Connect with us
Hirdetés

Magyar Kupa

A DVTK csak az első meccsre koncentrál

Cziczás László kiemelte, új helyzet áll elő azzal, hogy Győrben nem kell kötelezően játszatni a fiatalokat.



:

:

Csütörtöktől szombatig Győrben rendezik meg a Killik László Női Magyar Kupa nyolcas döntőjét. Az első napon az Aluinvent DVTK a PEAC-Pécs ellen küzdhet meg a legjobb négy közé kerülésért. Az esemény előtt sajtótájékoztatót tartottak a borsodiak, amelyen Cziczás László a következőt nyilatkozta:

– Nagyon várjuk már a Magyar Kupa nyolcas döntőjét. Ez egy olyan hétvége szokott lenni, amit mindig nagyon várnak a játékosok és a stábtagok is, hiszen ilyenkor szoktak találkozni egymással a különböző csapatok tagjai. Négy klub búcsúzik az első napon, ezek a gárdák nagyon csalódottak szoktak lenni, hiszen senki sem szeret veszíteni. Nekünk pont ezért az első meccsre kell koncentrálnunk.

Most egy új helyzet áll majd elő, hiszen más szabályok vonatkoznak a kupára. Nem kell kötelezően játszatni fiatal játékost és magyar szabály sincs. Mindenki a legerősebb csapatával fog játszani.

Érdekes párharcok lesznek már az első napon is. Ha tudjuk játszani a saját játékunkat és az ellenfél egy-két kulcsjátékosát ki tudjuk kapcsolni, akkor véleményem szerint meg fogjuk tudni nyerni a meccset és a legrosszabb esetben is a bronzéremért fogunk tudni játszani.

A torna programja:

Negyeddöntők:
február 28., csütörtök,
13 óra:
 ZTE NKK – ELTE-BEAC (ND1).
15.30 óra: NKE-FCSM Csata – Atomerőmű KSC Szekszárd (ND2).
18 óra: CMB Cargo-UNI Győr – Sopron Basket (ND3, tv: M4 Sport).
20.30 óra: PEAC-Pécs – Aluinvent DVTK (ND4).

Elődöntők:
március 1., péntek,
15.30 óra:
 ND1 győztese–ND2 győztese (ED1).
18 óra: ND3 győztese–ND4 győztese (ED2, tv: M4 Sport).

Bronzmeccs:
március 2., szombat,
14.30 óra:
 ED2 vesztese–ED1 vesztese.

Döntő:
március 2., szombat,
17.05 óra:
 ED2 győztese–ED1 győztese (tv: Duna World).

Kép és szöveg forrása: dvtk.eu

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
csocsaJokic Recent comment authors
Jokic
Vendég
Jokic

Cica tiszta Mező Misi 😀

csocsa
Olvasó

Aha,csak nem festi szakállát.?

csocsa
Olvasó

Aha,csak nem festi a szakállát.?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés