Bajnokság
A DEAC-nál megkönnyítenék az átmenetet az utánpótlás és a felnőtt kosárlabda között
Komoly szakmai munka folyik.

:
:
A DEAC-nál a 23 éven aluliak gárdáját – az U20-asokkal egyetemben – Jesper Gustavsson és Léránt Gábor irányítja, és az NBI/B zöld csoportjában versenyeznek októbertől.
Az U23-mas csapat kerete – négy „túlkoros” kosaras kivételével megegyezik az U20-asokéval, így természetesen felkészítésük is egy csoportban zajlik. Pápáról érkezett másodedzőjük, Léránt Gábor elmondta, hogy a legfőbb cél a fiatal játékosok felkészítése az élvonalbeli sportra.
A koncepciónk, hogy megkönnyítsük az átmenetet a fiúk számára az utánpótlás és a felnőtt kosárlabda között. Szeretnénk minél több hasznos tapasztalathoz juttatni a srácokat, ehhez pedig az NBI/B zöld csoportja kitűnő terepnek bizonyul, hiszen rengeteg a rutinos, korábbi első osztályú játékos. Az együtt töltött rövid idő alatt arról már megbizonyosodtam, hogy nagy potenciál rejlik a társaságban, valamint, hogy mindenkinek helye van a magyar kosárlabdázás világában
– mondta Léránt Gábor a DEAC honlapjának.
A csapat hátvédje, Sólyom Bence úgy véli, hogy a B-csoportos szereplés ugródeszkaként szolgálhat a csapattagok számára.
Ez egy rendkívüli lehetőség, hiszen felmérhetjük, hogy hol tartunk az idősebbekkel szemben, fizikálisan és mentálisan egyaránt. Ha jól csináljuk a dolgunkat, akár a magasabb osztályban szereplő klubok figyelmét is magunkra irányíthatjuk, de ehhez az kell, hogy maximálisan kihasználjuk a pályán töltött perceket. Az én feladatom, hogy terelgessem az ifjabbakat, és segítsem a beilleszkedésüket. Szerencsére úgy érzem, vevők a tanácsaimra, és meghallgatják, megfogadják azokat. Minden edzésen legjobb tudásom szerint igyekszem hozzájárulni a fejlődésükhöz, ezáltal pedig magam is előrébb léphetek
– mondta Sólyom, aki saját szerepére is kitért, mint rangidős.

Szólj hozzá!