DEAC - KTE-Duna Aszfalt 73-57 (18-16, 27-11, 13-10,15-20 )
Bajnokság, 8. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok,
Játékvezető: Földházi T., Minár L., Balog Gy. (Dernei G.)
DEAC: Moody 7/3,Polyák 3/3,Borisov 21/12, Harrison -,Tóth Á. 19. Cserék: Gáspár, Manigat 9/3, Omenaka 4, Bognár 6, Armwood 1.
KTE: Wittmann 15/6,Thomas 9/9,Djeraszimovics 19, Djuraszovics 2, Karahodzsics 6. Cserék: Révész 3, Kucsera -, Lewis 3/3, Vukcevic -.
Puhatolózással kezdődött a két csapat összecsapása Debrecenben. Ahogy az várható volt, nem az első negyed döntött. Mindkét csapatban akadtak jó teljesítmények, de meglépni egyik fél sem tudott. 18-16 volt az első tíz perc vége.
A második negyedben aztán begyújtotta a rakétákat, a szenzációsan dobó debreceni csapat. Borisov pedig hátára kapta a többieket, nagyon jól játszott a DEAC légiósa. A másik oldalon Wittmann és Djeraszimovics tartotta a lépést, de az olló ennek ellenére folyamatosan nőt. Előbb tíz, majd tizennyolc pont is volt a hazaiak előnye, akik ebben a periódusban minden játékelemben felülmúlták a kecskemétieket. 45-27.
Vendég kosárral kezdődött a második félidő, de fordulat nem jött. Tóth Ádám két gyors kosarával már húsz volt közte. És DEAC nem is engedte kiénekelni a sajtot a szájából. Sok volt a hiba, kevés pont született ebben a periódusban, de a lényegi kérdések gyakorlatilag eldőltek.
Az utolsó negyed formalitás volt. A hazai több fiatal játékosnak is lehetőséget adtak, és fontos győzelemmel örvendeztették meg hazai közönségüket. A Kecskemét rossz napot fogott ki, a DEAC győzelme megérdemelt.
Csak így tovább! Bravó!
Hajrá DEAC!
nem tudom kijeza harminckettes,de félek tőle
Isaiah Armwood ?
Nagyon kellett ez a magabiztos siker, csak hab a tortán, hogy ez épp a remek formában lévő Kecskemét ellen jött össze. Parádés volt a védekezésünk, Moody minden tekintetben főnyeremény.
Hajrá DEAC!
Nehéz mit mondani… Szarul dobtunk…
Nézzük tárgyilagosan! Első negyedévben szinte csak Djeraszimovics és Wittmann dobott pontot. Többieknek már akkor nem ment a támadás…
2. negyedben kaptunk egy kemény védekezést, néha fújhatak volna a bírók… Lényegében utána be sem mertünk törni, de ki is hagytunk mindent.
Harmadik negyedre védekezésben összekaptuk magunk, de a támadásban még mindig tiszta helyzeteket, ziccereket hibáztunk….
Negyedikbe folytatódott a harmadik játékot, majd leült a DEAC, hibázgatott. Mi meg végre be tudtunk fejezni pár akciót.
Akivel jobb volt a DEAC, az Tóth Ádám! Úr volt a palánk alatt! Higgadt, okos, érett játékot mutazott és megette a centereinket…
Gratulálok Debrecennek! Top csapatuk van
A DEAC otthon mindenkire veszélyes lesz!Gratulálok