
DEAC – Zalakerámia ZTE KK 81–78 (16–20, 28–19, 22–22, 15–17)
Zsíros Tibor Férfi K&H Magyar Kupa, negyeddöntő,
Győr, Audi Aréna
V.: Földházi T., Tőzsér D., Frányó P. (Várhalmi Zs.)
DEAC: Dugat 26/6, Manigat 5/3, Borisov 4, Ivosev 22/6, Amigo 6. Csere: Bognár 10/3, Polyák 4, Omenaka 2, Velkey 2.
ZTE: Ware 24/9, Doktor 2, Thompson 22/6, Szabó 5, Agafonov 14. Csere: Green 6, Durázi -, Kis -, Bagó 5.
Ivosev triplájával és ziccerével nyitott a DEAC, amire 9-0-val felelt a ZTE, az ötödik percben időt is kért Berényi Sándor. Jött az újabb fordulat, 14-13-nál már a hajdúságiak jártak előbbre (ebből Ivosev tízet vállalt). Az első negyed után 16-20 volt az állás.
Polyák szerzett kosarat faulttal együtt, de a büntető kimaradt. Pillanatok alatt leindította Duráziékat a DEAC, másfél perc után, 20-20-nál időt kért Bencze. Nagyon felgyorsult a játék, viszont a helyzet nem változott, így 30-25-nél megint magához hívta csapatát Bencze. Már tízzel is mentek a fehér mezesek, amikor Velkey sportszerűtlenül faultolta Ware-t. Az amerikai helyére küldte a két büntetőt, majd Polyák hárompontos dobás közben szabálytalankodott szintén Ware-rel szemben. Ez a három kísérlet is sikeres volt, így a Zete megfelezte a különbséget a szünetre (44-39).
Thompson dupláját Dugat hármasa követte. Kettőre megközelítették a zalaiak a DEAC-ot, de Ivosev és Dugat továbbra is megoldhatatlan feladatot jelentett. 57-49-nél megint időt kért Bencze Tamás. Agafonov ma egy kicsit halványabb volt, de Ware és Thompson szállította az extrát, utóbbi 59-59-nél ki is egyenlített. 66-61-ről indult a záró felvonás.
Már majdnem tízzel vezetett a DEAC. Nem volt valami magas a színvonal, inkább a küzdés dominált. Thompson 73-73-nál is egálra mentetett, Agafonov pedig hosszú idő után a ZTE javára fordította az állást. Berényi a negyed derekán időt kért, majd nem sokkal később Amigo és Agafonov kakaskodott a palánk alatt, a videózás után mindkét játékos technikait kapott, az argentin-amerikai center ezzel kipontozódott. Tíz másodperccel később követte őt az ukrán is. Az utolsó percben Bognár kosarával, és 80-78-as állással vágtak neki a csapatok. Mindkét csapat rontott, 2.8 másodperccel a vége előtt kikérte utolsó idejét a DEAC. Bognár büntetőzött, csak az elsőt dobta be, de Thompson közel félpályás kísérlete lejött, így története során először jutott négybe a Debrecen.
Fotó: DEAC Facebook


heraklith te egy nyomorek vagy!
Ennyit sikerült kiszenvedni magadból? Akkor most pihenj egy kicsit! Nehogy besz@rj itt nekem!
Bencze se lesz Kupaspecialista… 5.éve elsőkörös kieső… Ha minden más is megy neki de ez nem.
De most legalább nem adták fel! Mondjuk vége előtt kb 2 másodperccel időkérésnél nem próbálta meg a lehetetlent kérni, hanem csak veszekedett meg odébb sétált…. Azért az egy edzőtől elvárható hogy végig bizzon a sikerben akármennyire elment a hajó.
Okorntól persze nem várod el, hogy akár csak egy időkérésnél ne úgy viselkedjen, mint aki a zártosztályról szökött ki.
Vagy vele elnézőbb vagy, mert ő nem tudja merre tart?
Egyrészt nem tudom mennyire tünt fel de Benczéről irtam…. Amugy ha gondolod leirom ezredszer. Nem vagyok elájulva Okorntól semmilyen téren!!! Sem viselkedésben sem eredményben sem játékban! De ha mindez tudatos épitkezés és a végén top formában leszünk, személyesen fogok tőle bocsánatot kérni! Na én megirtam mit gondolok Okornról te jössz mit éreztél végén időkérésnél mikor edző nem törődött csapatával. Nézd vissza miről beszélek. FALCO!
Ok, majd visszanézem, de jól írtad akkor már csak lehetetlent kérhetett volna. A kezünkben volt a meccs és eladtuk, valószínűleg én jobban ki lettem volna borulva.
Én is. De azért nem mi vagyunk az edzők hanem ő.
Aranyoskám, ezzel a keretetekkel – a szolnoki sérülések miatt is – a kupában a 2., míg a bajniban a 3. hely már óriási kudarc. Ökörnnek ezért alaposan fel kell kötnie a gatyókát…
Kupában képesnek érzem szolnokot döntőbe jutni. Ott bármi lehet. Bajnoki döntő meg messze van. Már keresik légiósokat tuti. Nálunk is lehetnek sérülések. Kupadöntő és bajnoki playoff tavaly? Mi is tartalékosak voltunk végig. Érdekelte olajt? Dehogy. Sőt páran ki is röhögtek minket. Olaj bajnoki döntőn csak Kovács minuszban lesz. Többit pótolják napokon belül. Nekik elég hazaiakat nyerni innentől végig és bajnokok.
Na, és pont ezért írtam azT, hogy a kupában a 2., a bajniban a 3. hely már kudarc nektek. Légy szíves, javíts a pontosságodon, precízségeden!
Nagyon SZERETLEK.
Szerintem ezt benézted. Berényi időkérésénél ment el Bencze a padtól, mert videót kért. A saját időkérésénél elmondta, hogy mi a teendő. Mondjuk én – bár nem értek hozzá – a büntetőzés után kértem volna időt, mert a másik oldalon indíthattuk volna a támadást. Más kérdés, hogy lett volna-e rá idő.
Nézd vissza kérlek!
Kedvedért visszanéztem (s jól írtam), most te jössz. 🙂
Kb 2 másodperccel vége előtt időkérés. Bencze elfordul és káromkodik. Tisztán leolvasható mit mond. Kétszer is odébb megy dühösen. Szó sincs itt videózásról.
Látom te is a Bencze-fóbiások táborát erősíted… 🙂 Nézd vissza és ismét csukd be szemed, s füled mikor a sporik visszanézik az esetet és még a kommentátor is közli ezt.
A DEAC először jutott a 4 közé, de a Debrecen (Vadkakasok) már volt döntős is!!! Mi vertük meg őket a döntőben 2003-ban. Hajrá ASEEEEE!!!! Ja, és gratula a győztesnek!
Ráadásul Debrecenben. A 3. helyezettek a Drágaszágaim lettek (utolsó mp-es kosárral), 4. az Olajbányász. A bajnit is a Vadkakasok ellen húztátok be, ha jól emlékszem. A keret bivalyerős volt, de a névválasztás miatt akkoriban az egész ország Debrecenen RÖHÖGÖTT. (mínusz a K. Lali)
A keretben nagyon sok jó játékos volt éveken át (DEKO, Vadkakasok) – Patrick Lee, Sejo Bukva, Ledon Green, David Toya, Walke, Szendrei, sőt Lóránt P is itt bontogatta a szárnyait – de sajnos nem tudtuk átlépni az árnyékunkat. Minden elismerésem Ráthonyi Tamásé aki rengeteget tett a debreceni kosárlabdáért és sokszor méltatlanul is bántak vele de ő ott, akkor, abban az időben kevés volt. Az utána következő alkesz NBA-s Reid mester sem tudott sokat nyújtani. És még sokáig lehetne ezt ragozni…. A név az valóban gáz, mai napig Debrecenben is sokan röhögnek ezen. SZóval van debreceni kosártörténelem. De ahogyan a város… Olvass tovább »
Greengo istenem… Majdnem el akarták küldeni mikor megjött mert a gépen összement 5 centit. Aztán hogy szerettük! Emberileg is rendben volt, túl jó gyerek volt amcsi létére. Meg Walke Kari…. Mi van vele vajon? Tudja vki?
Tavaly Miskolcon edzösködött B csoportban, Debrecenben él, egyébként meg iszonyat jo formában van öregfiú kupákon 😉
Gratulálok a debrecenieknek! Sajna gyengén dobtuk a hármasokat, meg eladtunk 15 labdát. Ez van.
A DEAC-nak ez most nagy lehetőség. Szurkolni fogok nekik. Egylabdás, küzdelmes meccs volt két hasonló kaliberű csapat között. Nüanszokon múlott, ahogy arra számítani lehetett.
Március 20-án vissza kell vágni! Az fontosabb meccs lesz.
Green sajnos nem Harris kaliber lesz, de remélem megtalálja a helyét.
Harrisről annyit, hogy amióta visszatért az USA-ba napi kb. 10-20 posztot nyom az instára: rap szövegek dudorászása, beb@szás a haverokkal, pimpelt verda festése, fodrászat, videójátékok, haverok-ismerősök kosaras posztjai. Saját edzés, kosarazás NULLA. Ha jól emlékszem egyszer beszélt arról, hogy meg kell műteni a sérülését majd. YA DIGG… Nagy kár a srácért, egyértelműen nagy talent van benne, főleg a magyar bajnokság szintjén. De az insta fiókja nem egy profi sportoló mentalitásáról árulkodik, aki mondjuk azon dolgozik, hogy mielőbb rendbehozza magát és visszatérjen, mint játékos. Nem akarok minden amerikai fekát ezzel általánosítani, de szerintem eléggé jellemző ez a hozzáállás rájuk. Sok közöttük… Olvass tovább »
Sajnálatos ez a két Szolnoki sérülés de ez egyben óriási esély a Deacnak a döntöbe jutásra.
Érik a Jászberény – Debrecen kupadöntő :))
Uhh, kihordtam a végen vagy ket infarktust, a mindigo közvetítés meg persze, hogy három mp-cel a vege előtt halt meg..Először is gratulalok a csapatomnak, masodsorban az ellenfelnek is, igazan nemes küzdelem volt, biztos voltam benne, hogy egy-ket pont fog dönteni. Amikor 5 perccel a vége előtt ismét kihagytunk három büntetőt, meg eladtuk a labdát kétszer három az egy ellenes szituációban, felsejlett a Falco- meccs vége, örülök, hogy pozitív lett a végkifejlet ezúttal. Külön öröm, hogy úgy nyertünk, hogy Boriszov és Manigat árnyeka volt önmagának, de szerencsére Agafonov sem élete meccsét játszotta. Nálunk ma Dugat ismet zsenialis volt, nemcsak pontgyártásban, de… Olvass tovább »
Grat a Debrecennek! Csalódott vagyok, meg kellett volna nyerni ezt a meccset. 🙁
Cseppet sem bánom. Így talán megússzuk sérülés nélkül. Elég szűk lett volna a keret még két meccsre. Hajrá ZTE!
SZÁZEZRRRRRRRRRRETTTTTTT NYERTEM!!
Beleadhatod a jelzáloghitel-törlesztésbe! 😉
Ne magadból indulj ki
Nem akarok senkit megbántani de jellemző ránk Magyarokra ,hogy valaki nyer egy szép összeget és 13 like mellet 9 “diszlájk” van rajta…
nem az osszeggel van gond,hanem a zete vereseggel..én pl. gratulalok:)
Köszönöm!
Hát mindenféleképpen hatalmas grat a DEAC-nak, minden mutatóban jobbak voltak akarták a győzelmet! Ma nem voltunk csapat, ez látszik a 9db aszisztból is!
Na mostantól koncentráljunk a bajnokságra!
Hajrá ZTE!
Majdnem minden mutatóban egy kicsit jobbak voltak. A büntetőzés pl. a miénk volt ? 19/20 (95%) csapat szinten az nem gyenge. Megnéztem, idén a bajnokságban mi dobjuk a legpontosabban a büntetőt. Ez az elmúlt években a legkevésbé sem volt ránk jellemző. Ez mindenképpen pozitívum.
Ilyen szoros végjátéknál az utolsó három támadásunk két hármaskísérlet, egy eladott labda… Többet vártam.
Jó lett volna kicsit játszani!?
Grat a Debrecennek hERAKLITON kívül sajnálok minden egerszegit
Mondtam Raulka játszik végünk (VAL -3)…
Éljen Raulka…
Kiss Attila a riporter szerint…lehet vele jobban jártunk volna?
Kis Attila Raul☝?
Elnézést.
Raul kosárlabda szégyene, annyit se tud mint a többi fiatal németh ákos, rudner,bíró,durázi,doktor
percet hogy kaphat az jó kérdés
Great Deac!
Kelet-Nyugat 3-1
Grat a DEAC-nak jobban akarták a győzelmet és továbbjutást. Mi szokás szerint mehetünk haza…
Grat Debrecenbe! Ez a meccs a zetének a totál betli magyar magon ment el. Ahol nincs lehetőség hibázni megremegnek. Bognár Kristóf egymaga 21 perc alatt több mint dupla VAL-t (19-9) hozott komplett zete magyar maghoz képest Szöszistül. FALCO!
Annyira “komplett”, hogy csak egy kezdőemberünk és a legelső (vagy Green érkeztével második számú) cserénk (avagy a 2-3. legjobb magyarunk) hiányzott.
Természetesen jár a gratuláció a Debrecennek.
Ok jogos. Na de Szöszivel együtt értendő. Az meg gáz ha megkukkantod statot. Doktor Durázi Szöszi Bagó és helyi nevelés Kis összesen!!!! 9 val.
Az sajnos sokkal nagyobb gáz, így a VB selejtezők előtt, hogy a Falco valóban komplett magyar magja Zozóstól, Benistől, Baltástól összesen 16 VAL-t hozott össze az orrán -száján vérző Paks ellen. Doktor, Durázi, meg Bagó majd belejön, de a Falco válogatott sorától azért jogosan várunk többet, mint a Szombathelyről leselejtezett Bognártól.
Tévedsz. Doktor Durázi Bagó nem jön bele. Ennyi a max. Nem véletlenül nem játszottak komolyabb csapatokban. Vagy kocsma angolt is képtelen megtanulni Benczén kivűl minden edző hülye? Aki ennyi idősen nem meghatározó, az jó eséllyel nem is lesz az. Nem olyan fiatalok ám. Plusz ugye van egy nagy különbség. A mai és holnapi napjuk…. Sokszor leirtam van hova javulnunk. Nem vagyok elolvadva játéktól. De potenciál van.
Már Doktornak, Durázinak és Bagónak is voltak jó meccsei. Náluk sokat számít, hogy milyen napot fognak ki. A fejlődésük megkérdőjelezhetetlen. Az lehet, hogy már nem olyan fiatalok, de gyakorlatilag ez az első szezonjuk az élvonalban (amiben játszanak is).
Ők egy nehezebb ellenfél ellen kaptak ki egy egylabdás meccsen. A másik meccsen sajnos nem a válogatott társaikon múlott, hogy sikerült kiszenvedni a mai és a holnapi napot egy kötelező győzelemnek köszönhetően.
Ők már hosszú évek óta megkapják a lehetőséget és nemsokára világbajnoki selejtezőkön kell játszaniuk. Tőlük ez nagyon kevés lesz.
Olyan messze ezért nem is kell visszautaznod az időben, aranyoskám. Doktor Peti bátran és jól játszott a Falkó ellen a tv-s meccsen, nem csak a dobott pontjai miatt (amik szintén nagyon fontosak voltak), de amiatt is, hogy jól helyettesítette a pihenő sztárokat. Ha jól emlékszem, nem a Falkó nyert, bár már így, 60 fölött fel-fel adja néha az ember memóriája, aranyoskáim.
Alapszakasz meccs… Amiből van 26. Az komoly. Kupában aki betlizik kiesik. Betliztek a magyarok, kiestek. Kupa és playoff számit. Többire senki nem emlékszik
Te aztán osztod itt az észt, rendesen… Mi lesz, ha még meg is szerzitek fennállásotok első kupagyőzelmét is… Nem fog átférni a fejed a nyitott kocsmaajtón. 🙁
Tudnál olvasni nem irnál ilyet IQ ninja! Az én szoludan játszó csapatom még mindig jobb a te csapatodnál! Ja várjunk, neked nincs is olyan…
Meg ha nem voltál matekból felmentett, könnyen kiszámolhatod hogy várható keresztbe verések miatt olajnak elég ha összes hazait hozza és bajnok
Hatalmas küzdelem volt! Gratulálok mind a két csapatnak! A Debrecennek különösen, hiszen először vehetnek részt a kupában! A ZTE-nek pedig nics miért szégyenkeznie, mert ez könnyen lehetett volna fordítva is.
Hajrá Olaj!
Haaaaa felveszed……,de minek?
Először is grat DEAC-nak. Sajnos nem bírtuk el, hogy két magas emberünk is átlag alatt teljesített. Nincs semmi baj, bajnokságban meglesz a felsőház! Holnap hajrá JKSE!
GRATULA!
Sportot holnap azért ne nyísd ki…ne hogy a Haladás kiessen…
Egyáltalán nem érdekel a foci 🙂 egyetlen szerencséd hogy a mai újságban még nem tudott kiesni a ZTE :)))
Mindegy sport nélkül is kiesik…
mekkora egy óvodás dumád volt hülyegyerek…
Fáj az igazság Horváth Feri megoldja?
Mégis kit érdekel egy kosárlabda oldalon a szennyes magyar foci? Amúgy hadd kérdezzelek meg, feljutottatok már? Vagy megint a pofa nagy aztán jön a szezon végi harmadik hely vagy a pofáraesés?
Meg az a mocskos reálmargit
SENKIT nem érdekel a fosch magyarfoci.