A csapatorvos, aki szereti sportot és Kaposvár-szurkoló

Milyen sportágat űztél, mielőtt az orvosi pályát választottad?

Kisgyermek korom óta sportolok, ötévesen vittek el a szüleim dzsúdózni, s onnantól kezdve tíz esztendőt át űztem ezt a sportágat – mondta dr. Palka Gergely, a Kometa Kaposvári KK csapatorvosa a klub honlapjának. – Nyertem diákolimpiát, sőt korosztályos magyar bajnokságot is. Amikor a továbbtanulásról kellett döntenem, akkor az egyik ismerősöm beszélt a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumról, arról, mennyi plusz kapott ott, s mivel keresztény, templomba járó családból származom, ezért kértem a szüleimet, nézzük meg. Ezzel együtt az is eldőlt, hogy a profi sportkarrieremnek vége, pedig pont akkor hívtak volna be a serdülő válogatottba. A középiskolában atletizáltam és visszajártam Kaposvárra edzeni, így az egész életemet végigkísérte a sport, ahogy a sérülések is.

Akkor gondolom, gyakori vendég voltál a kórházban?

Eléggé, ráadásul sokszor operáltak is, s őszintén szólva nagyon megtetszett a kórházi miliő, az amilyen kedvesen, segítőkészen bántak az orvosok, az ápolók, a nővérek a betegekkel. Ezért amikor fakultációt kellett a gimiben választani, akkor a biológia mellett döntöttem, pedig édesapám jogász, édesanyám tanító és gyógypedagógus volt. A Pécsi Tudományegyetemen folytattam a tanulmányaimat, s hat év után Budapesten, a Honvéd kórházban helyezkedtem el, akkoriban az volt Magyarország legfelszereltebb és legjobban finanszírozott intézménye. Sajnos családi okok miatt vissza kellett térnem Kaposvárra: 2013 decembere és 2016 ősze között itt praktizáltam, közben megismerkedtem a feleségemmel, aki pécsi. Ő nem szeretett volna Somogyba jönni, így én költöztem Baranyába, s négy évet töltöttem a 400 ágyas klinika traumatológiai és kézsebészeti osztályán.

A kaposvári esztendők alatt újra előtérbe került a dzsúdó.

Visszamentem edzeni, de minden teher nélkül, csak a sportág szeretete miatt. Időm volt rá bőven, ugyanis, akkor még nem kellett ügyelnem, így hetente ötször jártam a terembe és közben kondiztam, s a kardió is belefért. Esztendőnyi felkészüléssel országos bajnoki ötödik helyezést értem el, ami nekem és valószínűleg a két edzőmnek, Böröcz Zsoltnak és Kéki Mártonnak is nagy meglepetés volt, hiszen olyan sportolók álltak a dobogón, mint például az olimpikon Bór Barna. Aztán közbeszólt az ügyelet, ami után nyilvánvaló volt, hogy a kettő nem működik együtt.

Hogyan kerültél kapcsolatba a Kometa Kaposvári KK-val?

Pécsett szakvizsgáztam traumatológiából és ortopédiából, a klinikán egészségtelen éreztem a teljesítménykényszert, ezért egy év fizetetlen szabadságra mentem. 2020 nyarán keresett meg a Rákóczi, hogy csapatorvosra lenne szükségük a következő szezonra. Ezt alaposan át kellett beszélnünk otthon, mert akkor éppen a baranyai megyeszékhelyen éltünk. Leültünk a feleségemmel, majd rábólintottam a felkérésre. Aztán a női röplabdázóknál is munkába álltam, igaz volt egy átmeneti időszak, amikor ingyen, mert nehéz anyagi helyzetben volt a klub. Puska Zoltán, a Kometa Kaposvári KK ügyvezetője is felvette velem a kapcsolatot, őszintén elmondta, hogy lecsekkolt, milyen vagyok a szakmában, miként viselkedek a sportolókkal és jó dolgokat hallott. Természetesen a kosarasoknak is igent mondtam. Nehéz három profi klubot és az akadémiát ellátni, ezért hónapokra előre megvan a programom. A sportban versenyt futunk az idővel, hiszen az az elvárás, hogy mihamarabb állítsuk vissza a sportolót a pályára.

Mennyire áll közel hozzád a kosárlabda?

Minden sportágat szeretek, a labdajátékok állnak a szívemhez legközelebb. Általános iskola végén, a dzsúdó mellett, párhuzamosan kosárlabdáztam is, Pécsett volt egy egyetemi csapatunk, mellyel három évet szerepeltünk a városi, egyet a megyei bajnokságban. Az első kosaras élményem a Chicago Bulls–Utah Jazz NBA-nagydöntő volt, mindegyik meccset néztük édesapámmal az HBO-n, amúgy Los Angeles Lakers-, s természetesen Kaposvár-szurkoló vagyok.

Beleéled magát a mérkőzésekbe?

Teljesen, nincs olyan, hogy nyugodtan végig tudnék ülni egy meccset. Mivel kaposvári vagyok, így az országban NB I.-es szinten nem vállalnék el más csapatot. Azt szeretném, ha sikeresek lennének az együtteseink.

Milyen a kapcsolatod a játékosokkal?

Kiváló, ők is bármikor kereshetnek, ha szükségük van rám. Kicsit furcsa a szituáció, mert van néhány kosárlabdázó, akinél fiatalabb vagyok. Fél év után kialakult a tisztelet és a barátság, mindig gyorsan reagálok a kéréseikre, igyekszem pontos és precíz lenni. Ha olyan problémával keresnek meg, mely nem az én szakterületem, akkor is segítek nekik.

Fentebb már említetted, versenyt kell futni az idővel, mit jelent ez egy konkrét esetnél?

Szeretek mindenről azonnal tudni, s ezt már az elején leszögeztem, mert nem akarok olyan szakadásokat látni, melyek két hete húzódnak. Ha ügyeletes vagyok, azonnal meg tudom vizsgálni a sérültet, ha másnap megyek dolgozni, akkor is még időben vagyunk. Szabadság alatt szólok egy kollégának, hogy legyen szíves vizsgálja meg a játékost, s hívjon fel a diagnózissal. Az a legideálisabb, ha az esettől számított egy napon belül átesik a sportoló a vizsgálatokon.

Amennyi feladatad van, aligha fér bele nyolc órába, marad elég időd a családodra?

Igyekszem minden hónapban legalább egy hosszúhétvégét a családdal tölteni. Ilyenkor sokat kirándulunk, a picit magunkra kötjük és elindulunk bringázni vagy éppen túrázni. Mivel maximum hetente egyet ügyelek, így az estéket otthon tudom tölteni, részt tudok venni a tanulásban, a fürdetésben és a játékban is. A csapatok ismerik a családi rutint, így amikor diavetítőn nézzük a meséket fél nyolc és nyolc között, akkor nem hívnak. Szeretek még horgászni, az orvoskollégákkal évente háromszor-négyszer elmegyünk két-háromnapra pecázni.