Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

A cél mindig az aranyérem

Matthias Zollner elmondta, miért vállalta el az Alba irányítását.



:

:

Az első edzését vasárnap este tartotta Matthias Zollner, azóta a nap jelentős részét a csarnokban tölti, ha nem gyakorlást vezet, az edzői szobában elemzi az Alba korábbi meccseit. Azt mondja, együttesünk lényegesen jobb annál, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése mutat. Szerinte a gyenge kezdés dacára a vezetők által kitűzött cél, a négy közé jutás egyértelműen elérhető. Ha nem így gondolná, nem írta volna alá szerződését – írja az Alba hivatalos honlapja.

– A legutóbbi idényben a lengyel GTK Gliwice együttesénél dolgoztam, a 12. helyen zártunk a bajnokságban. A cél a nyolc közé jutás volt, ám erre nem volt esélyünk. Kis klub, nagy csarnokkal, de nem nagy hagyományokkal. Tavaly nyáron két évre írtam alá, de a szerződésem felbontható volt, hazatértem Németországba, Aschaffenburgban él a családom, a kislányom és a fiam. A gyerekek tíz év alattiak, iskolások, ezért nélkülük érkeztem Magyarországra. Amikor Ausztriában dolgoztam, a Güssing együttesénél, ott voltak velem, óvodába jártak, azonban ezúttal jobbnak láttuk a nejemmel, ha az általános iskolát otthon kezdik el. A nyáron hívott egy magyar csapat, de nem fogadtam el az ajánlatot, mert a gárda nem esélyes az igazán komoly eredményre. Én olyan csapathoz írok alá, amely a csúcsra tör. Így volt ez korábban az osztrák Güssing kapcsán, a csapattal mindent megnyertünk – az osztrákoknál szövetségi kapitányként is dolgoztam – azonban 2018 februárjában csőd jött, a csapata egyik napról a másikra szűnt meg. A koszovói Pristinánál két hónapot töltöttem, Szuperkupát nyertünk, majd jött a Körmend ajánlata.

– Három évvel ezelőtt, 2018 novemberében érkeztem Magyarországra, a körmendiek jelenlegi szakvezetője, a ciprusi Antonis Constantinides jó barátom, korábban dolgozott a balkáni klubnál, ő mondta, edzőt keresnek, beajánlott. A csapat hazája bajnoka, a nemzetközi porondon szerepel, gondoltam, belevágok. Nem is volt rossz az ott töltött két hónap, azonban ismét hívott Constantinides, hogy van egy jobb lehetőség, ugyanis ő visszatér Ciprusra, visszautasíthatatlan ajánlatot kapott, távozik Magyarországról. Nyitott, bármikor felbontható szerződésem volt, békében elváltam a koszovóiaktól és Körmenden folytattam.

A viszonyokat, a magyar kosárlabdát ismerte, hiszen a határhoz közeli Güssing, azaz Németújvár – amit Dél-Burgenland gyöngyszemének hívnak – csapatával sokszor mérkőzött magyar gárdákkal, rendszeresen találkoztak a Körmenddel, a Falcóval, a Zalaegerszeggel, a nemzetközi kupában pedig az Atomerőművel.

– A tolnaiakat oda-vissza megvertük, amúgy is egyértelműen pozitív a mérlegem a magyar csapatok ellen, igaz, a határszéli csapatokkal csak felkészülési mérkőzéseken találkoztunk. Bár az NB I-es bajnokság összességében sokkal erősebb, Ausztriában nagyon jó csapatom volt, felvettük a versenyt a magyar élgárdákkal. Most már nagy a különbség, de évekkel ezelőtt nem volt az. Bajnokok lettünk, megnyertük a kupát és én lettem az év edzője Ausztriában. Azonban fél évvel később minden véget ért, a klub megszűnt. Akkor igazolt Fehérvárra az amerikai center, Jerrell Wright, aki a szezon végén innen is távozott, valamint játékosom volt Bradford Burgess is, aki Güssingből a Falcóhoz ment, onnan pedig ide, egy idényen át játszott az Alba szerelésében. A pristinai kitérő után Körmendre örömmel mentem, nagyon jól éreztem magam a klubnál, azonban a pandémia miatt a munkámat nem fejezhettem be. Az utolsó bajnokit Fehérváron vívtuk, tavaly márciusban, az volt az első, zártkapus derbi a szezonban, pár nappal később pedig a bajnokságot befejezettnek nyilvánították. Bár jól játszottunk, végig vezetve nyertünk, mégsem jó arra a meccsre emlékezni, hangulattalan volt, üres lelátók előtt. Az irányítónk, Frank Turner jól játszott, aki később Fehérváron is megfordult, továbbá jól teljesített a korábbi Alba kedvenc, Justin Edwards is. Az Alba a 6. helyen állt a bajnokságban, mi ezüstérmes pozícióban, a Falco mögött, úgy gondolom, ismét döntőt vívtunk volna, ahogy egy évvel korábban is. A Falco elleni, 2019-es finélét 3-0-ra elvesztettük, amiben szerepet játszott, hogy a horvát centerünk, a gárda kulcsfigurája, Mario Delas térde súlyosan megsérült, a fináléban rá már nem számíthattunk. Ha ott van velünk, meggyőződésem, nyertünk volna. Az alapszakaszban végig remekeltünk, vezettük a tabellát, jól szerepeltünk a rájátszásban is, de a fináléban jobb volt a Szombathely. A fehérváriakkal háromszor találkoztam a Körmenddel, az első meccsen rögtön húsz ponttal kikaptunk a Gáz utcában, aztán otthon nagyon simán nyertünk, ugyanilyen különbséggel, tavaly márciusban pedig 98-85-re győztünk itt.

Az Alba most nem áll jól a tabellán, Zollner szerint a gárda sokkal erősebb, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése mutat.

– Figyeltem a magyar kosárlabdát, néztem a meccseket Németországban, az M4 által közvetített összecsapásokat a neten nyomon követtem. Az látszik, hogy a Falco kiemelkedik a mezőnyből, elképesztően erős kerettel rendelkeznek, de mögöttük nincs nagy különbség az együttesek között. Az Alba nagy és sikeres klub, komoly hagyományokkal. A cél itt mindig az aranyérem, a jelen helyzetben a vezetők a négy közé jutást fogalmazták meg, úgy gondolom, ez teljesen reális, elérhető. Vojvodát, Szabót természetesen jól ismerem, Pongó Marcellt a magyar és a német bajnokságból is, valamint Lukács Norbertet, továbbá a Takács ikrek is gyakran szóhoz jutottak már két évvel ezelőtt is. A város szép, komoly történelemmel, úgy gondolom, az elkövetkező két-három évben lesz időm megismerni. Nem titkolom, hosszabb távra tervezek itt. Úgy gondolom, sikeresek leszünk közösen, ezúttal a cél az elődöntő, a dobogó, aztán a folytatásban az aranyérem.

36 hozzászólás

36
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
17 Comment threads
19 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
20 Comment authors
NonameXeroKPSVRKKBaszketbollSuns Recent comment authors
Xero
Olvasó

Jézus… 😀 Mekkora nyomot hagytunk benne.. Szánalmas. De majd akkor most idén megmutathatja. Csak nehogy Delas megsérüljön..:P
Ja amúgy biztos vagyok benne, hogy 2018-ban megnyertünk volna a bajnokságot, ha nem balról kel fel a nap.. XD

KPSVRKK
Olvasó

Nem úgy volt, hogy Constantinides akkor családi okok és nem visszautasíthatatlan ajánlat miatt távozott?

Baszketboll
Olvasó

Azért vállalta el az Alba irányítását, mert nem volt munkája.

SárgaPárna
Olvasó

A legviccesebb, hogy a vitrines körmendiek szerint azért tartjuk egy arrogáns pöcsnek a törpét, mert fáj nekünk, hogy úgy húztuk faszra őket a multjukkal együtt, hogy ihaj…
Elárulom, ha Dellas van, ugyanez a vége max az egyik meccsen 10-en belülre kerültök!

Milo
Olvasó

Ti minden edzőt, aki nem nyal be nektek és nem szarja össze magát tőletek, azt kikezditek? És még ti papoltok Váradiról meg Benkéről. Képmutató, sárgák, csak a szokásos. Frusztráció azért még mindig rendesen dolgozik úgy látom?

Bozic
Olvasó

Hagyd már ezt a szar dumát. Kb 10 évig ekéztétek Szrecskot a Barro-duma miatt.. legalább pont ti ne szólalnátok meg.

Kovari Andras
Olvasó

Na a nyakas megjott es berugta az ajtot… 🙂
Igy kell ezt csinalni!
Amikor mar mindenki elfelejtette Delast akkor a torpe musorra tuzte.
Vegre egy kis csont igy a szunetre.

PL
Olvasó

a fakenickeket élesítsétek nickgyàrosok ???

PolgarmesterUr
fjoda
csakakörmend

gyerünk….hol késtek? ????

PolgármesterÚr
Olvasó

Bebő büszke lehet ma is rád!!!!!
Csinálod a fesztivált!!!
??
Álkörmendi ProLi

PL
Olvasó

nem te vagy a bebő? nemár! ????? hát ezt bizonygatod mindig…????

bebőzés….măsik prolizása….hmm???

PL
Olvasó

öröm olvasni az intelligens filkósokat ? helyes, fájjon csak az az egy mondat, amivel szépen orrbabaszta a pénztárcacsapatot! ?

persze ti csodàllllatosnagyfingósok sírtok,ha a Falcot valaki kisbetűvel írja le ?

a blahai csórónak kinéző okornt is így gyalazzuk? ugyan…. ?

sírjatok..meg páran fogyókurázhatnátok is… ????

PolgármesterÚr
Olvasó

Álkörmendi ProLi

PL
Olvasó

jaaajjj ittvaaaagy ??? késtél sárgabukta ???

PolgármesterÚr

Megfeküdtek a parketton piros a kutyák. Ma a falu kétszer kapott ki hazai pályán. Egyszer meg nyert az u20-as csapat. Ez van sprite.

17-71 Válasz
2021.10.09. 19:37

hopp…. ???

Vulcano
Olvasó

Okorn 3 évnyi edzősködése alatt 3 ezüstöt és 3 aranyat hozott a csapatnak. Zollner ezzel szemben?

Xero
Olvasó

Sok boldogságot! Örülhettek, hogy ilyeneket nyilatkozik, ha már más nem maradt.. Mi majd a pályán örülünk a meccsek végén.. 🙂

Noname
Olvasó

Ostoba!

Sajka
Olvasó

Beszarás…. 🙂
Csak a falcósok verik itt ki Zollnerre. 🙂 Úgy látszik mély nyomot hagyott náluk a “pénz nem dob kosarat” szlogen. Vagy az bántja őket még most is, onnan magasan a trónról, hogy a csodasajátnevelés Váradit akkoriban csúnyán betakarta egy szlovén khmmmm…..koszovói Kastrati?? :))) Vagy még most is vörös posztó (bocsánat prosztó) nekik Dellás?? :))
Nagyot röhögnék, ha éppen Zollner ellen szedné be az első vereségét a Falcó.

Vulcano
Olvasó

Hát a “Money doesnt make basket” után aláírni az Albához kicsit érdekes…

Redbid
Olvasó

Hát igen, elég érdekes ahogy megpezsdült az eddig oly magas lovon ülő sárga alakulat 🙂
Hogy is szokták mondani, amíg mások ennyire “aggódnak” értük, nekik addig jó? 🙂

PL
Olvasó

kiküldték a mezt…leszoptak..aztan egy nyitvahagyott ablak lett a hibás ?????

(aznap tanitas volt, muszaj volt szelloztetni….de h hát az a rohadt ablak ?)

PolgármesterÚr
Olvasó

Ilyen az amikor a hazai pályánk egy tornaterem!
Te álkörmendi ProLi!

PL
Olvasó

PolgármesterÚr

Megfeküdtek a parketton piros a kutyák. Ma a falu kétszer kapott ki hazai pályán. Egyszer meg nyert az u20-as csapat. Ez van sprite.

17-71 Válasz
2021.10.09. 19:37

??? oké àlpolgi ???

Suns
Olvasó

Igen, majdnem eret vágtunk, mert a koszovói betakarta a Benit. Nyilván.
Ez volt egyébként a Nyakas másik aduász hozzászólása a Delas hiánya után. Kommunikációs zseni a pali. Mi meg irigyek. Nyilván.

Emőkefan
Olvasó

Na akkor most jó lesz az Alba, hiszen csak jót mondott saját magáról. Majd felébred az Arénában!

Bozic
Olvasó

Még mindig itt tartasz, te ??!

wiley
Olvasó

Te kókler… ??
Az Alba ezzel a bohóccal semmivel nincs előbbre…

SárgaPárna
Olvasó

Te picsakötéltáncos!

Kendeffy Botond
Olvasó

Már megint magaddal beszélgetsz.

Vulcano
Olvasó

Delast azért most sem sikerült kihagyni. Azt a mondását egyébként, hogy “Money doesnt make basket”, még mindig tartja? Így a 4 válogatottal és 5 légióssal rendelkező ALBA edzőjeként is?

Pbask
Olvasó

comment image

PL
Olvasó

ez szilverszint ????

Pbask
Olvasó

Nem ér sirom össze a médiát ugyanarról évek óta ha megkérdeznek..Az milyen szint akkor? Plusz én nem láttam még olyan edzőt sem, aki ilyent nyilatkozik egy másik csapatról, ha nyernek de mutass egyet, akár tőlünk.
Fact 1: Jó edző.
Fact 2: De az egója még nagyobb.

Vulcano
Olvasó

Szilverszint? Javíts ki ha tévedek, de mintha a legutóbbi döntőnkön a tiétek lett volna a silver.

törrögszultán
Olvasó

Legyen úgy ahogyan mondta.. Dolgozzon itt 2- 3 évet azzal az eredményekkel, amit elmondott!
Hajrá, ettől(a mostani helyzettől) csak jobb lehet!

crazybasket
Olvasó

Te ki*aszott majomparádé!?

PL
Olvasó

cserelj avatart karcsúviragszal ????

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés