B-csoport
A Budafok a MAFC elleni rangadót is behúzta
Újabb sikert könyvelt el a Veszprém, a Szolnok U23 pár másodperc vezetéssel nyert meccset a másodosztályban.
:
:
A másodosztály felső- és alsóházában is folytatódtak a küzdelmek a legutóbbi héten.
A Piros-csoportban teljes fordulót rendeztek: a listavezető Veszprém az MTK ellen nyert szoros meccsen, a Nyíregyházának pedig még inkább meg kellett izzadnia Nagykőrösön, de szintén hozta a két bajnoki pontot. Öt meccset vasárnap rendeztek: kezd megtáltosodni a PVSK-t is legyőző Honvéd, a Vasas 94 dobott ponttal alulmaradt a TF ellen, a Budafoknak viszont ennyi egység elég volt ahhoz, hogy legyőzze a MAFC-ot. A Baja a MEAFC ellen győzött, a BKG pedig a Salgótarján elleni rangadót húzta be.
A Zöld-csoportban előbb lezárult a 10. forduló a SMAFC–Pécs (77-89) találkozóval, majd a Pápa a KTE-t győzte le már a 11. kör keretein belül. Egerben is győzött az Újpest, a Bonyhádot verte a Vásárhely, a SMAFC pedig a DEAC U23 ellen javított idegenben. A Cegléd is vendégként nyert, ráadásul a Pécs otthonában, míg a Szolnok tiszaújvárosi győzelmét Gilszki Erik foglalta keretbe: a meccs első – 2-3 lett ezzel az állás – és utolsó tripláját is ő szerezte, így nyertek 62-61-re.
NB I/B
Piros-csoport
9. forduló
Szoros meccsen újabb veszprémi győzelem
A mérkőzést és veszprémi pályafutását is megkezdte Mike McCall az első percben, méghozzá egy triplával. Ezután a csapatok fej-fej mellett haladtak. Dobos sikeres hármasával a vendég csapat megszerezte a vezetést (4. perc, 9-12). Kovács értékesített büntetőjével ismét egyenlő volt az állás. Ismét adok-kapok, valamint utána egy rövid csend következett, amit Mucza betörése tört meg (8. perc, 16-16). A vezetést a Veszprém csapatkapitánya, Medve Máté szerezte meg együttesének. McCall két sikeres büntetője után a hárompontos vonalon kívülről is eredményes tudott lenni, ám a negyed így is a vendég csapat vezetésével zárult (22-25) – tudósított a VeszprémKosár.hu.
A második negyedet Kovács, illetve Madár duplái nyitották. Mindezek ellenére a két csapat közti különbség nem csökkent (13. perc, 31-36). A védekezés keményedni látszott, ám Madár keze továbbra sem remegett meg, sikeres hárompontos! A két együttes továbbra sem bírt egymással, a védekezés mind a két oldalon a helyén volt (16. perc, 35-39). Az MTK egymás után két hárompontost is bedobott, ezzel nyolc pontra növelve az előnyét. McCall majd Medve triplája után egy pontra csökkent a bakonyi csapat hátránya (19. perc, 45-46). Kemény védekezésének és pontos támadásainak köszönhetően a negyed vége előtt viszont már a hazaiak vezettek. A félidei eredményt Jakab büntetői állították be, így egypontos hátránnyal várhatta a harmadik etapot a Veszprém (47-48).
A második félidőt Medve kezdte meg egy duplával, amivel át is vették a vezetést. A veszprémi kapitány passza majd Körtélyesi palánkalattija két pontra növelte az előnyt (23. perc, 54-52). McCall ismét hárompontos vonalon túlról tudott pontot szerezni. Feszes védekezésüknek, valamint gyors letámadásaiknak köszönhetően a negyed felénél már hét ponttal vezettek a hazaiak. Újabb leindítás után Madár tudott a palánk alatt eredményes lenni (28. perc, 69-63). A negyed végén az eredményt Takács állította be (71-65).
Az utolsó játékrész Szatmári zsákolásával kezdődött. Füzi a neki megítélt két büntetődobásból egyet tudott pontra váltani (32. perc, 72-69). A Veszprém védekezése ismét a helyén volt, Füzi szerzett pontokat egy leindulást követően. A mérkőzést ezután egy rövid adok-kapok jellemezte. Egy jó védekezés majd Medve passza után Mucza tudott eredményes lenni. Kilencpontos vezetésnél az MTK vezetőedzője, Horváth Balázs időt kért (36. perc, 83-74). Körtélyesi Gergely másfél perccel a mérkőzés vége előtt kipontozódott (38. perc, 85-81). Az utolsó percben büntetőt ítéltek meg Madár számára, aki ebből egyet értékesíteni is tudott. A mérkőzésen viszont már több pont nem született, így végül egy szoros eredménnyel, de hazai győzelemmel zárult (86-83).
Mérész Csaba, a Veszprém edzője: Gratulálok az MTK-nak és a csapatomnak is. Nagyon megnehezítették a dolgunkat, még hazai pályán is. A srácok ma fejben kevésbé voltak ott, mint kellett volna, és a játék is kicsit tompa volt. (Völgyi) Marci és (Szabó) Peti hiányát is nagyon megéreztük.
Horváth Balázs, az MTK edzője: Elsősorban szeretnék gratulálni a játékosaimnak. Úgy gondolom, hogy felvettük a versenyt az egyik bajnokesélyes csapattal, és nagyon jól is játszottunk. Szeretnék továbbá gratulálni a Veszprém csapatának is, hiszen kulcsjátékosaik hiányában is sikerült megnyerniük a találkozót. Az idegenlégiósukat nagyon nehéz volt tartani, nem tudtunk belőle videózni sem mivel ez volt az első meccse. Egy ilyen kaliberű játékost ebben a bajnokságban nagyon nehéz megfogni. A találkozót végül az a csapat nyerte, amelyik többet edz és nagyobb rutinnal rendelkezik. Még egyszer gratulálok!
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – MTK-Elite Basket 86-83 (22-25, 25-23, 24-17, 15-18)
Veszprém: McCall 19/9, Madár A. 15/3, Medve M. 13/3, Kovács Á. 12, Füzi 12, Mucza 8, Körtélyesi 7, Czirbus -.
MTK: Jakab P. 19/9, Takács A. 16, Farkas S. D. 11/9, Nagy Sz. Sz. 11/9, Szatmári Zs. 10, Dobos 7/3, Czakó 6, Horváth B. 3/3, Bognár -.
Csak hosszabbítás után vette be Nagykőröst a Nyíregyháza
Az első negyedben végig kiegyenlített volt a játék, fej-fej mellett haladt a két csapat, majd a második játékrészben megrázta magát a Nyíregyháza, és Mokánszki három perc alatt dobott hat pontjával, valamint további sikeres nyíregyházi támadásokkal tízpontos előnnyel vonultak az öltözőbe a nagyszünetben – emlékezett vissza a Nyíregyháza honlapja.
A harmadik negyed ott folytatódott, ahol az első: nem tudott egyik csapat sem felülkerekedni a másikon. A folytatásban viszont a hazaiak szedték össze magukat, és drámai csatában a meccs lefújásának pillanatában 76-76-ot mutatott az eredményjelző.
Következett a hosszabbítás. A vendégek mindent egy lapra téve küzdöttek, melynek meglett az eredménye. A legvégén tízpontos különbséggel, 84-94-re sikerült megverniük a nagykőrösieket, mellyel megszerezték zsinórban hetedik győzelmüket.
Lakosa Zsolt, a Nagykőrös edzője: Győztes mérkőzést vesztettünk el, a végjátékban a kezünkben volt a lehetőség egy nagyon jó ellenféllel szemben. Örülünk, hogy visszatért Chris, és hogy újra játszott Molnár Miklós is, ez meglátszott a játékunkon, de valahogy meg kell tanulnunk meccset nyerni!
Siska János, a Nyíregyháza edzője: Először is gratulálok a Nagykőrösnek ehhez a szenzációs játékhoz, nagyon megnehezítették a dolgunkat! A saját csapatomnak pedig gratulálok, hogy végig koncentráltak, és tudtunk nyerni a hosszabbításban! Ilyen nehéz mérkőzésre számítottunk. Sok sikert kívánok a Nagykőrösnek a szezon további részében!
Nagykőrösi Sólymok KE – HÜBNER-Nyíregyháza BS 84-94 (24-25, 15-24, 15-14, 22-13, 8-18)
Nagykőrös: Lakosa Á. 24/6, Viqueira 14, Fehér P. J. 12, Mácsai 11/9, Molnár M. 7/3, Bartos 6/3, Jókai 6, Tóth M. 2, Lakatos 2, Csukás -.
Nyíregyháza: Tóth G. 22, Bazsó 19/9, Hobbs 19/9, Bus I. 16/12, Sitku 8, Mokánszki 6, Dancsecs 3/3, Szobi 1.
Budapesti Honvéd SE – Pécsi VSK-Cargate 91-75 (37-27, 22-16, 17-21, 15-11)
Honvéd: Horváth Á. 22/15, Bea B. 14, Pintér D. 12/6, Gáspár B. 12, Kopácsi 10/6, Kovács D. 6, Tichov 6, Tanoh 5, Kármán 4.
PVSK: Dragasevic 18/6, Bíró L. 16/3, Riskó 10/3, Popadic 9, Futó B. 8, Laufer 6/3, Mándity M. 4, Erdei Á. 2, Carev 2.
Újabb nagyon szoros meccsen kapott ki a Vasas
Faragó Péter, a Vasas edzője: Először is azt szeretném mondani, hogy nagyon-nagyon gratulálok a saját játékosaimnak! Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy ilyen nehéz szituációba, amibe kerültünk a mérkőzésben – az elején is voltunk –, így tudtak játszani. Nagyon örülök, hogy számíthatok rájuk mindig, mindenkor. Annak is örülök, hogy páran elő tudtak lépni igazán vezérszerepbe. Nyilván az is átgondolandó, hogy itt a Sport11-ben mindenki hetven százalékkal dob ellenünk. Beszívja minden dobásukat a gyűrű, így azért nehéz. Nyilván nem a gyűrűre fogom, de érdekes tendencia, hogy mindenki bravúrt bravúrra halmoz dobás területén az ellenfelektől. Gratulálok a TF-nek a győzelemhez! Mondanám, hogy megpróbálunk kimászni a gödörből, de nem vagyunk gödörben! Tehát úgy gondolom, hogy jól játszik a csapat, de sajnos nem jönnek a győzelmek. Viccesen azt tudom mondani, hogy remélem, hogy a jó játékunkkal azért győzünk egyet-egyet, mielőtt véget ér a bajnokság. Jó lenne azért győzni is, nem csak jól játszani. Erre hajtunk, a fiúk is, és remélem, hogy a sorozat majd úgy szakad meg, hogy utána egymás után több győzelmet tudunk végrehajtani ezt meglovagolva!
Vlaski Vladimir, a TF edzője: Ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt, mert nagyon jól támadtunk és a két magasemberünk nagyon hamar fault problémákkal küzdött. Nagyon agresszívan és koncentráltan játszottunk végig, így sikerült a végén nyernünk!
Vasas Akadémia – TF-BP 94-97 (26-29, 27-18, 23-26, 18-24)
Vasas: Sólyom Bo. 22/6, Andrássy 22/3, Boros 13, Radics 11, Debreceni 8, Moravcsik 7/3, Kelenföldi 6, Steier B. 5/3, Csík Ro. Z. -, Barócsi -.
TF: Kerkai 24/6, Czura 20/3, Somogyfoki P. G. 17/12, Kovács B. 14/12, Timkó 8, Kopasz M. 7/3, Beák G. 3/3, Karosi 2, Bálint B. D. 2, Kutrovich -.
Mínusz tizennyolcról nyert derbit a Budafok
Károly Máté, a Budafok edzője: Nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy sikerült nyernünk! A legfontosabb az volt, elhittük, meg lehet nyerni ezt a mérkőzést tizennyolc pontos hátrányból is. Nagyon fontos volt az is, hogy a második félidőben jól csináltuk meg a változtatásokat, illetve hogy a padról olyan plusz erőket sikerült mozgósítani, amivel át tudtuk billenteni a mérkőzést a mi javunkra. Kitettük a szívünket a pályára, nyertünk, és talán ma sikerült egy szintet lépnünk előre.
Hencsey Tamás, a MAFC edzője: Először is gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez! Az első félidőben az a taktika, amit elterveztünk a mérkőzésre, az tökéletesen működött. Megfelelő volt a védekezésünk, a támadásunk, gyors kosárlabdát játszottunk, a játék minden elemében jobbak voltunk ellenfelünknél, és kialakítottunk egy elég jónak tűnő előnyt. A szünetben felhívtam a figyelmét a csapatnak arra, hogy nyilvánvaló, biztosan nem így megy majd végig a mérkőzés és lesznek majd hullámvölgyeink, lesznek vitatható dolgok, esetleg faultok, de ne ezekkel foglalkozzanak, hanem segítsenek egymásnak ezekben a helyzeteken. Néhány játékosnak olyan cselekedetei voltak, amelyek elfogadhatatlanok, ezáltal pedig sikerült saját magunkat kizökkentettük a jó ritmusból, és tálcán kínáltuk a Budafoknak a győzelmet. Ők az utolsó pillanatokig harcoltak, és ki is használva ezt a lehetőséget megnyerték a mérkőzést.
Budafok – MAFC 94-89 (21-32, 19-26, 30-20, 24-11)
Budafok: Kovács S. 17/6, Puszta D. 15/6, Horváth M. 13, Fehér Cs. 11/6, Lados 10/3, Siklós 8, Kiss M. B. 6/3, Varga D. G. 6, Dormán 5/3, Mészáros B. 3/3, Nagy G. I. -, Jilling -.
MAFC: Katona 18/12, Tóth P. 16, Richmond 13/6, Harazin 12, Lakits 9/3, Csapai 8/6, Bordács 8, Misek 5, Bartha -.
Fejben ott volt, két pont a Baja jutalma a MEAFC ellen
Cservék Csaba, a Baja edzője: Az első félidőben jó ritmusban játszottunk, a támadásunkkal és a védekezésünkkel nem volt probléma. A szünet után gyengén kezdtünk, ezzel felhoztuk az ellenfelünket. A végjátékban fejben ott voltunk, el tudtuk viselni a kipontozódásokat is.
Drahos Gábor, a MEAFC edzője: Gratulálok a Bajának! Nagyon izgalmas mérkőzést játszottunk, ahol csapnivaló első félidei munkát végeztünk. Nem csupán elöl hagytunk ki rengeteg üres dobást, de rendre ajtó-ablak indulást ajándékoztunk a hazaiaknak. A Piros-csoportban mínusz húsz pontos előny harminc percen keresztül több mint ajándék. A hazaiak ezt köszönték szépen. Ettől függetlenül óriási harcot bemutatva, gyakorlatilag az egyenlítésért támadhattunk volna. Az utolsó percben még közel álltunk egy óriási bravúrhoz, de nem nyertünk.
Bajai Bácska FKE – MEAFC-Miskolc 88-82 (27-16, 25-19, 23-25, 13-22)
Baja: Jakab P. 28/9, Pongó 19/9, Nagy D. 19, Goldring J. B. 9/3, Goldring G. 6, Dr. Ágfalvi 5, Vukicevic 2, Kollár -, Kővágó-Laska -.
MEAFC: Lippai 16, Sándor B. 13/12, Thornton 11/3, Takács D. 11/3, Kozák M. 10/3, Béres 10, Homoki 9, Kozák B. 2, Asszú Á. -.
A BKG-é a Tarján elleni rangadó
Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Jó játékkal sikerült kialakítani a húszpontos különbséget viszonylag hamar. Szerintem ebben a pillanatban van ennyi a két csapat között, de a Salgótarján nagyon jó játékosokból áll és mindenkinek nehéz ellenfelei lesznek. Örülök, hogy stabilizáltuk a helyünket a tabellán.
Sztevan Csupics, a Salgótarján edzője: Igazi jó bajnoki mérkőzés volt a két gárda között. Gratulálok a hazai csapat győzelméhez, megérdemelték.
BKG-Príma SE – Salgótarjáni KSE 80-71 (27-20, 17-17, 21-10, 15-24)
BKG: Allen 25, Nagy Bo. Á. 22/6, Bán T. 12/6, Nagy S. 7/3, Hegedűs A. 6, Reizer 6, Nagy Be. Á. 2, Szeleczki -, Laman -.
Salgótarján: Berkics B. 20/12, Nshimba 14, Sömenek 11/3, Herendic 10, Hajdu 6/3, Karanfilovski 5/3, Csabák 2, Piukovics B. 2, Boinitzer 1, Szanyi -, Kovács M. -.
Az alapszakasz állása
H | Csapat | M | Gy | V | Dp | Kp | Kül. | Rel.pont |
1. | HOYA-Pannon Egyetem Veszprém | 9 | 8 | 1 | 858 | 790 | +68 | 0,944 |
2. | HÜBNER-Nyíregyháza BS | 9 | 7 | 2 | 802 | 696 | +106 | 0,889 |
3. | Budafok | 9 | 7 | 2 | 806 | 728 | +78 | 0,889 |
4. | BKG-Príma SE | 8 | 6 | 2 | 742 | 637 | +105 | 0,875 |
5. | MAFC | 7 | 4 | 3 | 595 | 605 | -10 | 0,786 |
6. | Bajai Bácska FKE | 9 | 5 | 4 | 715 | 698 | +17 | 0,778 |
7. | Salgótarjáni SKE | 9 | 5 | 4 | 700 | 685 | +15 | 0,778 |
8. | MTK-Elite Basket | 9 | 5 | 4 | 735 | 735 | 0 | 0,778 |
9. | TF-BP | 8 | 4 | 4 | 637 | 665 | -28 | 0,750 |
10. | MEAFC-Miskolc | 9 | 3 | 6 | 738 | 772 | -34 | 0,667 |
11. | Budapesti Honvéd SE | 9 | 3 | 6 | 750 | 803 | -53 | 0,667 |
12. | Vasas Akadémia | 9 | 2 | 7 | 730 | 761 | -31 | 0,611 |
13. | Nagykőrösi Sólymok KE | 9 | 1 | 8 | 650 | 751 | -101 | 0,556 |
14. | PVSK-CARGATE | 9 | 1 | 8 | 730 | 862 | -132 | 0,556 |
Zöld-csoport
10. forduló
Sopronban is nyert a Pécs
Csaplár-Nagy Arnold, a SMAFC edzője: Gratulálok a csapatomnak a mai teljesítményhez és a küzdéshez. A Pécs csapatának is gratulálnom kell a győzelemhez. Ugyanakkor sajnos vannak olyan napok, amikor bármit is teszünk a győzelemért, néha az is kevés.
Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Először is gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Tudtuk, hogy egy nagyon jó csapat ellen fogunk játszani. Úgy gondolom, hogy jól felkészültünk belőlük. Stabilak voltunk az utolsó percekben, ennek örülök. Minden jót kívánunk a SMAFC-nak!
SMAFC – Pécsi NKA 77-89 (14-21, 22-22, 19-28, 22-18)
SMAFC: Kovács B. 20, Bakk 17/6, Soós 13/9, Panta 11, Czukor 10, Márkus 4, Heiszenberger 2, Szegedi -, Horváth M. -.
Pécs: Meleg G. Z. 22/9, Vukasz 15/3, Scherer 10/6, Fülöp Zs. 9/3, Mezei 9/3, Rosic 8/6, Dobrijevics 6, Fekete D. 5, Benke 3/3, Váits 2.
11. forduló
A Pápa megállította a Kecskemétet
Kálmán László, a Pápa edzője: Nagyon fontos volt, hogy a második félidőben úgy jöttünk ki, hogy jól álltunk védekezésben, megpróbáltuk megvalósítani, amit a mérkőzésre elterveztünk. Egy nagyon kellemetlen stílusú ellenfelet vertünk meg úgy, hogy igazán jó csapatmunkát produkáltunk. Taktikus játékkal tudtuk ellenfelünket legyőzni.
Váradi Kornél, a KTE edzője: Gratulálok a saját csapatomnak, hiszen végig nagyot küzdöttünk, partiban voltunk idegenben. Gratulálok a Pápának a győzelemhez!
Concordia Motax KC Pápa – KTE-Duna Aszfalt II. 71-62 (16-13, 18-21, 21-14, 16-14)
Pápa: Sonyák 16/3, Horváth A. 13/9, Balla 13, Burai R. 11, Murai 6, Kocsis T. Z. 4, Hódi 3/3, Keller 3, Márton L. 2, Bakos -.
KTE: Plézer 22/3, Kucsera 11/3, Orgona G. 9/3, Fülöp B. 9, Cserkó K. 5/3, Velkey 3/3, Tóth B. 3/3, Varga B. P. -, Nagy J. -, Popa -.
A Győr behúzta a Békés elleni meccset
Rátvay Tamás, a Győr edzője: Nagyon örülök a győzelemnek, bár nyögvenyelősre sikeredett. Nem játszottunk jól, támadásban sok hibánk volt, nem tudtuk bedobni. Gratulálok a Békésnek, nagyon szépen játszottak.
Balog Vilmos, a Békés edzője: Hosszú utazás után nem volt igazán felpörögve a csapat a kezdésnél, ez az első negyedben érződött, ami azzal járt, hogy a hazai együttes néhány ponttal el tudott lépni. Utána kapkodóvá, pontatlanná vált a játékunk. Ezzel együtt ott tudtunk maradni végig a győri csapat nyomában.
Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – OMNIA Pub & Food Békés 81-73 (23-22, 15-11, 16-21, 27-19)
Győr: Berneczei 21/6, Csaba Gy. 21/3, Geiger 13/3, Nagy T. 7/3, Rátvay T. 7/3, Domsitz 7, Horváth Á. 3/3, Földesi 2.
Békés: Koma 30/9, Szabó N. 16/12, Vass 14/12, Lógár 9, Krisztics 4/3, Kertész -, Balog G. -, Osiyemi -, Farkas G. -.
Egerben győzött az Újpest
Dr. Váczi Péter, az Eger edzője: Egy félidő jó játék, jó felfogás, jó kosárlabda és sajnos nem az első mérkőzés, hogy a második félidőben nem követjük ezt a felfogást, ezzel az ellenfélnek kedvezünk. Ugyan a bajnokesélyestől, de sima vereséget szenvedtünk.
Dejan Mladenovics, az Újpest edzője: A kötelező meccseket mindig nagyon nehéz megnyerni, ezért volt egy kis feszültség. A légiósunk nagyon korán három faulttal bajba került, de megtaláltuk a megoldásokat, és megnyertük ezt a meccset. Gratulálok az Egernek és további sok sikert kívánok nekik!
EKE Eger KOK – Újpest-MT 65-84 (19-21, 15-18, 12-20, 19-25)
Eger: Máté B. 20/9, Papp B. 16/6, Szatmári R. 11/9, Szicsák 9, Steier K. 4/3, Illés B. 4, Horváth R. 1, Mohamed -, Kiss B. -, Sárosi -.
Újpest: Rackley 19/3, Nagy K. A. 16, Pollák Á. 15/9, dr. Franczva 14, Surmann P. 7/3, Joó 6, Széphelyi 4, Fülöp Á. 3/3, Mészáros Cs. -, Nagy R. I. -, Balogh A. -, Ipacs -.
A Bonyhád ellen hozta a harmadikat a Vásárhely
Tóth Tamás, a Vásárhely edzője: Ezek a győzelmek a legértékesebbek, amikor nehéz helyzetben, nagyon mélyről sikerült behúzni ezt a rangadót. A kiválóan felkészített Bonyhád három negyeden át kontroll alatt tartott minket, de a második félidei kinti dobásaink és néhány jó védekezés döntőnek bizonyult, így meg tudtuk fordítani az eredményt. Óriásit küzdöttünk, egyben volt a csapat!
Vásárhelyi Kosársuli – Knipl Kft. Bonyhádi KSE 80-72 (11-16, 19-17, 21-19, 29-20)
Vásárhely: Varga Z. 21/15, Molnár B. 18/3, Kelemen B. 12/6, Hargitai 8, Perák 6, Varga Á. 5, Acsimovics 4, Pavlovic 2, Rostás 2, Bálint E. 2, Balogh L. -, Kovács J. -.
Bonyhád: Baki S. 15, Tömösváry 15, Pupp 14, Dorogi 9, Somogyfoki Sz. 8, Gébert 7, Maskaljevic 4.
DEAC U23 – SMAFC 75-84 (24-23, 11-15, 22-20, 18-26)
DEAC: Tóth B. M. 23/9, Opre 18/6, Balázsi 12/12, Gáspár M. 8, Berzi 6/6, Fábián Sz. 4, Sólyom Be. 3, Szekeres 1, Nemes D. -.
SMAFC: Bakk 17/12, Kovács B. 16, Panta 13/9, Márkus 13/3, Németh M. 11/9, Horváth M. 6, Soós 5/3, Tukovits 3/3, Karsai A. -, Szegedi -.
Pécsen nyert nagy derbit a Cegléd
Ivica Mavrenski, a Pécs edzője: Gratulálok a vendégeknek a győzelemhez! Egy jó periódusunk volt csak a mérkőzés során, a találkozó elején. Akkor megmutatta a csapatom, hogy sok lehetőség van benne. Csak ezzel a szakasszal lehetünk elégedettek. Fiatal csapatunk van, sokat kell még fejlődnünk, tanulnunk.
Vavra András, a Cegléd edzője: Sajnos nagyon puhán kezdtünk, a tizenhét pontos hátrány majdnem megpecsételte a sorsunkat. Látszott, hogy a héten kaotikus körülmények között, három helyen edzettünk, ráadásul sérülés miatt elveszítettük egyik legjobb fiatal játékosunkat. Ennek ellenére, amikor megéreztük, hogy ebben a szerkezetben mi szükséges ahhoz, hogy győzzünk, ha sok hibával is, de nagyot küzdve szép lassan visszajöttünk. A végén a rutinunk is sokat számított, nagyon értékes győzelmet szereztünk. Gratulálok a kollégámnak, sok van ebben a társaságban, nagyon jó csapatot raktak össze!
Pécsi NKA – Ceglédi KE 71-74 (26-10, 15-16, 18-22, 12-26)
Pécs: Meleg G. Z. 24/6, Vukasz 14, Dobrijevics 12, Scherer 8, Rosic 5/3, Fekete D. 3, Fülöp Zs. 3, Mezei 2, Váits -, Benke -, Herger -.
Cegléd: Miller 29/3, Fekete V. N. 10/6, Hegedűs G. 10/3, Nárai 9, Berkics M. L. 8, Andó 3/3, Csákvári 3, Tóth Z. 2, Józsa M. B. -, Piukovics P. M. -.
A meccs legelején és legvégén vezetett, nyert a Szolnok
Szendrey Zsombor, a Tiszaújváros edzője: Harminckilenc percig és negyvenöt másodpercig vezettünk. Aztán elveszítettük a meccset. Megbeszéltük, hogy védjük ki a fordítást, de hibáztunk. Sok hibánk volt az utolsó öt percben, megzavart minket az ellenfél agresszív védekezése. Hiába kértem a mieinket, hogy inkább gyors kosarakkal operáljunk, mert a pont többet ér, nem voltak erre hajlandóak. Magunkra húztuk az ellenfelet, megálltunk, és akkor már felállt védelem ellen próbáltunk támadni, de így már nem sikerült. Ennyire vagyunk képesek.
Szarvas Gábor, a Szolnok edzője: Gratulálok először is a hazaiaknak, hiszen a mérkőzés nagy részében az ő akaratuk érvényesült. Talán itt, az utolsó két másodpercben vezettünk egyszer és először – de a legjobbkor. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy limitáljuk a hibáink számát, különösen az olyan hibák számát, amelyeket nem az ellenfél kényszerít ki. Ez megint egy intő jel volt: az előző fordulóban, Egerben hosszabbítás után tudtunk csak nyerni, most pedig csak egy utolsó másodpercekben eleresztett dobással. Én azt gondolom, hogy a leginkább csapatot összekovácsoló tényező az, ha nyerünk egy ilyen meccset idegenben, úgyhogy remélem, elindulunk a győzelem útján, fölfelé.
Tiszaújvárosi Phoenix KK – Szolnoki Olajbányász KK U23 61-62 (16-8, 15-19, 15-8, 15-27)
Tiszaújváros: Kiss B. 13/3, Lajsz 12, Pöstényi 10, Tóth V. 9/3, Kovács Z. 6/3, Szilasi 6, Molnár B. 2, Orliczki B. B. 2, Szabó N. 1.
Szolnok: Pallai 17/3, Frank Á. 16/9, Gilszki 14/6, Kókai 4/3, Taiwo 4, Frikker 4, Csák B. 2, Orbán B. 1, Rékasi -, Komlósi -.
Az alapszakasz állása
H | Csapat | M | Gy | V | Dp | Kp | Kül. | Rel.pont |
1. | Ceglédi KE | 10 | 8 | 2 | 825 | 699 | +126 | 0,900 |
2. | Újpest-MT | 10 | 8 | 2 | 796 | 675 | +121 | 0,900 |
3. | Pécsi NKA | 10 | 8 | 2 | 795 | 685 | +110 | 0,900 |
4. | Óbudai Kaszások | 10 | 7 | 3 | 787 | 747 | +40 | 0,850 |
5. | KTE-Duna Aszfalt II. | 11 | 7 | 4 | 841 | 780 | +61 | 0,818 |
6. | SMAFC | 10 | 6 | 4 | 764 | 769 | -5 | 0,800 |
7. | Concordia Motax KC Pápa | 10 | 5 | 5 | 697 | 681 | +16 | 0,750 |
8. | Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC | 11 | 5 | 6 | 880 | 867 | +13 | 0,727 |
9. | DEAC U23 | 9 | 4 | 5 | 561 | 627 | -66 | 0,722 |
10. | Szolnoki Olajbányász U23 | 10 | 4 | 6 | 643 | 696 | -53 | 0,700 |
11. | OMNIA Pub & Food Békés | 11 | 4 | 7 | 870 | 923 | -53 | 0,682 |
12. | Knipl Kft. Bonyhádi KSE | 10 | 3 | 7 | 794 | 844 | -50 | 0,650 |
13. | Vásárhelyi Kosársuli | 10 | 3 | 7 | 725 | 788 | -63 | 0,650 |
14. | Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub | 10 | 2 | 8 | 714 | 784 | -70 | 0,600 |
15. | EKE Eger KOK | 10 | 2 | 8 | 697 | 824 | -127 | 0,600 |
Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu
Szólj hozzá!