Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A brit liga triplakirályát igazolta le a Nyíregyháza

“Vezér szerepre is alkalmas lehet.”



:

:

Jaycee Hillsman személyében megtalálta harmadik légiósát a Hübner Nyíregyháza BS csapata – jelentette be a klub Facebook oldala. A kétméteres, alapvetően 2-es és 3-as poszton bevethető amerikai kosaras egyetemi tanulmányait a San Jose State-en kezdte meg, három év alatt egyre több lehetőséget kapott, majd az utolsó szezonjában az Illinois State gárdáját erősítette. A 26 éves játékos 2020-ban kezdte meg profi pályafutását a finn másodosztályú Oulu Basketballnál, itt meccsenként 35 percet játszott, 25.5 pontot, 10.2 lepattanót és 3.9 gólpasszt jegyzett, miközben a hárompontos vonalon túlról 36.8 százalékkal tüzelt, míg a büntetőket 84 százalékkal dobta.

A mögöttünk hagyott szezonban a brit ligában szereplő Glasgow Rocks csapatának húzóembere volt, 14.5 pontot, 6.2 lepattanót átlagolt és 47 százalékkal (63/135) triplázott – utóbbi kategóriában a bajnokság legjobbja volt.

– Jó távoli dobó, de a közeli befejezésekben is eredményes, képes lehet a kettő-kettők során labdakezelőként is előrelépni, valamint a fizikuma miatt több poszton bevethető, akár a palánk alatti játékosokkal is felveheti a versenyt – fogalmazott a gárda vezetőedzője, Pethő Ákos. – Van európai tapasztalata, finn másodosztály után az előző szezonban a Glasgow Rocks csapatával rájátszásba jutott a brit ligában és jó teljesítményt nyújtott. Azt látjuk benne, hogy tovább fejlődhet és vezér szerepre is alkalmas lehet. Ő is nagyon boldog, hogy erősebb bajnokságban folytathatja.

14 hozzászólás

14
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
9 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
11 Comment authors
Johnyxefeli96MiosArtur DokiPiros Takaró Recent comment authors
Mios
Olvasó

a brit bajnokságnak tényleg ennyire nincs presztízse? és rosszból kérdem, hanem, mert tényleg nem tudom

Artur Doki
Olvasó

A finn másodosztály azé’odavág…
Ki is lógott talán felfelé??
Úgyis az evés a puding próbája,szóval majd Nyíregyen kiderül élesben

Piros Takaró
Olvasó

Az utolsó szög is megérkezett közben a tökfilkóba 😉 Hiányozni fogsz Benike 🙂

Kovari Andras
Olvasó

orokolni lehet majd tole a labdat. 35 percet atlagolva komoly egy csapatban jatszhatott. En az ilyen jatekosokat messzirol kerulnem.

csakazete
Olvasó

Nálatok is volt bőven ilyen…. Teszem hozzá jó is volt…

Kovari Andras
Olvasó

ki volt az?

Johnyx
Olvasó

Nem te vagy a legélesebb kés a megyében! ??

ejjha
Olvasó

Egyedül sikerült összehozni azt a logikai összefüggést, hogy aki sokat játszik, az önző is egyben? Esetleg valaki segített ekkora böszmeséget kitalálni?

Golo Batio
Olvasó

Jó fogásnak tûnik! A Nyíregyházának már tavaly is jó légiósai voltak. Ki ott a fõ szponzor, a város vagy van valami cég?

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Inkább a scout volt jó. Egy kivételével 1500-2500 dolláros légiósaik voltak.
Erre a srácra visszatérve, vagy luk, vagy fa. Lehet extra lesz, de lehet úgy járnak, mint mi Connor Washingtonnal, akinek hat meccs után megköszöntük. Jó mutatókkal jött a brit ligából, angol válogatott, baromi jól összevágott promóvideóval, aztán szerencsétlen a piros csoport szintjét sem ütötte meg.
Tartok tőle, hogy idén nekünk is a nyíregyi taktika lesz, vagy belenyúlunk, vagy sem. A jelek szerint csak álmodozhatunk arról, hogy szlovén, bolgár, szlovák válogatottakat igazoljunk, mint a legutóbbi szezonban :/

Golo Batio
Olvasó

Washingtonra emlékszem…de a többiek nagyon beváltak! Milos is mit mûvelt náunk Szegeden…De idén mi változott, kiszállt egy szponzor?!

hubnernybs
Olvasó

Johnson kapott 3000 dollárt, ő volt nálunk a “legdrágább” légiós. Ebbe az évbe is ez a taktika, hogy a legkisebb költségvetésből ár-érték arányba a “legjobb” légiósokat szerződtetjük. Tavaly bevált, reméljük idén is befog.

Golo Batio
Olvasó

Johnsons sztem Persons mellett a legjobb ár/érték arányú légiós volt!

efeli96
Olvasó

Idén ez változni fog, legalábbis meglepne, ha nem lenne nálatok kisebb büdzséből gazdálkodó csapat.
A Honvédhoz érkezik új igazolásként Peringer és Demeter (….), illetve a maradó Mijovic mellett 2 légiós. Nem kell félnetek ?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés