Connect with us
Hirdetés

B-csoport

A BKG-t legyőző Vasas is elődöntős

A Zöld-csoportban már elkezdődtek a fináléért folyó párharcok.



:

:

A múlt héten is rendeztek mérkőzéseket a B-csoport két csoportjában, illetve e hét elején is folytatódtak a párharcok.

A Piros-csoport rájátszásában egyetlen kérdés maradt: a Vasas vagy a BKG lesz-e a negyedik elődöntős? A válaszra az ötödik meccs végéig kellett várni: a Vasas a negyedik találkozón előbb egyenlített, majd egy remek hajrával az ötödik mérkőzésen behúzta pályahátrányos párharcát.

A 9–12. helyért előnyben a Pécset legyőző Nagykőrös és az Óbuda ellen idegenben győző Salgótarján – ezek a párharcok az egyik fél második sikeréig tartanak.

A Zöld-csoportban már 2-0-ra vezet a Cegléd a DEAC elleni, három győzelemig tartó elődöntőben, míg a másik ágon az Újpest szerzett előnyt a Győr ellen. Az 5–8. helyért kuparendszerben folytatják a csapatok: a Vásárhely idegenben nyert a KTE ellen.

A 9–12. helyért itt is kettőt kell nyerni: az egyik ág le is zárult, miután a Dunaharaszti kétszer is legyőzte az ELITE-et.

NB I/B

Piros-csoport

Negyeddöntők

Elődöntőt ért a Vasas nagy hajrája

A PrímaBasket.hu tudósítása:

Buzás találatával indult a negyedik meccs. Andrássy felelt, de Buzás egy hármast is beemelt. Andrássy 2+1-es kosarára Allen reagált közelről. Boros és Allen váltottak kosarat. Andrássy kettesére Nagy Botond süllyesztett el egy hármast (9-12). Buzás büntetőzött, majd Nagy Benedek középtávolijával elléptek a Kosok (9-16). Kisebb gólcsend után Medve büntetőzött, Nagy Botond hármast dobott. Radics és Allen is közelről voltak eredményesek (13-21). Bagó büntetőt dobott, Reizer faulttal együtt ziccert. Tíz perc után kilenccel vezettünk (14-23).

A második etapban Kerkai és Bagó révén zárkózott a Vasas. Halász próbálta megállítani a rohamot (19-25). Bagó ismét kosarakat szerzett, Medve hármasával átvették a vezetést (26-25). Medve megint hárompontost dobott. Allen szerzett könnyű kosarat a gyűrű alól, de nem tört meg a vasasos lendület. Radics szerzett négy pontot, melyre Nagy Botond felelt közelivel (33-29). Farkas és Nagy Benedek váltottak középtávolról találatot (35-31).

A nagyszünet után Allen vert be egy távolit, majd egy kettest. Őt követte Nagy Botond is közeről. Ismét vezettünk (35-38). Allen szerzett négy pontot zsinórban. Növeltük az előnyt, de Farkas hármast dobott. Erre Nagy Benedek felelt középtávolról, de Medve is beemelt egy távolit (41-44). Farkas közelről villant. Moravcsik dobott hat pontot és vették vissza a vezetést (49-44). Buzás kettesére Moravcsik dobott egy büntetőt. Bagó is a vonalról szerzett pontot, de a negyed utolsó kosara Nagy Botond nevéhez fűződik (51-48).

Az utolsó tíz perc következett. Boros kettesére Nagy Botond süllyesztett el egy hármast. Farkas középtávolijára Nagy Botond bevert még egyet (55-54). Medve büntetőzött, Lakatos ziccert dobott. Farkas közelit dobott, míg Radics egy büntetőt (60-56). Nagy Botond középtávolit dobott be. Bagó erre szintén onnan felelt (62-58). Nagy Botond hármast süllyesztett el a gyűrűben, Bagó közelit (64-61). Labdaszerzés után Nagy Botond hármassal egalizált, de sajnos Medvének volt rá válasza (67-64). A végjáték sajnos rosszul alakult, így ötpontos vereséget szenvedtünk (69-64).

Evangelosz Ziagkosz, a Vasas edzője: Gratulálok a játékosaimnak, hisz beletették a szívüket és lelküket a győzelembe, a csapatért és a büszkeségükért. Nagyon jó védekezés ellen kellett játszanunk három negyeden keresztül. Egy rossz első negyed után rosszul kezdtük a harmadik negyedet is, de a fiúk személyiségének és karakterének köszönhetően sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe és így fontos győzelmet arattunk. Jól védekeztünk, de nem sikerült kontrollálnunk a lepattanózást, ami ahhoz vezetett, hogy tizenöt alkalommal dobtak kosarat második esélyből. Van még egy lépés, amit meg kell tennünk. Azok számára, akik igazán törődnek a kosárlabda fejlődésével, a játék felvétele rendelkezésre áll. A játékosok egészségi állapota nem alku tárgya és határozottan minden győzelem felett áll. Meg kell határoznunk a különbséget az agresszív és veszélyes kontaktok között.

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: Az ötödik meccs fog dönteni, erre készültünk.

Vasas Akadémia – BKG Príma Akadémia 69-64 (14-23, 21-8, 16-17, 18-16)

Vasas: Medve M. 18/12, Bagó 12, Farkas A. 11/3, Moravcsik 7, Andrássy 7, Radics 7, Boros 4, Kerkai 3/3, Barócsi -, Dormán -, Sólyom Bo. -.

BKG: Nagy Bo. Á. 26/18, N. S. Allen 17/3, Buzás 9/3, Nagy Be. Á. 6, Lakatos P. 2, Reizer 2, Halász 2, Ormai -, Szeleczki -, Szanyi -.

A PrímaBasket.hu tudósítása:

Lakatos és Allen kosaraival indult a meccs. Andrássy 2+1-gyel felelt. Nagy Benedek középtávolról volt pontos. Andrássy és Allen váltottak közelről kosarat, majd még egyszer. Dormán is megvillant (10-9). Bagó kettesével átvették a vasasosok a vezetést, de Nagy Botond hármasával ismét a miénk volt (13-11). Farkas büntetőzött, Allen szintén. Farkas süllyesztett el egy távolit (15-16). Sólyom dobott be két büntetőt, Nagy Botond egyet. Farkas és Sólyom révén meglépett az ellenfél (16-23). Nagy Benedek kettesével 18-23 lett az első negyed vége.

A második játékrész Radics két ziccerével kezdődött (18-27). Allen értékesített egy büntetőt, Kerkai kettőt (19-29). Radics és Nagy Benedek is közelit dobtak a gyűrűbe. Nagy Benedek a büntetővonalról is betalált, de Radics kettessel felelt. Nagy Botond süllyesztett el egy távolit, majd egy kettest is (27-33). Allen is eredményes volt a gyűrű környékéről, de Andrássy rákontrázott kétszer is (29-37). Radics büntetőt dobott, amire Halász felelt egy közelivel. A félidő Nagy Botond hármasával és négypontos hátránnyal ért véget (34-38).

A nagyszünetet követően Nagy Benedek dobott büntetőt, Andrássy közelit. Nagy Botond újabb triplát emelt be (38-40), majd még egyet bevert, s átvettük a vezetést. Allen kosarával már hárommal mentünk, majd rátett még egy lapáttal (45-40). Ekkor azonban Dormán, Barócsi és Farkas is pontot tudtak szerezni, egalizáltak (45-45). Nagy Botond ismét távolról célzott pontosan, de Sólyom és Bagó révén jött a válasz (48-49). Bagó és Lakatos is a trapézon belülről dobtak kosarat (50-51). Szeleczki tett a helyére két büntetőt, melyre Bagó felelt közelről. Lakatos is a vonalról talált be, melyre Dormán közelivel felelt. Szeleczki ismét megvillant, ezúttal a gyűrű alól (55-55). Dormán büntetőzött hatékonyan, de a negyed utolsó pillanatában Nagy Botond hármasával átvettük a vezetést (58-57).

Az utolsó tíz perc következett. Sajnos ekkor becsődöltek a Kosok mind támadásban, mind pedig védekezésben. 8-0-ás rohamot vezetett a Vasas. Nagy Botond törte meg a rohamot egy büntetővel, de ez nem volt elég. Dormán szerzett kosarakat, tízpontosra nőtt a hátrány (59-69). Buzás volt eredményes betörésből, Dormán pedig a büntetővonalról (61-71). Buzás büntetője után Nagy Botond szerzett középtávolról kosarat. Próbáltunk közeledni, de sajnos a Vasasnak volt válasza. Az utolsó három perc következett. Buzás dobott büntetőt, de sajnos a meccsen ez volt az utolsó Kos-találat (65-74). Barócsi emelt be egy távolit, amellyel lényegében vége lett a mérkőzésnek. Sajnos 65-81-es vereséget szenvedtek fiaink, s így kiestek a bajnoki címért vívott harcból.

Dr. Nagy Ágoston, a BKG edzője: A negyedik negyed kihagyott ziccerei után leindítottak minket. Nyolc támadást nem tudtunk megállítani. Megfordult a meccs. Utána dobnunk kellett a kevésbé jó helyzeteket is, de ez sem segített. Élmény volt ilyen játékvezetés mellett kosárlabdázni. Ha legutóbb csak hasonló lett volna ehhez, akkor ma nem lett volna mérkőzés. Így viszont csak magunkban keressük a hibát.

Evangelosz Ziagkosz, a Vasas edzője: Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, minden tiszteletem az övék, és véleményem szerint az egész magyar és budapesti kosárlabda-társadalomnak tisztelnie kéne őket azért, amit elértek az elmúlt egy hónapban. Annak ellenére, hogy sok problémával küzdünk, tudtuk, hogy ez az utolsó lehetőségünk, de ma úgy játszottunk, mint az igazi Vasas. Minden játékos fel tudott nőni a feladathoz, a határaikat feszegették, annak ellenére, hogy nélkülöznünk kellett a liga egyik legjobb irányítóját, Moravcsik Áront. Szeretnénk neki és a hosszú ideje sérült Kelenföldi Domának ajánlani ezt a győzelmet. A meccsről még annyit, hogy szerintem tökéletesen védekeztünk a negyedik negyedben, mindössze csak hét pontot engedtünk az ellenfelünknek. Most a pihenésre koncentrálunk, szerdán új kihívások következnek.

BKG Príma Akadémia – Vasas Akadémia 65-81 (18-23, 16-15, 24-19, 7-24)

BKG: Nagy Bo. Á. 27/21, N. S. Allen 15, Nagy Be. Á. 8, Lakatos P. 5, Buzás 4, Szeleczki 4, Halász 2, Ormai -, Reizer -, Szanyi -.

Vasas: Dormán 15, Andrássy 13, Farkas A. 12/3, Bagó 12, Radics 9, Barócsi 7/3, Sólyom Bo. 7/3, Kerkai 4, Boros 2, Medve M. -.

A három győzelemig tartó párharc végeredménye: 3-2 a Vasasnak.


A 9–12. helyért

Csak egy negyedet engedett az SKSE

Armaghani Saeed, az Óbuda edzője: Gratulálok, a Salgótarján csapta óriási energiával kezdte a mérkőzést. Mi a meccs elején teljes mértékben elaludtunk, aztán magunkhoz tértünk, de azt kell hogy mondjam, a Salgótarján megérdemelten nyerte ezt a mérkőzést, mert végig tudott koncentrálni, és ezt a hullámvölgyet, amit mi ezen a játékon produkáltunk, ki tudta küszöbölni.

Király Márió, a Salgótarján edzője: Úgy gondolom, a mérkőzés nagy részében azt a megbeszélt taktikát tudtuk dominánsan játszani ezen a mérkőzésen, amire készültünk. Egy hullámvölgyet leszámítva maximálisan elégedettek lehetünk a mai teljesítményünkkel. Ehhez hozzátartozik, hogy közel ötven százalékkal dobtunk a triplákat, úgy gondolom, ez nagyban segítette a győzelmünket, de mind a két csapat kitett mindent, ami benne volt a mai mérkőzésen. Örülünk a győzelemnek és gratulálunk az Óbudának!

Óbudai Kaszások KA – Salgótarjáni KSE 75-87 (19-33, 24-13, 14-19, 18-22)

Óbuda: Karavdic 19/6, Boinitzer 15/3, Bencsik 14/3, Bartos 7/3, Vas-Teplán 7/3, Czura 7/6, Kalassai 3/3, Korompay 2, Fekete V. N. 1, Vígh -, Dócs -.

Salgótarján: Hargitai 23/12, Dragasevic 16/3, Takács A. 13 (+10 lepattanó), Karanfilovski 11/9, Molnár M. 10/6, Kuttor 9, Rosemond 5/3, Monye M. -, Nshimba -.

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Salgótarjánnak.


A második negyedet megnyomta a Nagykőrös

Kovács Sándor, a Nagykőrös edzője: Gratulálok a csapatomnak, és a pécsieknek is! Úgy gondolom, hogy egy ilyen hosszú szünet után sikerült játszanunk egy aránylag elfogadható mérkőzést. Örülök annak, hogy több játékosomat is tudtam forgatni. Az alapszakaszhoz képest ennyiben változott a felállás. Jövő héten, a visszavágón szeretnénk lezárni a párharcot! Nagyon köszönjük a szurkolóink buzdítását, és nagyon örülünk, hogy ennyien kilátogattak a mérkőzésre.

Juhász Olivér, a PVSK edzője: Egy ilyen tét nélküli, örömkosárlabda-szerű meccset játszottunk, soha nem látott szerkezetben. Minden játékosom dobott pontot, nem is kaptunk ki nagyon, egy pillanatig még esélyünk is volt a győzelemre, amit végül a hazai csapat szerzett meg. Ehhez gratulálok nekik, de nem vagyok szomorú…

Nagykőrösi Sólymok KE – Pécsi VSK-CARGATE 77-68 (21-24, 20-8, 16-17, 20-19)

Nagykőrös: Lakosa Á. 24/12, Timkó 20, Rozs M. Z. 8, Fehér P. J. 6, Molnár M. 5/3, Mester M. 4, Jókai 3/3, Kakulya 3/3, Molnár B. 2, Kocsis 2, Kónya -.

PVSK: Futó B. 13 (+11 lepattanó), Erdei Á. 13/9, Fülöp Zs. 13/3, Hőgye 9, Laufer 7/3, Bor S. 3, Villányi 3, Gordán 3, Miklós D. 3/3, Mándity M. 1.

A két győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Nagykőrösnek.


Zöld-csoport, rájátszás

Elődöntők

Egy győzelemre a döntőtől a Cegléd

Tóth Tamás, a Cegléd edzője: Vérbeli elődöntő, parázs hangulat, kemény, látványos játék mindkét féltől. Véleményem szerint kiváló derbit játszottunk, értékes győzelmet értünk el, újabb lépéssel kerültünk közelebb a célunkhoz. Álmosan és puhán kezdtük mindkét félidőt, ez idegenben már nem biztos, hogy bele fog férni. Extra teljesítmények jöttek sorba nálunk, ezt a formát szeretnénk továbbvinni a többi összecsapásra is. Öröm volt látni és hallani az egyre népesebb számú szurkolóink hangját, együtt könnyebb így!

Andjelko Mandics, a DEAC edzője: Gratulálok a Ceglédnek! Hétfőn folytatjuk.

Ceglédi KE – DEAC U23 101-85 (22-29, 36-13, 22-25, 21-18)

Cegléd: Tóth Z. 25/12, Csaba Gy. 25/6, Herendic 19/3 (+10 gólpassz), Kovács B. B. 8, Tóth N. P. 8, Erdei M. 7/6, Mészáros M. 4, Micev 3/3, Csákvári 2, Rékasi -, Kis L. -.

DEAC: Pollák B. 18/3, Ságodi 18/12, Gáspár M. 14/6, Neuwirth 10/9, Kovács Á. B. 9/3, Udemezue 7, Balázsi 4, Czermann 2, Fábián Sz. 2, Szívós 1.

DEAC U23 – Ceglédi KE 55-65 (12-12, 20-19, 13-18, 10-16)

DEAC: Fábián Sz. 11, Ságodi 10/6, Gáspár M. 9, Neuwirth 9/3, Czermann 5, Balázsi 4, Udemezue 4, Pollák B. 3/3, Kiss K. -.

Cegléd: Herendic 19 (+11 lepattanó), Csaba Gy. 17/3, Erdei M. 13/9, Tóth N. P. 5, Mészáros M. 5/3, Kovács B. B. 4, Tóth Z. 2, Csákvári -, Rékasi -, Micev -.

A három győzelemig tartó párharc állása: 2-0 a Ceglédnek.


Az Újpest hozta az első hazait

Újpest-MT – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 87-79 (24-15, 22-20, 18-22, 23-22)

Újpest: Talley Jr. 22, Katona 21/6, Antóni 13/9, Pollák Á. 10/6, Pongó 7/3, Varga D. G. 6, Bea B. 2, Széphelyi 2, Horváth M. 2, Grkovic 2.

Győr: Gosztola 18/9, Kámán B. 15/3, Lógár 14/3, Geiger 11/6, Bakon 8/6, Nagy T. 5/3, Kámán K. 4, Berneczei 2, Hágen 2.

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 az Újpestnek.


Az 5–8. helyért

Idegenben szerzett előnyt a Vásárhely

Hegedűs Gergely, a KTE edzője: Egy nagyon küzdelmes mérkőzést játszottunk a Vásárhellyel. Az ellenfelünk jobban bírta idegekkel a végjátékot. Fontos, hogy ilyen meccseket is játsszunk, ezekből is tanulni tudjunk.

Utasi Gábor, a Vásárhely edzője: Örülök, hogy az alapszakaszban elszenvedett csúnya vereségért vissza tudtunk vágni idegenben a Kecskemétnek. Mindig nehéz itt nyerni. A remek második félidőnknek köszönhetően sikerült ma ez nekünk. Bízom benne, hogy hazai pályán is nyerünk, és kettős győzelemmel jutunk az ötödik-hatodik helyért folyó párharcba.

KTE-Duna Aszfalt U23 – Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 62-69 (14-14, 23-12, 8-20, 17-23)

KTE: Tóth Barna 15/6, Takács E. 12, Tóth P. 9, Tóth Balázs 8/3, Botka 8, Ivkovic 7, Kiss D. 2, Rácz 1, Velkey -, Ladovszky -.

Vásárhely: Bálint E. 17, Pavlovic 14 (+12 lepattanó), Varga Á. 13/6 (+13 lepattanó), Kelemen B. 11/3, Varga Z. 8/3, Bodócsi 4, Borbáth 2, Vejinovic -, Knyúr -.

A kuparendszerű párharc állása: 69-62 a Vásárhelynek.


A 9–12. helyért

A Dunaharaszti játszhat a kilencedik helyért

Horváth Balázs, az ELITE edzője: Gratulálok a Dunaharaszti csapatának, maximálisan megérdemelték a győzelmet. Az jól látszik a mi csapatunkon, hogy az utolsó utáni energiáinkat mozgósítottuk a Bonyhád elleni párharcon. Ennek ellenére tudunk értelmet találni ezeken a mérkőzéseken, és ez pedig nem más, mint a fiatalok fejlődése és játékpercei. Láncos Krisztián és Bodnár Balázs óriásit fejlődtek a szezon során, és Nagy Dani is szépen kezdi kihasználni az adottságait. Kedden folytatjuk.

Ughy Albert, a DMTK edzője: Örülök neki, hogy egy barátságos, jó hangulatú mérkőzést tudtunk játszani. Sok sikert mindkét csapatnak!

ELITE Basket – Dunaharaszti MTK 72-103 (26-23, 17-26, 18-34, 11-20)

ELITE: Láncos 22/3, Nagy D. 17/3, Bodnár 11/6, Hegedűs A. 6/3, Horváth Á. 6/6, Somogyfoki P. G. 3/3, Spiriev 3, Somogyfoki Sz. G. 2, Tóth A. 2, Czeczeli -, Lőte -, Veres Zs. B. -.

DMTK: Santiago 29/9, Csabay 18/12, Kiss K. L. 14/6, Joó 10, Kerti 8, Fekete B. 6/6, Bocsárdi 6, dr. Franczva 4, Haris 4, Imolay 4.

Dunaharaszti MTK – ELITE Basket 74-65 (18-17, 22-16, 20-19, 14-13)

DMTK: Fekete B. 18/9, Santiago 16 (+11 lepattanó), Kiss K. L. 14/6, Joó 8, Haris 6/6, Kerti 6/3, Bocsárdi 4, Debreceni G. 2, Imolay -.

ELITE: Láncos 17 (+14 lepattanó), Bodnár 16/6, Nagy D. 12/3, Spiriev 11/9, Horváth Á. 5/3, Somogyfoki Sz. G. 4, Lőte -, Somogyfoki P. G. -.

A két győzelemig tartó párharc végeredménye: 2-0 a DMTK-nak.

Kiemelt kép és nyilatkozatok: hunbasket.hu

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
MAFCdrukkerkgaborbakibaKendeffy BotondOroszlanyi Banyasz Recent comment authors
MAFCdrukker
Olvasó

Jó kis párharcok jönnek még!
A Jászberénynek szerintem nem fekszik a Rátgéber agresszív stílusa, a palánk alatt dominálniuk kell a győzelemhez. A Honvéd-Vasas is kemény lesz végig, mint a mai első meccs. Jellemzően elődöntő az a pont, ahol kiderül mindenki számára, mennyi az annyi. Egy döntős szereplést már nem neveznék kudarcnak, egy 4. helyet bőven. Ne menjünk el amellett sem, hogy három év után újra egy párharcnyi közelségbe kerül Budapest számára az A csoport (még ha nem is ilyen szereposztással képzeltem el ezt a fővárosi sikert).

kgabor
Olvasó

Egyébként nem értem a BKG-t, évek óta Reizer- Szeleczki duó magas poszton, akik egy megyei bajnokságban is kevesek lennének, minden mecsen tönkre verik őket a palánk alatt. Az idei légiósuk legalább jó volt, ha tavaly is ő lett volna, akkor jó eséllyel nem Nyíregyháza jut fel. Robbantani kellene a keretet, mert a Nagy tesók sem lesznek fiatalabbak, pedig én szívesen megnézném őket az A csoportban.

bakiba
Olvasó

Szinte biztosra veszem, hogy pár év múlva a BKG nem lesz számottevő egyesület még B-s szintén sem. Amint a tesók kiöregednek, kihíznak (pár év), vége is a csapatnak. És majd Gusztinak is át kell gondolnia a dolgokat, mert most nagyon gáz. Mind szakmailag, mind emberileg. Ha nyernek, remek szakmai munkát tett bele. Ha veszítenek: a bírók. Az ellenfél soha nem jobb náluk, ezért nem kell gratulálni.Nem kedvelem a Tf-et, de remélem lemossák őket és a BKG elindul vissza a normális helyére. B csoport 9-10. hely

Kendeffy Botond
Olvasó

Kint voltam a meccsen. Teljesen megérdemelten nyert a Vasas. Dr.Nagy pedig…

A Honvéd-Vasas elődöntő érdekes lesz. Nem vagyok biztos, hogy a Honvéd simán behúzza, pedig ez az elvárás…

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Egy párhuzamos univerzumban:
Dr. Nagy Ágoston: gratulálok az ellenfelünknek, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés