Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

A bennmaradás a cél az újonc Honvédnál

Éhes a csapat, és készen áll a Falco elleni mérkőzésre.



:

:

Az élvonalban maradás az elsődleges cél a Budapesti Honvédnál, amely 21 év után tér vissza a férfi kosárlabda NB I-be.

A klub keddi sajtótájékoztatóján Gergely István ügyvezető elnök közölte, némileg váratlan eredmény volt a feljutás, de tükrözi azt az egységet, amely az egyesületet jellemzi.

Nem kis teher ez, de bízom benne, hogy megmarad a lendület. Legyen az a mi erősségünk, hogy az ellenfelek már elfelejtették, hogy milyen is a honvédos kosárlabda

– fejtette ki Gergely István. Hozzátette, büszke arra, hogy a vízilabdázók után immár két élvonalbeli csapattal rendelkeznek.

Gergely István – Fotó: BHSE

Báder Márton szakmai igazgató, aki 2015-ben 98-szoros válogatottként vonult vissza, azzal kezdte, hogy az elmúlt két év kemény munkája után újabb feladat hárul rájuk.

Budapest egyetlen NB I-es férfi kosárlabdacsapatának lenni felelősség. A mi célunk a bennmaradás és a stabil gazdasági helyzet megteremtése, valamint a nézők kicsalogatása a Ludovika Arénába. Szeretnénk a mostani keretet néhány külföldi játékossal megerősíteni

– jelentette ki.

Fotó: BHSE

Baksa Szabolcs vezetőedző szerint a Honvéd titka főként a profi körülményekben rejlik.

Már tavaly sem másodosztályú szakmai stáb dolgozott a fiúkkal. A csapat magja együtt maradt, ami akár előny is lehet a többi klubbal szemben, ahol nagyobb játékosmozgások voltak a nyáron

– mondta a tréner, kiemelve, hogy ha a hit és a motiváció megmarad, akkor fokozatosan belelendülnek majd az élvonalba.

Fotó: BHSE

A Honvéd szezonnyitó mérkőzésére a címvédő Szombathely ellen kerül sor szombaton 18 órakor a Ludovika Arénában, ennek kapcsán Baksa Szabolcs közölte:

“Éhes a csapat, és készen állunk a Falco elleni megméretésre.”

A Honvéd 1952 és 1997 között rekordot jelentő módon 33-szor hódította el a bajnoki címet a férfi NB I-ben, ahonnan 2001-ben esett ki – írja az MTI.

Fotó: BHSE

16 hozzászólás

16
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
14 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
16 Comment authors
MilivojBaszketbollRougeCsippabakiba Recent comment authors
Baszketboll
Olvasó

Ha a pályán dől el a kiesés, akkor igazatok van. De szerintem érdemes azzal is számolni, hogy esetleg lesz visszalépő. A megemelkedett költségek miatt.

Milivoj
Olvasó

Pécsen ilyen apróságok nem számítanak, a prof. dr. habil. dicsőségének útjába az ésszerű gazdálkodás se állhat

Rouge
Olvasó

Ha nem Marci lenne a szakmai igazgató, akkor azt mondanám, hogy már most kiestek.

Így viszont csak a végén fognak.

Csippa
Olvasó

Komoly cél….

bakiba
Olvasó

Szép kis sajtótájékoztató lehetett, ahol csak a piros polóban beültetett honvédosok voltak a közönségben. vicces. 🙂

Mivanmivan
Olvasó

Honvéd nálam egyértelmű kieső, őket szorosan a Nyíregy/OSE kettős követi szerintem.

Dobey
Olvasó

“Legyen az a mi erősségünk, hogy az ellenfelek már elfelejtették, hogy milyen is a honvédos kosárlabda.” Dehogy felejtettük el. Undorító, vérlázító módon elcsalt meccsek, ahol a játékvezetőknek kiadták hogy melyik csapatnak kell nyernie.

Gézuka
Olvasó

Alekszics mit csinál ott?

Laposvár
Olvasó

A Báder szemüvegébe minek ekkora lencse?

Marko_tropojából
Olvasó

Keményen fogunk sokan drukkolni, hogy ne sikerüljön a bentmaradás! Többször annyi lesz az ellendrukker, mint a honvéd szurkoló. De ez már csak ilyen, ha lopott a feljutás.

efeli96
Olvasó

A hétvégi edzőmeccs is megmutatta, hogy nincs olyan A-csoportos csapat jelenleg, aki ne lenne minimum 10-15 ponttal erősebb a Honvédnál.
2-3 légiós érkezése hozhat néhány győzelmet, de a bentmaradáshoz szinte csoda kellene.

kosárbáró
Olvasó

Nem lesz ez egy egyszerű mutatvány, szerencsétlen fiatalokat és a fiatal edzőt a tiló alá tolják, majd ha lesz egy kis pénz, lesz új edző, meg néhány külföldi játékos.De a jelenlegi rendszerben az egész bajnokság számít, nem csak a végére kell rágyúrni…

ejjha
Olvasó

Ha ekkora nagy királyok, miért nem veretlenül nyerték a pirosat? Elfelejtették kimondani a nagy szavakat a mérkőzések előtt amiket most olvashatunk?

Kendeffy Botond
Olvasó

“Szeretnénk a mostani keretet néhány külföldi játékossal megerősíteni”

kentin
Olvasó

Ez dicséretes szándék, de mikor???
Szombaton kezdik a bajnokságot…

vasipasi
Olvasó

És ezt a sajtótájékoztatót megtudták tartani röhögés nélküL? Hol akarnak ezzel a kerettel bennmaradni?
Nagy csalódás ez a Bádertől…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés