
:
:
Bő három hét szünet után a Szolnok–Sopron találkozóval tért vissza a férfi A-csoport – a kilencedik fordulóból pótolt mérkőzéssel lett teljes az adott játéknap, így ismét jelentkezünk a posztok és VAL-értékek alapján összeállított forduló csapataival.
A forduló legjobbja az Egis Körmendtől azóta már távozó, néhány nappal ezelőtt a görög Iraklisz Thesszalonikinél bejelentett Brandon Dominique Garrett lett, aki 39 VAL-os dupla-duplával rukkolt elő ebben a fordulóban.
A forduló csapata:
Johnson (4) – Laksa (2) – Drenovac (1) – Garrett (2) – Montgomery (1)
A Zalakerámia ZTE KK vendégeként nyert a HÜBNER Nyíregyháza BS, amihez Nigel Armoni Johnson 26 ponttal (10/16 dupla, 0/3 tripla, 6/6 büntető), 2 védekező-lepattanóval, 4 labdaszerzéssel, 4 gólpasszal, 6 kiharcolt faulttal, 1 blokkal és 1 eladott labdával járult hozzá. Ez összesen 33 VAL 38 perc alatt.
Az Alba Fehérvár is egylabdás győzelmet ünnepelhetett az Egis Körmend ellen. Ebből a sikerből Martins Laksa 28 VAL-lal vette ki a részét, ami 22 pontból (1/2 dupla, 4/8 tripla, 8/8 büntető), 5 lepattanóból (4 védekező + 1 támadó), 1-1 labdaszerzésből és gólpasszból, 6 kiharcolt faultból, illetve 2 eladott labdából állt össze a 33 perce alatt.
Az MVM-OSE Lions legyőzte a DEAC-Tungsramot, de a debrecenieknek sovány vigasz lehet, hogy Djordje Drenovac bekerült a forduló ötösébe. Mutatói: 24 pont (8/12 dupla, 2/4 tripla, 2/2 büntető), 7 lepattanó (5 védekező + 2 támadó), 2 labdaszerzés, 1 gólpassz, 5 kiharcolt fault, 1 eladott labda, azaz 32 VAL – 29 percet játszott.
A forduló MVP-je lett a 39 VAL-os Brandon Dominique Garrett, aki 24 ponttal (6/8 dupla, 2/4 tripla, 6/10 büntető) és 15 lepattanóval (8 védekező + 7 támadó) ért el dupla-duplát. Ehhez jött még 2 gólpassz, 6 kiharcolt fault, 2 blokk, és negatív oldalra 2 eladott labda a 33 játszott perc során.
A Sopron KC idegenben verte a Szolnoki Olajbányászt, köszönhetően például Efrem Reynard Montgomery remek formaidőzítésének. A légiós 24 pontot (11/14 dupla, 2/3 büntető), 9 lepattanót (5 védekező + 4 támadó), 2 gólpasszt, 6 kiharcolt faultot, 1 blokkot és 2 eladott labdát tudhat magáénak, ami 29 perc alatt 36 VAL-t ért.
A forduló magyar csapata:
Váradi (6) – Somogyi (2) – Ferencz (2) – Eilingsfeld (3) – Karahodzsics (3)
A Naturtex-SZTE-Szedeák sem tudta megfékezni a Falco KC Szombathelyt, nyertek a vasiak. A győzelemnek ezúttal is tevékeny részese volt Váradi Benedek, aki 22 perc alatt 22 pontot (8/12 dupla, 1/2 tripla, 3/5 büntető), 6 lepattanót (3 védekező + 3 támadó), 1 labdaszerzést, 3 gólpasszt, 3 kiharcolt faultot ért el – 28 VAL.
A szintén falcós Somogyi Ádám 29 perc alatt jutott 21 VAL-ig: 12 pont (3/5 dupla, 2/5 tripla), 5 lepattanó (4 védekező + 1 támadó), 3 labdaszerzés, 4 gólpassz, 3 kiharcolt fault, 1 eladott labda szerepelt a neve mellett a szegedi meccs után.
A körmendi Ferencz Csaba 16 ponttal (1/2 dupla, 4/8 tripla, 2/2 büntető) tömte ki az Alba gyűrűjét, amihez jött még 2 védekező-lepattanó és 2 kiharcolt fault – 15 VAL 29 perc alatt.
Az Atomerőmű SE-nek a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vendégeként sem termett sok babér. Eilingsfeld János próbált csapata segítségére lenni, de a 31 perc alatt elért 10 pont (3/5 dupla, 0/2 tripla, 4/4 büntető), 8 lepattanó (6 védekező + 2 támadó), 4 kiharcolt fault, azaz 18 VAL nem lett elég.
Ellenben Kemal Karahodzsics 19 VAL-ja jól jött a győztes Kecskemétnek: 27 perc alatt 9 pont (2/4 dupla, 1/1 tripla, 2/2 büntető), 7 lepattanó (6 védekező + 1 támadó), 1 labdaszerzés, 2 kiharcolt fault és 2 blokk jött össze a centernek.
VAL = dobott pont + lepattanók + szerzett labda + gólpassz + kiharcolt fault + blokk – eladott labda – rossz dobás
(Zárójelben, hogy ki hányadszor szerepel az adott csapatban.)
Kiemelt kép: hunbasket.hu

Csak annyit, hogy Garrett nem négyes, hanem center. Négyes poszton Ivosev 32 VAL-t hozott össze a 9. fordulóban.