Bajnokság
A 19. forduló csapata
A centerek nagy formában játszottak ebben a körben, az MVP is közülük került ki.

:
:
A 19. forduló mérkőzéseit rendezték múlt pénteken és szombaton a férfi A-csoportban. Ahogy eddig, úgy most is összeállítottuk szigorúan VAL-értékek és posztok alapján a forduló legjobb csapatát, illetve magyar ötösét.
A centerek kitettek magukért ebben a körben: a VAL-értékek alapján rendezett lista első öt helyén három 5-ös játékos kapott helyet – Wesley Gordon, Jonas Bergstedt és Luksa Andric közül Gordon lett a befutó, 39 VAL-lal ráadásul a forduló MVP-je lett.
A forduló csapata:
Wittmann (1) – Thompson (3) – Faust (3) – Bruinsma (4) – Gordon (2)
Ismét van honi játékos a forduló ötösében: a Sopronból is győztesként távozó KTE irányítója, Wittmann Krisztián játszotta be magát a csapatba. Egyetlen pont döntött a felek között, a vendégek játékosa 20-szal (3/6 dupla, 4/6 tripla, 2/2 büntető) a mezőny legeredményesebbje lett. Volt 8 gólpassza is, 3 lepattanója, 2 kiharcolt faultja és 1-1 szerzett- és eladott labdája: ez összesen 28 VAL 32 perc alatt.
Megszorongatta a ZTE a Szolnokot, köszönhetően például Bernard Thompson 24 pontos (3/4 kettes, 4/8 hármas, 6/7 büntető) teljesítményének. Ő mindezt 5-5 gólpasszal és kiharcolt faulttal, 3-3 lepattanóval és labdaszerzéssel, illetve 2 eladott labdával egészítette ki a 38 játékperce alatt, ami így 32 VAL-t ért.
Kikapott az ASE Kaposváron, de ez aligha Nicholas Fauston múlt: a paksiak légiósa 26 ponttal lett a meccs legeredményesebbje. Neki is távolról ment inkább a dobás (2/5 közeli, 6/10 tripla, 4/5 büntető), de 8 lepattanója is erős teljesítménynek számít. A VAL-értékbe beszámító többi mutatóból egyaránt 2-t hozott (eladott- és szerzett labda, kiharcolt fault, gólpassz), így végül 30 VAL-lal zárt 35 perc alatt.
Száz pont fölé ment a Falco a DEAC ellen, de a vendégeknek sem hiányzott sok ehhez a kerek számhoz, így végül szoros győzelmet aratott a Szombathely. Evan John Bruinsma ehhez 14 pontot tett hozzá (4/5 dupla, 2/7 tripla), illetve 10 lepattanóval egy dupla-duplát. Adott még 5 gólpasszt is, kiharcolt faultból és szerzett-, illetve eladott labdákból pedig 1-1-et írtak fel neki: 24 VAL 22 perc alatt.
Ahogy említettük, a KTE győztesen távozott a Sopron KC otthonából, hiába a hazaiak magasembere, Wesley Gordon kiemelkedő teljesítménye. Az amerikai légiós 34 perc alatt jutott 39 VAL-ig: 16 ponttal (7/10 dupla, 2/4 büntető) és 13 lepattanóval ráadásul dupla-duplát jegyzett. Volt még 7 gólpassza is, 6 blokkja, 4 kiharcolt faultja, valamint 2 eladott labdája.
A forduló magyar csapata:
Wittmann (5) – Kerpel-Fronius (1) – Perl (1) – Juhos (4)/Hendlein (9) – Csorvási (3)
Wittmann Krisztián teljesítményéről már fentebb írtunk.
A hosszabbításig bírta a Szedeák az Alba elleni bajnokit, így végül a vendégek távozhattak győztesen. Viszont a hazaiak két játékost is adnak a forduló magyar ötösébe: egyikük a padról beszállva remeklő Kerpel-Fronius Gáspár. Közelről (5/6) egy dobást rontott, és távolról (0/1), illetve büntetőből is (4/5), így 14 pontnál állt meg. Bezsebelt 7 lepattanót, kiharcolt 4 faultot, adott 2 gólpasszt és szerzett ugyanennyi labdát: 34 perc alatt ez 26 VAL.
Perl Zoltán először került be a magyar ötösbe, ő is sokat tett a Falco győzelméért. Összesen 12 pontot (5/6 kettes, 0/3 hármas, 2/2 büntető), 5 lepattanót, 2 labdaszerzést, 4 kiharcolt faultot, 3 gólpasszt és 2 blokkot tett be a közösbe, amin 1 eladott labdája rontott kicsit: 17 perc alatt 23 VAL.
A másik szegedi játékos Juhos Levente lett a magyar ötösben: 21 VAL-lal fért be a legjobbak közé. Ehhez 22 pont (8/11 dupla, 1/2 tripla, 3/4 büntető), 4-4 eladott labda és kiharcolt fault, 3 lepattanó és 1 labdaszerzés kellett a 37 perc alatt. Szó esett róla, hogy otthon nyert a Kaposvár, amihez a hazaiak ikonja, Hendlein Roland 16 pontot tett hozzá, illetve 21 VAL-t, amivel osztozkodik a négyes poszton Juhossal. Egyetlen dobást rontott (7/8 dupla, 2/2 büntető) a 34 perce alatt, illetve 1 eladott labdával húzta még le összmutatóját, amin 4 lepattanója és 3 kiharcolt faultja bőven javított.
A Körmend megálljt parancsolt a Jászberénynek, a vasiaktól végül a 12 pontos (5/8 dupla, 2/2 büntető) Csorvási Milán került be a magyar ötösbe. Szedett 7 lepattanót is, kiharcolt 4 faultot, és volt még 1-1 gólpassza és blokkja, így szintén 17 percet játszva jutott 22 VAL-ig.
(Zárójelben, hogy ki hányadszor szerepel a forduló csapatában.)
Kiemelt kép: hunbasket.hu

Én azt hittem,hogy Luksa Andric a 27 dobott ponttal bekerül ebbe az “elit”-be.Azonban ez is kevés.Szolnoki játékos még véletlenül sem kerül bele,miközben az Olaj toronymagasan vezeti a bajnokságot.Vicc.
A cikk elején öles betűkkel ott van, hogy mi alapján állítják össze a csapatot…
Agyad sok nem lehet, vagy olvasni nem tudsz.
Köszönöm.A lényeg hogy a te agyad majd szét csattan az okosságtól.
Olvasd a másik portált, ott Andrics lett az MPV! 🙂