Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

50 éves a MAFC Kosársuli

Az ünnepségen Szalay Ferenc is köszöntötte az egybegyűlteket.



:

:

Fennállása 50. évfordulóját köszöntötte a hétvégén a magyar férfi kosárlabda egyik legfontosabb budapesti utánpótlás-bázisa, a MAFC Kosársuli. Az idén szintén jubileumot ünneplő anyaegyesület, a 125 esztendős MAFC berkein belül a felnőtt kosárlabda sikerei hívták életre 1972-ben a nevelőműhelyt.

Az eseményt a két újbudai kosárklub, a BEAC és a MAFC hagyományos Alsós Kupája vezette fel, melynek keretében minden hónapban több mint 300 alsó tagozatos kosaras méri össze tudását a Gabányi László Sportcsarnokban. A gyerekekhez csatlakoztak aztán a jövőre tíz esztendős MAFC Kosárlabda Akadémia növendékei, a legkisebbektől kezdve az U20-as korosztályig, a meghívott vendégek között pedig korábbi sikeredzők, szakvezetők, egykori játékosok is helyet kaptak.

Kangyal Gergely, a MAFC Kosárlabda Akadémia vezetője kiemelte, legfontosabb feladatuk, hogy folyamatosan neveljék az utánpótlást a magyar kosárlabdázás számára, és büszke arra, hogy válogatott és NBI-es játékosok sorát, mellette játékvezetőket, edzőket, sportvezetőket is adtak a sportágnak. A jelenlegi felnőtt válogatottból Rosco Allen bontogatta szárnyait a MAFC berkein belül, de az NBI-es mezőnyből Mocsán Bálint (DEAC) és Pápai Máté (Oroszlány) egyaránt Újbudán kezdte pályafutását. Az elmúlt fél évszázad munkáját olyan kosarasok fémjelezték, mint Báder Márton, Horváth Ákos vagy Ruják András. Az ünnepségen jelen lévő Horváth Frigyes személyében MAFC-os elnöke is a volt a kosárszövetségnek.

A jövőre tíz esztendős MAFC Kosárlabda Akadémián jelenleg mintegy 200 igazolt versenyző kosárlabdázik az utánpótlás korosztályokban, 18 edző irányítása mellett.

Az ünnepségen Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke is köszöntötte az egybegyűlteket. Arra bíztatta az ifjú sportolókat, hogy tanuljanak és sportoljanak, a fővárosi klubvezetőket pedig arra kérte, tegyék fel újra Budapestet az élvonalbeli férfi kosárlabdázás térképére. Kiemelte, a kosárlabda 2010 óta rengeteget köszönhet a TAO rendszer biztosította forrásoknak, melynek köszönhetően ma már közel 100 ezerre tehető az igazolt kosárlabdázók száma Magyarországon.

A MAFC kosaras utánpótlás csapatai az elmúlt fél évszázad alatt 24 bajnoki címet szereztek, a köszöntés részeként a bajnoki címeknek emléket állító zászlókat ünnepélyesen felavatták a Gabányi László Sportcsarnokban.

Fotók: Girgász Péter

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Namár Recent comment authors
Namár
Olvasó

Klassz fotó!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés