- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Piros betűs nap a mai Körmenden

A vasiak első NB I-es meccsére nem érkezett meg az egyik játékvezető, és tudósítás sem volt az újságban.

A február 8. fontos dátum a körmendi kosárlabdázás történetében, hiszen 43 éve ezen a napon kezdte meg élvonalbeli szereplését a csapat.

Noha olyan első osztályú együttes van, amely előbb jutott fel, mint a vasiak (például a PVSK), de olyan nincs, amelyik több mint négy évtizede folyamatosan tagja az első osztálynak és nem esett ki, vagy nem szűnt meg jogutóddal.

Márpedig az NB II. 1975-ös megnyerése után 1976 elején az MTE a legjobb hazai csapatok között kezdhette meg a pontvadászatot. Ma 43 éve futottak ki először a piros-feketék NB I-es mérkőzésen a pályára, a vidéki fellegvárnak számító Baja otthonában – írja a körmendiek hivatalos oldala.

A Bács-Kiskun megyei Petőfi Népe 1976. február 8-án előzetesként ezt írta:

„A BSK férfi kosárlabdacsapata az újonc Körmend ellen kezdi a bajnoki évet a Türr István-csarnokban. A felkészülés során mutatott játék alapján biztos, nagyarányú bajai győzelmet várunk.”

A következő számban, két nappal később egy nyúlfarknyi tudósítás jelent meg a találkozóról, ugyanebben a lapban:

Bajai SK—Körmendi FMTE 71:65 (36:36)

Baja. 300 néző. Vezette: Prenker (Szanosi játékvezető nem érkezett meg.)

A mérkőzésről az újság nem kapott tudósítást. Csupán annyit tudtak, hogy a vártnál sokkal nehezebb ellenfélnek bizonyult az újonc Körmend.

Ld.: Karácsonyi 28, Kubatov 14, illetve Szűcs 16, Németh 15.”

Fotó: Egis Körmend Facebook oldala

29 HOZZÁSZÓLÁS

    • Valahol jogos a kérdés, a feljutás után a Szolnoknak elég volt 6 év a bajnoki címhez. Aztán a évezred utolsó évtizedében bepörögtünk kupák terén. Honvéd meg eltűnt a süllyesztőben, és azóta is halott a fővárosi kosárlabda.

  1. A képen látható személyek: Álló sor: Dr. Kristóf László edző, Fodor Péter, Vavra Sándor, Szűcs József, Lendvai György, Trummer László, Első sor: id. Németh István, Vajda József, Fodor Sándor, Patonay Imre, Farkas József!

  2. Amúgy nagy tisztelője vagyok a körmendi kosárlabdának! Kívánom hogy ne egy ember kezében összpontosúljon minden hatalom, és mind a pályán mind az irodában csapatként legyenek sikeresek! Az ilyen másikvégétfújdmeg retardált meg nem érdekel. Falco!

    • MVFM hálistennek nem körmendi, mindig azt az identitást veszi fel, amivel feszültséget generál. Most a Falcot szidja a régi Olaj, Zeg, MTE trióval szembeállítva, a másik cikknél a Falcora írja, hogy a drágaságaim és a DEAC-ot szapulja…Át kell lépni rajta. És köszi! 🙂

  3. ’87: Totális ünnep Körmenden, egész Vas megye eksztázisban, egy tízezres kisváros oktatja a két és félmillióst.
    ’88: Jegyet örökölni sem lehet, Zalaegerszeg örömmámorban, a szökőkútban annyian fürdenek, mint szezonban a Balcsinál.
    ’89: Majdnem sikerül Oroszlánynak is történelmet írnia, maradjunk annyiban: NEM a szurkolókon múlott..
    ’91: az Olajbányász tábora körmendi magasságokban, a ZTE elleni döntő összes meccsén a hangulat leírhatatlan és megismételhetetlen.

    2019: ünnepel(ne) az egyik legenda, és akkor idejönnek holmi csinált csapat divatjai észt oszatani, meg irigykedni… Jó irányba mennek a dolgok, kérdezem…

    • Jahh, aranyoskám, ez még akkor volt, amikor Szombathelyen még ti csak zsömilabdáztatok. De hogy nem a ruha teszi az embert, arra a legjobb példa a ti esetetek: ti kistafírungozva, divatosan, menő csarnokkal, pénzzel-paripával, fegyverel, megyeszékhellyel sem bírtatok eddig nyerni egyszer sem kupát, a Drágaszágaim közben hétig jutottak… Ciki. 🙁

    • Én is mosolyogtam a fotón, különösen azért mert a napokban épp Putesszal váltottunk néhány szót. Mondjuk ő keveset változott, én legalábbis nem veszem észre ;).
      A mezek, ill. itt a bemelegítő ruhák viszont ahogy mondják Magyarországon megelőzték korukat, hi-tech cucc volt az akkori viszonyok között.
      Ez egy Adidas felszerelés, a csapat körüli emlékezetes legendák egyike, Szabó Csili egy fullos komplett garnitúrát küldött Kanadából a feljutás örömére.
      Ha egy szobrász a gentleman figuráját akarná megformázni, akkor Csili bácsi lehetne vagy lehetett volna a modell 🙂

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK