:
:
Kemény ellenfél, a világ három legjobb csapata között említhető Riga Ghetto ellen kezdte meg debreceni World Tour-szereplését a magyar 3×3-as csapat – Mohácsi Máté, Halász Ákos, Mokánszki Máté és Demeter Attila alkotta a Debrecen néven induló hazai gárdát. A következő NB I-es szezonban az OSE Lionsban is együtt játszó Mohácsi – Demeter duó vezérletével egyenrangú ellenfele tudott lenni a 3×3-as szakágban nagyon komoly névnek számító lett csapatnak a magyar együttes, de a 15 pontos Karlis Lasmanisszal nem tudtak mit kezdeni a fiúk, így 21-17-es vereséget szenvedtek. Mohácsi és Demeter egyaránt 6-6 pontig jutottak az összecsapáson, külön kiemelendő, hogy a hazai szurkolókon nem múlott semmi, kiváló volt a hangulat a debreceni Kossuth téren.
A második mérkőzést a szerb Vrbas ellen vívták a magyarok, itt 5-1-es délszláv vezetés után ötletes passzjátékokkal sikerült közelebb férkőzniük ellenfelükhöz Mokánszkiéknak. Demeter egymás után vágott be két duplát, 11-11-nél már egált mutatott az eredményjelző, a fizikálisabb, nagyobb darab szerbek azonban érvényesítették erejüket a palánk alatt, és végül 19-14-es sikert arattak. Két vereségével tehát a csoportmeccsek után búcsúzott a további küzdelmektől a magyar csapat, de a hétvégi Eb-n még látjuk őket – ott Mokánszki helyett a jelenleg a Novi Sad színeiben küzdő Tomislav Ivosev lesz a mieink keretében.
A lányok nem jutottak döntőbe
Este a lányokon volt a sor, hogy minél tovább jussanak a Women’s Series pontszerző tornán – a tegnapi játéknapot 2-1-es mérleggel abszolválták Theodoreán Alexandráék, a negyeddöntőben pedig a magas szerkezettel operáló Fehéroroszország volt az ellenfelük. Izgalmas csatát, kemény küzdelmet láthatott a szép számú közönség, egy-két holtponton is sikerült átlendíteniük a lányokat a lelkes debreceni szurkolóknak. Theodoreán kiélezett helyzetben süllyesztett el egy duplát, amivel átvettük a vezetést a mérkőzés felénél – az első öt percben inkább a fehéroroszok akarata érvényesült. A KSC Szekszárd csapatkapitánya két büntetővel is megtoldotta távoli kosarát, egyiknél sem érte a gyűrűt a labda – jól mutatta ez a lányok koncentráltságát. A szokásos Medgyessy – Goree összjáték ezúttal is működött, Papp Klaudia a sebességet hozta a játékba, nem is maradt el a magyar győzelem – 21-16-ra sikerült felülmúlni a jól küzdő beloruszokat. A szülővárosában játszó Medgyessy 9 ponttal húzta a mieink szekerét, következhetett a régi rivális, Spanyolország.
Az előzőhöz hasonlóan ezt az ütközetet sem kezdték jól honfitársaink, hamar megléptek pár ponttal a spanyolok. Sebességben és keménységben is felvette a kesztyűt az ibériai csapat a mieinkkel, így jobbára futottunk az eredmény után. Goree-nak akadtak szép megoldásai, a 2-2-inket azonban jól védte az ellenfél, egyéni megoldásokra kellett hagyatkoznunk a legtöbbször. Ezen nem segített kinti dobószázalékunk sem, hét kísérletből mindössze egy duplán volt sikeres, ez pedig ma nem fért bele a végig stabil teljesítményt nyújtó Martinezékkel szemben – a 21-16-os győzelem után majdnem ugyanilyen arányú, 21-15-ös vereséget szenvedett a magyar hölgykoszorú, így nem jött össze a finálé a hazai közönség nagy bánatára. Persze a jó ló a döntőben fut nagyot, hátra van még a hétvégi Eb – ott visszavághatunk akár a spanyoloknak is.
Szólj hozzá!