3x3
3×3-as U18-as Eb: Egy győzelem, egy vereség a nyitónapon
A lányok már bejutottak a torna legjobb nyolc együttese közé.
:
:
Elsőként női válogatottunkat láthattuk pályán a 3×3-as U18-as Európa-bajnokságon, Földi Attila tanítványai a jó szerkezetű németek ellen kezdték meg a grúziai kontinensviadalt.
Varga Eszter szép befutásos ziccerrel kezdte meg a pontgyártást, az első perceket jól kaptuk el, 4-2-re vezettünk. Kissé akadozott a játék ezt követően, egy időre „befagyott” az állás. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, a mérkőzés feléhez érve 6-6-ot mutatott az eredményjelző. Ekkor azonban kezdett kiütközni a németek fizikalitása, jó lepattanózásuknak és kemény elzárásaiknak köszönhetően 9-7-es előnyt építettek ki az utolsó három percre. Egy duplát is beszórtak, de 11-9-ig még vissza tudtunk jönni másfél perccel a lefújás előtt. Varga szépen fordult le ellenfeléről, és be is talált, ennél közelebb azonban már nem sikerült kerülnünk a germánokhoz – a mérkőzés utolsó négy pontját ők szerezték, ezzel 15-10-es győzelmet arattak.
A második találkozó sem ígérkezett egyszerűnek, hiszen a házigazda grúzok vártak a mieinkre. Itt is jól kezdtek lányaink, négy perc alatt mindössze egyetlen pontot engedélyeztek a hazaiaknak, míg négyet szereztek – sebességben az ellenfél fölé nőttek Dénes Annáék. A védekezés is rendben volt magyar oldalon, alig-alig találtak be a grúzok – a hajrának 9-4-es vezetéssel mentünk neki. Ezúttal a végjáték is kiválóan sikerült, 15-6-os, magabiztos győzelmet arattak honfitársaink, így bejutottak a torna legjobb nyolc együttese közé – írta a hunbasket.hu.
Fotó: hunbasket.hu
Szólj hozzá!