3x3
3×3: a férfiak is bejutottak a negyeddöntőbe az Európa-bajnokságon

:
:
A magyar női válogatott pénteki bravúros csoportgyőzelme után az Eb második napján a férfiaké volt a főszerep. Csirke Ferenc szövetségi kapitány egy helyen változtatott a World Tour Mastersen szabadkártyával induló keretén, és Mokánszky Máté helyét Ivosev Tamás vette át. Oroszország volt az első ellenfél, és ahogy azt várni lehetett, már a kezdetektől rendkívül fizikális harc folyt a pályán. Szinte végig fej-fej mellett haladtak a felek, három pontnál egyik csapat sem tudott többel meglépni. A rengeteg szabálytalanság miatt már korán büntetőpárbajjá alakult az összecsapás, sőt három perccel a vége előtt már minden fault után két dobás és labdabirtoklás járt. Sajnos az oroszok tudtak higgadtabbak maradni, lényegesen jobb százalékkal értékesítették büntetőiket, így végül 21-15-ös sikert arattak.
Mivel a csoport második találkozóján a franciák kiütötték Oroszországot (22-10), így a nap zárómeccsén egy egypontos siker is a továbbjutást érhetett. A mérkőzés derekáig egyik fél sem tudott jelentősen elszakadni, az ötödik percben Mohácsi távolijával először volt közte három (13-10). Erre a franciák egy 6-0-s rohanással válaszoltak, de nem estünk össze, és Ivosev vezérletével nyolc egymást követő magyar pont érkezett. Innentől már nem volt visszaút, Demeter és Halász egy kettessel lezárta a mérkőzést (22-15) – tudósít a debka.hu.
A D-jelű csoportban az Európa-bajnokság egyik legnagyobb meglepetésével indultak a párharcok, hiszen a Ausztria hosszabbításban legyőzte a végső győzelemre is esélyes Lettországot. A következő meccsükön már nem sikerült győzniük, hiszen ha nehezen is, de a litvánok 22-18-ra hozták a kötelezőt. A harmadik mérkőzésén a lettek így az életben maradásért küzdhettek, ám érezhetően bennük maradt az első meccsen kapott pofon, amit a litvánok tökéletes játékkal ki is használtak. Így a 2017-es Eb-győztes már a csoportmeccsek után búcsúzott a további küzdelmektől.
A hölgyeknél a B-csoportban Fehéroroszország két egypontos sikerének köszönhetően megszerezte a csoportelsőséget. A második helynek Lettország örülhetett, így némi meglepetésre a jó erőkből álló románok már a csoportból búcsúztak. A D-jelű trióban körbeverés alakult ki, melyből a dánok jöttek ki a legrosszabbul, az első helyet Ukrajna, a másodikat pedig Hollandia szerezte meg.
Vasárnap a magyar férfi válogatott Litvániával játszik 14 óra 30 perctől a negyeddöntőben, míg Medgyessy Dóráék 15 óra 35 perctől Spanyolországgal találkoznak.
3×3 Európa-bajnokság szombati eredményei:
Nők:
Románia – Lettország 11-13
Ukrajna – Dánia 19-9
Fehéroroszország – Lettország 17-16
Hollandia – Dánia 11-15
Románia – Fehéroroszország 20-21
Ukrajna – Hollandia 13-14
Férfiak:
Lettország – Ausztria 16-18
Oroszország – MAGYARORSZÁG 21-15
Litvánia – Ausztria 22-18
Oroszország – Franciaország 10-22
Lettország – Litvánia 14-22
Franciaország – MAGYARORSZÁG 15-22

Szép volt! Hajrá!:)