Connect with us
Hirdetés

A palánkon túl

3D-s látványtervezésben alkot nagyot a Szolnok és a Körmend korábbi kosarasa

Nagy álma, hogy filmeken dolgozzon.



:

:

Sonyák Béla Győrben él, sokáig az NB1-ben kosarazott. Az edzések közötti szünetben autodidakta módon tanulta meg a 3D-s látványtervezést. Ma már építészeknek, lakberendezőknek készít terveket. Vele készített interjút az ugytudjuk.hu.

Sonyák Bélát sokan a kosárlabdapályáról ismerik. Korábban tagja volt a Szolnoki Olaj KK és az Egis Körmend élvonalbeli csapatának is. Jelenleg Pápán pattogtat az NB 1/B-ben, civilben pedig 3D tervezéssel foglalkozik. A nem túl egyszerű programot autodidakta módon, a kosárlabda edzések közötti pihenőidőben tanulta ki.

Mit csinál egy 3D-s látványtervező?

Szavakkal nehéz leírni, mert elég összetett feladat. A belsőépítész, a lakberendező által megálmodott belső vagy külső teret építjük fel a 3D Studio Max programon belül, virtuális építőanyaggal töltjük fel a létrehozott modelleket, bevilágítjuk a tereket, pont úgy, mint a valóságban. Ha valahová kevesebb fény jut, akkor azt világosítjuk, vagy ahogy a fotósok mondják, derítjük, hogy a sötétebb helyeken is tökéletes fényeket kapjunk. Általában a falaktól kezdve a bútorokig mindent én szeretek lemodellezni, ha az időm engedi, de sokszor használjuk mások modelljeit is, ha például egy projekt sürgősebb.

Honnan jött, hogy ezzel akarsz foglalkozni?

Hosszú történet, korábban én se tudtam, hogy ezt fogom csinálni. Szolnokon születtem, ott végeztem el a főiskola pénzügy és számvitel szakát, vagyis eredetileg közgazdász lennék. De azt mindig is tudtam, hogy ezen a területen, ha nem muszáj, nem szívesen dolgoznék. A magam szórakoztatására kezdtem foglalkozni a 3D-s világgal, mindig is izgatott, hogyan hozzák létre a számítógépes játékok modelljeit, épületeit, világát. Kezdetben karakter-modellezésbe fogtam, aztán az építészeti formák kezdtek érdekelni. Leírhatatlan érzés, amikor egy általad felépített „világ” életre kel. Egyre élethűbb látványt tudtam létrehozni, egyre mélyebben ástam bele magam, oktatóvideók tucatjait néztem. Ugyanakkor a sportpályafutásom során komoly sérülést szenvedtem, ami után elgondolkodtam, hogy foglalkoznom kellene a civil pályámmal is.

Mi történt?

2005 óta kosárlabdázom, jelenleg az NB1/B-ben szereplő Pápa KC játékosa vagyok. Sokáig csak a kosárlabdából éltem, nem volt mellette más keresetem. 2016 őszén, mikor Oroszlányban játszottam, edzés közben elszakadt az Achilles-inam, ami legjobb esetben is négy-öt hónapot jelent, mire óvatosan újra elkezdhetsz vele edzeni. Öröm az ürömben, hogy ez idő alatt jobban tudtam önképző módon a 3D-vel foglalkozni.

Irreálisan drága képzések

Nincsenek ilyen képzések?

Vannak, de irreálisan drágák. Külön tanfolyam van az anyagok használatára, külön a modellezéshez, külön a fények megismerésére, a program alapjainak elsajátítására, és így tovább. Ha ezeket összeadjuk, az akár a milliós összeget is elérheti, és ezt nem mindenki engedheti meg magának, főleg hogy nagyrészt Budapesten vannak a képzések.

Mennyi idő ezt önállóan megtanulni úgy, hogy pénzt is tudsz vele keresni?

Szerintem ez emberfüggő. Nekem ahhoz, ami érdekel, végtelen türelmem van. Napi 12-16 órát is el tudok tökölni olyan dolgokon, amit a legtöbben 10 perc után feladnának, csak hogy megtanuljam a folyamatot, a technikákat. Azt mondanám, hogy másfél év alatt kemény kitartással el lehet jutni talán olyan szintre, hogy akár egy látványtervező cégnél is elkezdhetsz dolgozni.

Hogy néz ki egy átlagos munkanapod?

Ugyanúgy, mint bármilyen más irodai munka. Talán annyi extra lehet benne, hogy egyszerre három monitoron dolgozom, ami először soknak tűnhet, de én már néha ezt is kevésnek érzem. Egy jó kávéval indítom a napot, majd az építészeti tervek alapján virtuálisan felépítem a ház alapjait, kidolgozom azokat a tereket, szobákat, amikről készíteni kell majd a képeket. A belsőépítész tervei, falnézetei alapján berendezem a megadott bútorokkal, beállítom a fényeket és anyagokat, hogy minél jobban visszaadja a valóságot, a legvégén meg dekorálom. Aztán folyamatosan egyeztetünk a belsőépítésszel, mennyire tetszik neki, min kell esetleg változtatni, mit cseréljünk ki. Ez el tud húzódni akár több hétig is, de volt már olyan, ami hónapokig tolódott, mire elkészült a végleges terv, ami mindenkinek tetszett.

Néha kérik, hogy népesítse be a látványtervet

És mennyire valósághű egy ilyen látványterv fotója?

Most már eljutott oda a technika, hogy erdőket is könnyedén tudunk szimulálni, ami néhány évvel ezelőtt még nem volt lehetséges az egyszerű felhasználóknak, vagy a kisebb cégeknek. Volt már lehetőségem egymás mellett látni a látványtervünket a megvalósult épület fotóival, és őszintén szólva meglepődtem, hogy mennyire nehéz különbséget tenni.

Épületeken és bútorokon kívül mi egyebet látványtervezel?

A lakásbelsőnél kanapét, rajta a huzatot, párnákat, takarót szoktam tervezni, illetve szimulálni. Mivel ez egy kicsit más szakterületet igényel, szeretek vele foglalkozni, új programokat tesztelni, kipróbálni, hogy a munkafolyamatomat felgyorsítsam a jövőben.

Emberek, élőlények vannak rajzolva a látványtervbe? Mondjuk kutya vagy akváriumi halak?

Ritkán kell embereket, állatokat betennünk a látványtervekre, de nagyobb volumenű terveknél szokták kérni: népesítsük be a teret, hogy még több életet vigyünk bele a tervbe.

Ezek a látványtervek mind statikusak? Vagy akad mozgóképes is?

Javarészt statikus képek, viszont egyre nagyobb az igény az animációkra. Kellett már animálnom konténerszállító tehervonatot, illetve darut, ahogyan leveszi róla a konténereket. Az animáció kicsit más szakterület, mélyebben még nem sikerült beleásnom magam egyelőre.

Milyen adottságok kellenek egy ilyen szakmához?

Kitartás, szemmérték, szépérzék, egy kis fotós tudás, és a végtelen türelem… és még több kitartás.

Győrben láthatunk olyat, amit te látványterveztél?

Volt szerencsém részt vállalni a Győri Nemzeti Színház belső látványtervezésben, de PÁGISZ Iskola leendő külsejét szintén én csináltam, a Ménfőcsanakon nemrég épült dupla körforgalmat is.

Miért költöztél pont Győrbe?

2016 óta élek itt. Szolnok után laktam Körmenden és Oroszlányban is. Győr pont azért jön be, mert nem kicsi, de nem is túl nagy, megvan a pesti hangulat, de élhető szinten marad. Ménfőcsanakon lakom egy társasházban a párommal, aki joghallgató.

Filmeken dolgozna

És hová szeretnél még eljutni?

Amerika nagyon vonz, oda mindenképpen.

Mondjuk Hollywoodba, egy film látványtervezőjeként?

Nagy álmom valósulna meg, ha filmeken dolgozhatnék ott. Természetesen nem mondanék nemet, ha megkeresnének Amerikából, hogy dolgozzak az Avatar 2-n, de nagyon szeretem és élvezem a jelenlegi munkámat, és nem is gondolkozom másban jelenleg.

És mit csinálsz, amikor nem dolgozol?

A szabadidőmben gitározom, öt évig jártam zenesuliba, amit végül a kosárlabda miatt hagytam ott. Vicces, de a gitárban is úgy próbálok fejlődni, mint a látványtervezésben, itt is a neten, videók alapján tanulom az új számokat, ha az időm engedi.

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Modus operandiSajka Recent comment authors
Sajka
Olvasó

Sonyák Béla a király! 🙂 Nem volt ügyetlen gyerek, de halvérű. Mondjuk a képességeivel és fiatalabban most az U23 szabálynál húzó ember lehetne.

Modus operandi
Olvasó

Igen. Jó játékos lehetett volna, de hiányzott az a hatalmas tűz, mint pl. Miloban van. Ellenben ez a “halvérűség”, értsd: türelem, megfontoltság nélkül a jelenlegi szakmájában nem sokáig érne el.
Sok sikert!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés