- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

29 év után újra nyert hazai meccset az élvonalban az Oroszlány

Már az első félidőben átrohant a Szolnokon az újonc.

OSE Lions - Szolnoki Olajbányász KK 77-64 (28-8, 20-18, 16-22, 13-16)

Bajnokság, 7. forduló
Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
V.: Papp P., Csabai-Kaskötő B., Farkas G. (Gorka Sz.)

OSE: Zsiros 9/9, Abell 8/3, Illés 8, Rizvic 14, Bozsovics 15. Csere: Garamvölgyi 3, Hayes 10, Washington 10/3, Demeter -, Mohácsi -.

Szolnok: Jones 17/3, Kovács -, Tucker 19/12, Krisztics 8, Morant 4. Csere: Smith 12, Rudner 2, Tóth N. 2.

Juhos kézsérülése még nem jött teljesen rendbe, a válogatott erőcsatára nem vállalta a játékot az újonc otthonában, ahol egyébként remek hangulat fogadta a piros-fekete csapatokat.

Zsíros triplával köszönt be volt csapata ellen, parádésan kezdtek a hazaiak, a negyedik percben már 13-2-re vezettek, egy perccel később, 18-4-nél pedig időt is kért Dragan Alekszics. Hiába, továbbra is gyengén dobtak a vendégek, állandósult a húsz pont körüli különbség. Az első negyed után 28-8 volt az állás. Ezt azért talán kevesen gondolták volna.

Bozsovics nagyon élt a palánk alatt, a tizenkettedik percben megtört a jég, Tucker megszerezte az első szolnoki triplát, hét sikertelen próbálkozás után. Ettől aztán lendületbe jött a Tisza-parti együttes, összekapta magát az Alekszics-legénység, 32-8 után 10-0-ás szériát ment az Olajbányász, a tizenötödik percben időt is kért Krasovec mester. Használt a fejmosás, újra visszavette az irányítást az OSE, amely elég nagy tempót diktált. Visszaugrott a különbség, 48-26-os eredmény állt a táblán a szünetben.

Krisztics értékesített két büntetőt, majd Smith szerzett egy könnyű ziccert, aztán Krisztics fordult le Garamvölgyiről, egy perc alatt 6-0-át futott a Szolnok. 49-34-nél időt kértek a hazaiak. A harmadik negyed derekára tizenkettőre feljöttek a vendégek (54-42), de végül Zsiros hármasával mégiscsak megnyugtató oroszlányi előnyről indult a záró felvonás (64-48).

Az idő az újoncnak játszott. Az utolsó negyedet „lebirkózták” egymással a csapatok, a Szolnok faragott ugyan hátrányából – főleg a végjátékra –, de fordulat már nem volt a meccsben. A nagyot küzdő, és a találkozón végig vezető újonc megszerezte harmadik győzelmét az A-csoportban, a „Bányász” 29 év után nyert újra hazai pályán az élvonalban.

fotó: OSE Lions Facebook

168 HOZZÁSZÓLÁS

    • Látjátok akkor is hisztizik, amikor csodás dolog történik.:) De nagyon fáj neked, hogy nem lehetsz részese.:)

      A kérdésedre a válasz:

      1: utánpótlás alatt utánpótlást kell érteni. Egészen az ovikosártól a tavalyi legjobb 6-ba került u-14-es csapatig van pár száz gyerek, akik szép sikereket érnek el. Hozzáteszem máris van az ország egyik legjobb akadémiájába jutott oroszlányi tehetség.

      2: Amúgy te meg az u20-ról beszélsz, csak nem tudsz értő módon fogalmazni. Megy a matek? Nem kell sok, csak általános 2. osztály. Az Ose gyorsabban jutott fel, mint azok a gyerekek felnőhetnének, akik akkor kezdtek el kosarazni és akkor kezdtek el velük nagyon komolyan foglalkozni, amikor beindítottak sok-sok utánpótlás csapatot. Mit szeretnél pontosan, öregítő szert adni nekik? Te totál idióta te….

    • Oroszlányon 400-500 gyermek kosárlabdázik,ha csak edzésre jár is nagyszerű dolog ettől a kis várostól.Minden szülő büszke és boldog ha látja a pályán a gyermekét még ha nem is lesz NBA -s sztár.Igen van remény,de nem neked mert te mindig rosszindulatú, antidrukker, sportot nem szerető leszel.A fel nőtt csapatunk a példakép sok sok gyermek előtt.

  1. Leginkább olvasni járok ide, most van pár dolog:
    1. Pár selejtes miatt, sajnos egyre jobban olvashatatlan a fórum.
    2. Nincsenek illúzióim, ez semmit nem fog változni, Aramis főfaszfej továbbra is buckázik (holott fogalma sincs róla mit jelent) és cigányozik majd, Motoros udvari bolond költő oltani fogja magából a szart, a sokadik gyökér úgy sárga cigányozik, hogy azt se tudja merre van Szombathely… ésatöbbi.
    3. Aszongya az egyik, hogy a szolnoki kosárlabda halott. Már miért lenne az? A fehérvári halott a tavalyi miatt, a szombathelyi halott, hogy 20 évig semmit nem nyertek, az oroszlányi halott, hogy ezer éve nem jártak itt?!
    4. Pénz beszél, kutya ugat. Sehol nem lehet kis pénzből nagy (bajnok esélyes) csapatot építeni. Most, tudjuk hol van pénz. 5 év múlva majd lehet hogy máshol lesz.
    Normálisan:
    1. Az Olaj nem igazolt annyira szarul a lehetőségeihez mérten, de egyszerűen szar az edző. Itt látszik, hogy a Voja, Milo, Perry, Andrics csapattal bárki bajnoki tudott volna lenni kábé.
    2. Borzasztó hiba volt Tóthot centerből elküldeni.
    3. Az OSE lelkesedésből jelesre vizsgázott, és ami a legfontosabb, csapatként funkcionált.
    4. Úgy gondolom az Olaj a 8-ert is megszenved idén.

    Áldás homlokotokra.

    • Az első négy pontról (plusz a Falco jövőjéről) tervezem,
      hogy részletesen fogok majd írni…
      szerintem két hét múlva, a Falco-Olaj után,
      nyilván csak a hozzád hasonló értelmes embereknek, olvasd majd el, értékelni fogod.

    • Teljesen igazad van!Tényleg gáz,hogy a kommentelôk 90%-a csak azért “jár” ide,hogy kiadja magából a feszültséget a heti munka után.Nyílván a vezetôség is próbálja kihozni a maximumot a lehetôségeikhez képest.A többit ellopják…nem csak viccelek😂 Nehéz megszokni,hogy nem bajnok aspiráns a csapat,de változnak a dolgok.Kis költsègvetèsbôl is lehet jackpotot találni,nagy szerencse árán.Ez történt Berényben is tavaly.Egyébként nagyon tetszik az Olaj játéka csak nagyon a 3-okra építenek,ha bejön extra(Zalaegerszeg) ha nem (Oroszlány) akkor probléma van.Az Oroszlány különítménnyel Külön szeretnék foglalkozni, számolni kell velük a továbbiakban Is,az edzô tökèletesen megtalálta a hangsúlyt a játékosokkal.A nemzetisègek kapcsolata tökèletesen mûködik,szerencsére a magyarokat is jól használja,mer rotálni Mátè ugyan nem dobott pontot(ugye ez a lényeg nekünk szurkolóknak) viszont az a meglátásom,hogy Neki is köze van ennek a jó kohéziónak,mint Csk.Nem vagyok elnökségi tag,mert mertem egy pozitív hangvételû kommentet írni,Erzsike vagyok a 3.dik sorból,köszöm az olvasást,elôre is elnézèst kèrek a helyesírási szabályok miatt,kicsit löttyösen írtam a gondolataimat..😃

  2. Szerintem végre az M4 is jól döntött, hogy nem egy másodosztályú foci meccset közvetített, igazi vérbeli hangulat volt. Lehetne többször is kosárlabdát adni, a mindigo meg maradjon meg magának. Az ő adásuk csak indigo 😂.

  3. Még egyszer grat az újoncnak, köszönjük hogy méltó edzőpartnerek lehettünk! A saját csapatom talán nem minősíteném, hisz azt a lélektelen, amatőr, kilátástalan vergődést, amit tegnap mutatták nem lehet osztályozni! Mondjuk egy szóval igen: szégyen!

  4. Idáig mindig csak olvastuk, hogy a Szolnokot csürhének nevezve szidják az oldalakon. Már most elnézést kérek minden normálisabb Szolnoki szurkolótól. Aztán jöhet majd a sok negatív hozzászólás de, nem baj. Az,hogy megjönnek, leszállnak a buszról, körve állva a tömböt egymás mellett végzik a dolgukat, kiabálva, hogy folyjon a hú.., folyjon a ge.., hát nem tudom. 😕 Ha nem megy a csapatuknak mindjárt kiabálják, hogy qrva gyenge, qrva gyenge. Bár ezt a rigmust mindig elhallgatnám a vesztes csapatok szurkoló táborától. 😂 Egy csapat mellett nemcsak akkor kell kiállni amikor megy a játék, hanem tűzőn-vízen. A meccs végén egymással össze verekednek. 😂 Minket a Zte elleni meccs után még véletlenül sem engedtek el az ellenkező irányba, csak ahonnan jöttünk. Szombathelyi meccs után meg úgy engedték ki a vendég szurkolókat, hogy négy-öt autót össze vártak, és úgy mehetek ki a parkolóból. Tegnap a vendégek meccs végén meg keresztül kasúl mindenen. Gratulálok a csapatomnak, szép munka volt, szerintem igazi csapat játék volt tegnap. Szolnoknak fel a fejjel, messze még a bajnokság vége.

    • Szia Osezo! Sok mindennel egyet értek veled a leírtakkal DE más módja nincs a nemtetszésünk kinyílvánításának csak az a rigmus, hogy qrva gyenge!!!! Harmadik Tv-s meccsünkön aláz meg az ellenfél a szurkolok több száz kilométert utaznak a csapatért és azt kapják cserébe hogy már az első 10perc után számunkra vége a meccsnek!!! Ez volt Körmenden most itt Oroszlány a és hazai pályán az Alba ellen!! Szerinted meddig lehet ezt a FOSSSST lenyelni?? És hogyan nyí lvánítsuk ki a NEMTETSZÉSÜNKET? A szurkolók szembeköpése ez amit idén a csapat és főleg a MESTER😂😂 művel!

      • Igen ki lehet nyílvánítani a nemtetszést de nem olyan undorító gusztustalan módon ahogy néhány szurkoló tette!
        Alkohol mámorban úszva köpködte szidta a busznál a játékosokat!!!
        Undorító!!!
        Szégyellem hogy szolnoki vagyok!
        Számonkérni lehet játékosokat vezetőket de józanul!
        Mindenhol gusztustalan ahogy viselkednek a szolnoki szurkolók!!!!

  5. ITT ÍRHATSZ VÉLEMÉNYT, ÜTKÖZTETHETSZ ÉRVEKET.
    DE!
    NE SÉRTEGESS CSAPATOKAT, ORSZÁGRÉSZEKET, VÁROSOKAT, MÁSOKAT …
    NE TRÁGÁRKODJ!
    PRÓBÁLJ ÚGY VISELKEDNI, MINT A VALÓS ÉLETEDBEN!
    EZ A FELÜLET NE HATÁROZZA MEG A HANGULATODAT, ESTÉIDET, A PSZICHÉDET!
    NE EZ A FÓRUM LEGYEN AZ ÉLETED!!! EZ ITT EGY LEHETŐSÉG, NEM A CSALÁDOD!

    • Köszönjük neked,hogy te legalább embernek nézel minket.Biztos vagyok benne,hogy a Tiszaligetben meg lesztek tapsolva,ami kijár egy sporszerű csapatnak.Gratulálok a győzelmetekhez.Ami pedig minket illet én már nem írok semmit,megtették itt többen.Biztos vagyok benne hogy kilábalunk ebből a gödörből,mert a Szolnok mégiscsak Szolnok.

  6. Poór Peti a Szakmai Igazgató, Szalay Ferenc meg a Klubelnök.
    Ők felelősek az Alekszics-Jakab-Szarvas edzői stábért!
    Peti még a légiós igazolásokért is…5:0…minden idők leggyengébb Olaj légiósok!
    Szalay meg húzza a „szerszámjára” a magyarjait, ne csak a VÉNKURVÁKAT!

  7. Csősz és Pór! Úgy látom egy cipőben járunk a Sopronban és Zalaegerszegen történtekkel.Ezért Ti vagytok a felelősek amikor egy ilyen edzőnek aki eddig elég sokszor megbukott kettő éves szerződést adtok.Elzavartok egy válogatott szintű centert és rábizzátok az igazolást egy ilyen edzőre. Ide hozza Morantot,Kiszticset,Tóth Norbit a már meglevő gyenge magyar mag mellé. Mégis mire számítatok és vártok? Lépjetek sürgősen mert egyedül maradtok a csarnokban a csapat pedig a nyolcba sem kerül! Szégyen ami itt történik.

  8. aki figyelt …deryl megmonta …
    „Jó lesz vigyázni, Könyökös a mi győzelmünket jósolta! Nekem eddig reciprokban mindig bejött, ezek szerint kössük fel a gatyát!”
    Oroszlán barátunk meg bátran megrakta 3,50 -re…

    Nagy gratula Oroszlányba !
    Szép volt a : ” ’89-’90 A múlt kötelez „

  9. Végre ingyen pornót láthattak falkós barátaink.
    Grat Oroszlányra, egy kis lépés a bennmaradásért, egy hosszúlépést a fiúknak.
    Feltör itt a frusztráció falkós barátainknál a sok Magyar Kupa buktáért, töltsétek csak ki dühötöket, 8 db van nálunk 😂😂😂
    🏆🏆🏆🏆🏆🏆🏆🏆
    Ingyen pornót!
    Ingyen sört!
    Aramisnak ingyen kukit!
    Ingyen Magyar Kupát!

  10. Engem egyáltalán nem lepett meg az eredmény, hiszen tudhattuk volna előre: a szolnoki csapat jó része, de legalábbis a légiósok biztosan nem játszottak még soha az oroszlányi csarnokban. Ez most egy teljesen új szituáció volt, amire nem lehet felkészülni, bele kell tanulni, bele kell rázódni 😀 😀

  11. Grat az oroszlányiaknak! Ez sima volt. Remek hangulat volt! Velük mindenképpen színesebb lett a kosárlabdabajnokság.

    Sajnos ez az Olaj még mindig egy stílus nélküli, langyosan játszó csapat. Se nem „szlávosan” védekező, se nem magas fordulaton sok pontot dobó. Lényegében semmilyen. Ennyi idő alatt már látni kellene a koncepciót. Már ha van…
    November van. Ha ez még így megy a következő egy hónapban akkor Alekszics repül. Bár nem hiszem, hogy az elég lesz. Jobb lenne végre tökösen és csapatként játszani. Kb ahogy az Oroszlány csinálta az első félidőben. Vissza lehet nézni!

    Hajrá Olaj!

  12. Nagyon örülök a győzelemnek! Örülök annak is, hogy nem volt egymás szidása, semmi gyűlölködés a lelátón. Örülök, hogy nem volt egyik csapatnál sem sérülés (vagyis remélem).
    A szolnokiak jó sokan jöttek, jól nyomták. Balesetmentes visszautat kívánok nekik!

        • És akkor páran csodálkoznak,mikor már a pre seasonban is falco undortól hemzsegett a BB1, a nemzetközibe minden ellenfél szar,hisz mi is szarok vagyunk,fasz szopó falco ugye(mennyivel különb a cigányozástól amit nehezményeznek?), és akkor Aramis vagy pár ember nyom egy olyan kommentet,aminek a fele nincs azzal amit ők tolnak,és kiakadnak. No comment

          • Már ne haragudj de bármilyen formában enyhének és beállítani Aramis folyamatos szarhányását, kicsit durva. Arról nem is beszélve, hogy amíg mi a falcot és szurkolóit szidjuk addig ő egy egész várost és lakosságát gyalázza. Ha ez szerinted normális, lelked rajta

          • Jaj, te kis mimóza, ti soha semmit nem tesztek, csak az a piszok Aramis! Normális vagy ember? Pont ti gyalázzátok az egész várost és lakosságát, minden cikknél. Még akkor is, ha a csigák nemi életéről van szó. Ugye te sem hitted el, amit leírtál?

          • Mikor gyaláztam egész Szombathely lakosságát? Idézd kérlek! Az 5000 Falco szurkolótól eltekintve él ott 73 000 normális ember is!

          • A FALCO az nem Filco,és ez vonatkozik minden nem falco szurkolóra attól függetlenül hogy utálja a klubot…..Én PL. mindig Szolnok vagy Olaj neveztem meg ha hozzászóltam a témához….mert ez jár….pedig Szombathelyi vagyok….

          • Na persze ti soha nem labancoztatok meg szóltátok meg azokat a szombathelyi embereket akik Ausztriában vállalnak munkát.

          • Ilyet soha nem csináltak, a városunk nevét is tudják és mindig helyesen írják le, nem nevezik át, nem hívnak minket sárga g-nek, nem, soha. Amnéziájuk sincs. Nincs. Soha.

      • Én kérek elnézést, hogy a pozitív oldalát akartam meglátni és a jóindulat szólt belőlem. Amit írtál én azt a lelátóról nem hallottam. Talán még örülök is neki.
        Szerintem a hozzászólásaim alapján azért eddig lejött, hogy nem a beszólogatásért járok ide. Szép estét mindenkinek!

          • Én meg azon csodálkoztam hogy nem előbb találtak meg minket a meccs alatt….ha ezt vesszük alapul akkor elég jól bírták a Falco nélkül….Hogy a csapatokkal is foglalkozzak kicsit…gratulálok Oroszlánok ehhez a teljesítményhez megérdemelt a győzelem….Szolnokon meg van egy keret amiből nem sikerül csapatot formálni….

      • Arra gondoltak az oroszlányiak az „egymás szidása” megjegyzéssel hogy a piros fekete összetart a piros feketével….és ők aztán tényleg barátiak egymással…az hogy a másik rajtuk kívül kit utál az még nekik talán semleges tényező… de előfordulhat hogy a Körmendiek,Szolnokiak meggyőzik őket is hogy álljanak be a sorba…

  13. Megpróbálok /kínomban/ vicces lenni. „Itt már csak a piócás ember segíthet.” De legalábbis egy agy, egy ész, egy vegyész. Mert kémia az nincs a csapatban. A csapat tájékán csak Abonyi Ferit tudom ajánlani, ő a Pálfyban végzett vegyész szakon. Alsó- közép csapattá degradálódtunk. Gratulálok a szolnoki Zsíros Petinek, a malom utcai Májkelldzsordennek! Szép volt OSE, megérdemeltétek a győzelmet csapatostul, lelátóstul! Nálunk meg a hardver fájin, az öltönyösök hibátlanul elegánsak, de a szoftver teljes cserére vár. Ezt most dolgozzuk fel kedves szolnokiak, van mit emészteni az emészthetetlenen! Szegény Makkosék! Jó messzire elutaztak ezért a sz.rért! Recpect!
    Hajrá Olaj!

  14. Várom majd lakers24 értékelését; különösen Smith játékáról.
    Adhat 6-7 vagy 12 asszisztot; de továbbra is tartom,hogy gyenge irányító !!!
    Elképzelés nélküli játék mind védekezésben mind támadásban !!!!!!!
    Gyenge, nagyon gyenge produkció volt; mit csinálnak ezek a játékosok edzésen ????
    Hogy készíti fel őket az edzői stáb ?????
    Kell ehhez 3 edző ????!!!!!!
    Az OSE Lions-nak jár a gratuláció !!!!

  15. Ahogy láttam a videóbírónál a mindigfos kamerái által rögzített képet nézték vissza a kedves sporik… JA, NEM! Nem kell mindigo!

    Igazából én vagyok az egyetlen aki nem csodálkozik a mai vereségen? Azt bánom csak, hogy nem fogadtam az Oroszlány győzelmére! Mennyi volt a szorzó?

    A mai meccs egyetlen pozitívuma a hazai szurkolók minőségi, és elszánt szurkolása! Bravó srácok, csak így tovább!

  16. Szolnoki Vezetők! Mikor jöttök rá.hogy ez egy szar csapat. Nulla magyar sor,nulla figura ,csak a távoli hajigálás. Nincs edző,nincs center ,nincs egy normális csapatjáték. Mit keres a sok pénzen kívül még itt a Morant és Krsztics? Három játékosunk van akiktől nem várható el.hogy meccseket nyerjenek.Mikor akartok már vezetők lépni? majd akkor amikor már ott leszünk mint tavaly az Alba? Szégyen gyalázat!

  17. Grat az Oroszlánynak szinpatikus csapat és SZURKOLÓTÁBOR! A mi csapatunk, na hogy is kezdjem? Kimagasló centerjáték😂😂 fiatalítás😂😂😂 gyorsjáték😂😂😂😂 remek edzői meglátások meccselés😂😂😂😂😂 egyszóval LENYŰGÖZŐ!!! Alekszics takarodó!!!!!! 🤨🤨🤨🤨

    • Most untam meg Aramis te utolsó senki. Én Molnár Mariann szolnoki nő, anya, Olaj szurkoló.. Követelem hogy vállald velem a találkozást! Szemtől szembe arccal te nulla ember! Hónapok óta olvasom hogy mocskolod a szolnoki embereket a várost a csapatomat arctalanul! És mielőtt megírnád hogy hú de érzékeny a kis lelkem… Nem nem az.. Mocskolhatsz te várost embereket szurkolókat szíved joga, de nem a billentyűzet mögül te senki… Én 1991 óta mióta szurkolók az Olajnak na mondtam cifrát nem egyet nem kettőt sok százat mert hogy tudd nem igazán kedvellek benneteket.. Bár Ti 1991ben még sehol nem voltatok.. Tudom ezt se írd le tudom szerinted a múlt nem számít csak a jelen és ott ti nagy királyok vagytok.. De múlt nélkül nincs jelen és jövő se.. Szóval mocskoltam én sok mindenkit De soha nem arctalanul.. Te szardarab! Várom szeretettel a találkozást szemtől szembe! Addig is örökké olajka!

          • Tényleg nem akarok beleszólni. De ez a fórum sajnos pont a névtelenségről szól. Lehet ezért szeretni vagy utálni. Bárkit felszólitani ennek ellenkezőjére szerintem érdekes gondolat. Engem is sokan szidnak, mégsem tettem ilyet. Pedig mi ugye elvileg ismerjük személyesen a fél BB1-t. De szerintem ezt a dolgot engedd el, és koncentrálj az értelmes fórumozókra. Itt mindenki a maga IQ szintje és neveltetése szerint viselkedik. Bocsi a beleugatásért. Egy normális FALCO drukker.

          • Beleszólhatsz engem nem zavar.. Csak más a véleményünk… És nem tudom elengedi.. Mégegyszer hangsúlyozom nem érzékeny a lelkem.. Engem nem az zavar hogy szidnak stb.. Hanem az hogy a billentyűzet mögül és akkor ők a nagy falco szurkolók közbe meg csak puha pöcsök.. Csak az olajka

          • Olajheart!
            Gondolkodni kellene és észre kellene venni, hogy a zrikálás (néha szidalmazás) oda-vissza ugyanúgy megy. A coming outod (ha igaz), meg a követelőzésed nevetséges, mert egyrészt fórum=névtelenség, másrészt a kettős mércédre senki nem kíváncsi. Téged zavar valaki, de arra magasról teszel, hogy az ellenfél szurkolóit hány „szurkolótársad” trollkodja, vagy szidalmazza. Te sem várhatod el ilyen módon, hogy bárkit érdekeljen a Te nézőpontod, vagy akár a véleményed, ahogy az sem, hogy mióta szurkolsz egy adott csapatnak. Az meg, hogy kivetkőzöl magadból..nos…arra már nem is mondok semmit.

          • Cole.. Ez is 1 vélemény.. Azt hogy ki mire kíváncsi nem te határozod meg.. Köszönöm hogy megértetted amit írtam.. Engem nem érdekel a szidalmazás, zrika.. De az hogy vannak olyan alja emberek akik arctalanul kurva nagy legények.. Az életben meg ki tudja.. Mert az arcát nem vállalja.. Én csak egyszerűen szeretnék velük találkozni és a szemünkbe nézni, hogy milyen emberek…

          • Ezt nem értem…már miért is szidná a városát, önt,a csapatát mikor ugyanannak a csapatnak szúrkolnak!….Bocsánat ha én nem tudom értelmezni önt…vagy kérem fusson neki ennek a dolognak még egyszer…

          • Még egyszer idézem „Olaj75 nem szidta a városom engem a csapatom”! Hát épp ezaz…miért bántanák egymást mikor Olaj szurkolók mindketten!

      • Kedves Mariann!
        Szerintem ezt már többszőr leírtam itt, hogy Téged tisztellek, nem csak a női, hanem a sportszerű szurkolói hozzáállásod miatt.
        Hidd el, hozzád hasonlóan próbáltam én is tisztességesen viselkedni az ellenfél szurkolóival, de ami az utóbbi hónapokban érkezett felőletek, azok sajnos ilyen reakciót váltottak ki belőlem.
        Ha továbbra is ilyen hozzáállás várható a szurkolótársaidtól akkor kérlek ne bennem keresd a hibát, hívd ricsirúzst, olaj75-öt meg zsarkovot stb… személyes találkozóra.
        Azt is leírtam nagyon sokszor, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.
        Ezt most is tartom, én nyitott vagyok a normális, sportszerű kommunikációra ha ez mindkét fél részéről működik!
        Maradok tisztelettel!
        Aramis

  18. Az OSE nagyon jól csinált helyet a pályán, a meccs nagy részén jól is mozgatták a labdát. Washingtonnak voltak önző megmozdulásai, ezt vissza kell szorítani.

    Az Olaj jó légiós sora teljesen tanácstalanul játszott néha. Ez most Alekszics sara, ezt Voja nélkül már nem csinálhatja.

  19. Első negyed: 8:28.

    A kosárlabda egy végtelenül egyszerű játék:
    ha az újonc otthonába látogatok, akkor először is arra figyelek, hogy az elején megfogjam a meccset…
    nem engedem, hogy saját közönségük előtt elkapják a ritmust…
    eszembe se jutna, hogy az irányítónk nélkül (!!!!) kezdjek, hogy aztán csak mínusz tíznél hozzam be, amikor már a csapat elbizonytalanodott
    és ezért már törvényszerűen nem esnek be a kinti dobások…
    főleg ha mind védekezésben, mind támadásban a festékben nullák vagyunk
    és ezért a tàmadásaink kimerülnek a távoli dobásokban…
    miközben ilyenkor törvényszerűen az ellenfélnek minden beesik…
    és extázisban játszanak (Zsíros 75%-os triplamutató?)…
    Első félidő, triplamutató 60 vs. 30%…

    Alekszics, ez kurva gyenge.
    Hol van az a 80-90 dobott pont???

    Feltűnő volt Morant impotens
    és beleszarok játéka,
    a lepattanókért nem ment,
    elzárásban vékony,
    összjátékban nulla…
    látszik rajta hogy tudja,
    hogy keresik az utódját…

    Az eredmény ránk nézve hízelgő,
    gratulálok az Oroszlánynak.

    MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!

      • Nem azt a játékrendszert játszuk,
        amire ez a keret alkalmas lenne….
        sőt egyáltalán nem játszunk semmit,
        pont ez a baj….de ezt úgysem érted…
        te maradj meg a nicklopásoknál
        és a cigányozásnál, abban jó vagy.

        • Te ostoba bohóc!
          Egy semmittelen streetball amit a csapatod előad.
          Ez jelenleg magyar szinten is kurva kevés.
          Imádkozz, hogy november 23-án a Falco csak kb. 25%-on pörögjön mert akkor megússzátok a megsemmisítő vereséget!

          • Nyomhatjátok ami a csövön kifér, ha 40-50 ponttal megvertek egy szar csapatot, az nem változtat egy számotokra igen frusztráló tényen, hogy az igazi nagy Olajt soha nem tudtátok legyőzni.

          • “… Te ostoba bohóc!
            Egy semmittelen streetball amit a csapatod előad….”

            “…. sőt egyáltalán nem játszunk semmit,
            pont ez a baj….”

            Te vagy a bohóc,
            hiszen ugyanazt mondod amit én..:):)

            Szövegértelmezésből 1-es…

          • Bohóc!
            Rudnert két hete bedobtad, mint válogatott szintű játékost.
            Villámkezű hárompontosdobó…😂😂😂
            Ha nyer a csapatod akkor berepülőpilóta még a utolsó csere is ilyenkor meg „egyáltalán nem játszunk semmit”.
            Te ricsirúzs!
            A Barcelona baszk várossal lementél a legmélyebb szintre, most miért akarod még ezt is alulmúlni???
            😂😂😂

          • Nem várom el tőled,
            hogy bármit is megérts ebből a játékból azóta, amióta kiderült,
            hogy nem ismered fel Zozót a pályán….:

            “…. Aramis
            A legjobb támadó játékosát azt azért jegyezzük meg.
            Okorn pedig a vezetésünk tudatában védekező játékosokat tett be, mivel a Zaragozának az utolsó percben mindössze 2 csapatfaultja volt.
            Hiába lett volna fent Zozo, ha megkapja a labdát lazán lefaultolják az idő meg megy.
            Okorn meg akarta úszni kapott kosár nélkül.
            Neki a védekezés a fegyvere.
            Tetszik
            00
            Nem tetszik
            Válasz
            2019.10.31. 19:27…”

            Se kép, se hang…csak fogalmatlan sötétség…..😀

          • Csak az idézetek, meg a google. Meg a baszk Barcelona. Hiába na, nehéz az élet. Buckafalva SZOPnokon meg gondolom még inkább.

          • Ne aggódj, a közeljövőben
            lesz egy hosszabb írásom
            és tőled is idézni fogok.

            Nem leszel büszke rá.

          • Na most aztán berosáltam. Ja, nem. Bameg komolyan mondom, a III/III-as ügyosztály hozzád képest nudli. Minden f@szságot elmentesz? Komolyan mondom beteges, hogy a Falco-val kelsz és fekszel. Nem hiába nekünk van a legtöbb Insta követőnk. 😀

          • Egy megint nagyon gyenge volt, megint egy várost szidni szánalmas vagy de ezt tudtuk. Honnan tudod te hogy Szolnokon milyen az élet? Ti csak árvízkárosultak szerencsétlenségén tudtok poénkodni molinókra kiírva. Persze mit is érdekel titeket ilyesmi, hisz az egy magyar folyó. Arról nem is beszélve, hogy egy meccs idejének 80%ában az ellenfelet mocskoljátok.
            Nem kell a rossz duma, hogy ez 1-2 hónapja indult, és mi kezdtük. Több mint 10 éve tart, csak azért nem tűnt fel mert ti csak akkor emberkedtek amikor jó csapatotok van, tehát kb. 10 évente…..

        • Rouge! Van 3 jó mezőny légiós. Plusz 2 kiegészítő magyar. Ez rendben van. Palánk alatt viszont döbbenet…. Ez a Morant jó kis cserecenter. Nem több. Sok triplát játék nélkül emeltetek. Egy értelmes eljárást nem adott a center amiből Smith sebességből valami hasznot húzzatok. De Rudner Kovács is nulla volt. Morant tuti csere benézte Dragan. Másikkal még várnék. Támadásban meg több figura meg mozgás kell, mert ez statikus. De nincs annyira semmi veszve. Ez még összeállhat. Grat OSE! Sok sikert Olaj!

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK