Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

21 ponttal verték az U16-os fiúk az Olympiakoszt

U16-os fiú válogatottunk Görögországban vesz részt felkészülési tornán.



:

:

A mieink 4-4 után kezdtek meglépni ellenfelüktől – egy 6-0-val kerültünk előnybe, innentől pedig nagyjából 6 pont körül mozgott a távolság végig az első negyedben. A mieink kombinatívabb játékkal rukkoltak elő, a görögök leginkább triplákkal tartották magukat – 24-20-ra vezettünk egy negyed után. A második felvonásban rögtön egy 6-0-val indítottunk – fizikálisabban tudtunk játszani, mint ellenfelünk, gyorsindításokból is több pontot szereztünk. Az Olympiakosz egy időkéréssel rendezte sorait, de 6-10 pont környékén volt az előnyünk végig a félidő hátralévő részében – 20 perc játék után 7 ponttal vezettünk (35-42).
A fordulást követően 49-41-es magyar vezetésig kiegyenlített játék folyt a pályán. A 24. perc közepétől azonban egyszerűen átrohantunk ellenfelünkön: másfél perc alatt csináltunk egy 10-0-s szakaszt, amelynek során gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés (41-59). Fél perc múlva még rádobtunk egy triplát, amivel 20 pont fölé nőtt a távolság, és bár egy kicsit összekapta magát a görög gárda, 16 ponttal jobban álltunk 10 perccel a vége előtt (53-69). A záró felvonásban is jobban játszottunk ellenfelünknél, de ekkor már biztossá vált a győztes kiléte. Helyenként kifejezetten látványos játékkal, több zsákolással is megspékelve 21 ponttal győzött Faragó Péter együttese első görögországi felkészülési mérkőzésén (73-94).

Olympiakosz – Magyar U16-os fiú válogatott 73-94 (20-24, 15-18, 18-27, 20-25)
A magyar csapat pontszerzői: Nyikos 7, Teszárik 18, Mezőfi 18, Puskás 0, Zöldi 5, Rosta 4, Lukácsi 5, Burony 2, Tallós 14, Váróczy 2, Flasár 11, Palotai 8

Forrás: MKOSZ

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
HajráMagyarKosárlabdaKosarkapus Recent comment authors
Kosarkapus
Olvasó

Szép volt, így tovább!
Erős generációnak tűnik.

HajráMagyarKosárlabda
Olvasó

Azért annyira nem. Ezek klub csapatok, mi válogatottal mentünk.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés