Bajnokság
2024-től kevesebb légiós lesz a férfiaknál, Báder Márton az egyetlen jelölt az elnöki posztra
Kivezetik a 24/25-ös szezontól az U23-as szabályt.
:
:
Rendkívül eredményes évet tudhat maga mögött a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége az elmúlt esztendőben – derült ki a szövetség gazdasági beszámolójából. Az MKOSZ elnöksége elfogadta a szakmai anyagot, s a következő év gazdasági tervét is.
Közel 700 millió forintos eredménnyel zárta az elmúlt esztendőt az MKOSZ. Ez nagy biztonságot jelent, ami ebben a nehéz európai gazdasági környezetben rendkívül sokat jelent. Bodnár Péter főtitkár ismertette a szervezet pénzügyi tervét is, mely szerint 6,5 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik a sportág.
Elfogadta az elnökség a jövőévi bajnokságok versenykiírását is. Érdekesség, hogy a 2024/25-ös szezontól a férfiaknál négyre csökken a 12-es mérkőzés keretébe nevezhető, nem hazai nevelésű játékosok száma. Ezzel együtt, a klubokkal történt egyeztetések folyományaként kivezetik a 24/25-ös szezontól az U23-as szabályt.
Véglegessé vált a május 2-i tisztújító küldöttgyűlés elé kerülő elnöki és elnökségi tagjelöltek száma. Eszerint a küldöttek bizalmát egyetlen elnökjelölt (Báder Márton) és tizenkilenc elnökségi tagjelölt kéri majd.
Forrás: hunbasket.hu
Na kérem….akkor ezeknek az ujíttásoknak bevezetése okán,nem kell kaparni egyik klubnak sem azért hogy nevezzen/indulhasson nemzetköziben,mert még annyira sem lesz vonzó ideigazolni légiósoknak mint amennyire legalább eddig ez megvolt. Ha Báder Marci lesz az MKOSZ élén akkor legalább annyit tegyen már meg hogy ezzel a mindigfossal szüntesse már meg az együttműködést! Azt gondolom ezzel az ohajommal minden csapat szúrkolója mőgém sorakozik!
A nemzetkozi így gyakorlatilag eselytelen!
A jobb légiósokat így is a nemzetközivel lehetett ide csábítani. Sőt a jobb magyarok is el fognak menni…Aki teheti “turistának”áll
Nézhetünk majd 4 középszerű légióst+tucat magyar játékosokat…
Sajnos ezzel továbbra sem lesz kiegyenlítettebb a bajnokság. Majd megint 2 csapat megvesz 5-5 magyar válogatott játékost a többiek meg majd vagy összekukáznak vagy bemákolnak valakit! U23-as szabály se lesz. Az se segíti a kiscsapatokat akiknek esetleg lenne jó fiatal magyar véletlen. Kb minden a pénzes csapatok malmára hajtja a vizet. Megnézném ha a válogatott magyarok szàmát maximalizálnánk 3-ba/csapat. Nyilván ez is hülyeség, de több esély lenne a kiscsapatoknak jó magyarra.
(Jah s mégjobban el fog szállni a magyarok ára!)
már hallgatható az erről (is) szóló podcast-epizód!
https://tripladupla.podbean.com/e/180-resz-szabalyvaltozasok-es-harmadik-meccsek/
Az a baj, hogy a kluboknak jobban megeri legiost igazolni mint kinevelni hosszu eveken keresztul egy fiatalt aki az elso adando pillanatban lelephet amiert a klub esetleg nevelesi koltseget kerhet ami toredeke a hosszu evek alatt beleforgatott penznek. Itt nincsenek 3-5 eves szerzodesek es szinte egy kezemen meg tudom szamolni az utolso 30 ev alatt tortent kivasarlasok szamat.
Egyrészt milyen nemzetköziről beszéltek emberek? Ez jóindulattal is másfél csapatot érint az egész bajnokságból, akik normális kupa sorozatban indulnak (ami még mindig nem az euroliga), azt leszámítva ilyen negyedik számú kupasorozatok miatt ne akarjunk sportágakat befolyásoló döntéseket hozni. Másrészt a Falco idén simán kiesett a csoportból, ezzel szemben tavaly szépen menetelt a válogatott játékosokra támaszkodva. Szóval ezzel a szabállyal nem kaszáltak el semmiféle nemzetközi szereplést. Harmadrészt nézzük már meg az ötödik számú légiósok színvonalát hazánkban, ahol egyáltalán van. Sokkal jobbat tenne a bajnokságnak 5 légiós pénzéből 4 jobbat hozni. Sok helyen bebizonyosodott már, ahogy az is, hogy kiegészítő szerepet nagyon… Olvass tovább »
Egyetértek. Bőven elég a 4 légiós, a magyarok ára megemelkedik, de így talán jobban eloszlanak majd.
Ha nem légiósok játszák a magyar bajnokságot, akkor idővel talán lesz értékelhető nemzetközi szereplés is.
Idén is csak 4 légiós volt több csapatnál is. Top 8-ban pl Deac. Mondjuk ki is söpörték őket, de ez inkább annak a köszönhető, hogy a 4 légiósukból 2 nagyon halvány.
Sok nagyságrenddel jobban meg kell becsülni, azokat a klubbokat, akik az első osztály számára használható játékosokat nevelnek. A nevelő klubb még akkor is kapjon valamiféle juttatást pl. az első osztályban (de akár a másodosztályban pattogtató egykori játékosa után is) játszó neveltjének játékpercei után, amikor az már akár 30 éves. Az a klubb is, hol ahol a kölök anno 10 évesen 1-2 évig pattogtatott. A külföldre kerülőket sem kell elfelejteni. Így talán 10 év alatt kialakulnának utánpótlásnevelő “műhelyek”. Nekik ezekből a plussz juttatásokból kis túlzással olyan jól kellene élniük, mint az adott években az ilyen-olyan pénzekkel teletömött élcsapatoknak. Ha erre nem… Olvass tovább »
Nagyon helyes.
Nézzük csak meg, minden csapatban van olyan légiós, akinek a teljesitményét bármelyik fiatal hozná.
Negativum, hogy már nem jövőre kerül bevezetésre a szabály.
Pl?
Én ezzel nem értek egyet, vagy maximum egy-két csapatra jellemző, ha így van.
Rátok nem vonatkozik.
Ti majd összevásároljátok megint a válogatottat.
Én inkább nézem Kiss Matyit, Takács Kristófot, Balogh Mátét, Herczeg Kristófot, majd Nagy Petit meg még ki tudja kit a Törpördögökből 4 JÓ légiós mellett.
Értem. Ha a körmendi utánpótlás nevelés olyan jó, akkor miért Omenaka a kezdő u23-otok??
Mi pedig kineveltük az utóbbi 3 év legjobb hazai
játékosát?
Hát ez egy értelmes beszélgetés volt.
Na végre, rettenetes volt már ez a légiósdömping, csúnyán lehúzta a színvonalat. Remélem, hamarosan odáig is eljutunk, hogy közülük egyszerre csak három lehet a pályán! Hajrá magyarok!
Anno egy bizonyos Madison 55 pontot dobott itt ellenünk Szolnokon ,ő nem a színvonalat ,hanem a hangulatomat húzta le 🙂
Emlékszem (bár nekem 52 rémlik)! De épp ez a lényeg, annak idején lehetett két-három légiós egy csapatban, de ők valóban minőségiek voltak, színvonalat emeltek, hozzájárultak a magyar játékosok fejlődéséhez és ráadásul a nevük is fennmaradt, ma is emlékszünk rájuk. Én személy szerint (bár egy ezüstérmes csapatról beszélünk) már a tavalyi légiósainkat sem tudom felidézni… Bár ez lehet, a korral jár…
Bodnár:Tudnánk még egyszer, utoljára kib@szni mindenkivel?
Szalay:fogd meg a söröm…
Kb.
ettől biztos több fiatal fog elkezdeni kosárlabdázni……….ja: NEM
ettől biztos több néző lesz a lelátókon…………………..ja: NEM
ettől biztos biztos több meccset fog közvetíteni az m4sport…ja: NEM
ettől biztos jobb lesz a magyar bajnokság színvonala……….ja: NEM
ettől biztos megjavula a mindigfos……………………….ja: NEM
Szalay Ferenc és Bodnár Péter tömegsporttá degradálta a TAO rendszert, a legkártékonyabb mégis az U23 szabályuk volt, ami még egy évig marad?
2024-25 évtől a csak 4 légiós még tovább gyengíti a A-csoportos bajnokságot.
Bravó MKOSZ!
Még valamennyire volt értelme az ifiszabálynak, bár az is irreális ár-érték arányokat hozott némely fronton. De azért csak láthattunk egy Tanoh-Dezt, Valerio-Bodont, Lukácsot, Pallait tavaly pedig a a Pécsen játszó Meleg Gergőt. Magam részéről Kovács Benével is elégedett vagyok.
De ez a szabályzat a színvonalat nagyon durván a béka segge alá fogja nyomni. Nem értem, mi a cél?
Pontosítanék: néhány játékos esetében irreális ár-érték arányok alakulhattak ki (Valerio-Bodon-Pallai-Lukács-Somogyi-Omenaka… stb.). A fiatal játékosok nagy része lényegesen kevesebb bérért van az A csoportban, mint amennyit kap/kaphatna a pirosban. Konkrét számaim, példáim vannak erre. Javaslom Neked elbeszélgetni például falcos szülőkkel, akiknek a gyereke az első keret tagjai, hogy ők mennyiért vannak ott. De javaslom másoknak is, hogy ahol szurkolók, ott kérdezzenek utána a szülőknél, hogy mennyi az annyi… Ha a légiós szabályt nem támogatják a szurkolók, és a légiósok számának növelését szeretnék, akkor azt meg kellene hallgatnia a Szövetségnek. De ha ebbe az irányba megyünk el, és 10 évente sikerül kinevelni… Olvass tovább »
Nemzetközit akkor úgy, ahogy van el is lehet felejteni.
Köszönjük MKOSZ!♥️
Még jövőre kitalálhatják, hogy mégse így legyen. Végül is ez Magyarország xD
Az idei szezon színvonala is a harmatos gyíkpisihez konvergál.
Így négy légióssal még inkább, nemzetközinek meg semmi értelme nem lesz kb. Magyar jáaékosok ára meg ki lesz lőve az égbe. Remélem Báder majd kitalál valamit az évek folyamán, mert ez a magyar kosárlabdát inkább megrohasztja hosszú távon. Gondolom így elköszönésképp belevertek egy szöget a koporsóba miértisne alapon.
De legalább nem egy ember kezében összpontosul az egész kosárlabda.
Szalayt nonszensznek éreztem nagyon sokszor, amit a sporik tevékenykedése is alátámasztott nem egyszer.
Az u23-as szabaly eltorlese jo otlet mar ideje volt! Viszont ha csak 4 legios lehet akkor a hasznalhato magyar jatekosok ara ismet az egekbe szokik.
Színvonal is kevesebb lesz?