Connect with us
Hirdetés

Bajnokok Ligája

2019 eddig Váradi és a Falco éve

A bajnok csapatkapitánya azt mondta, óriási eredmény a főtáblára kerülés Szombathelynek és az egész magyar kosárlabdának.



:

:

Váradi Benedek csapatkapitány szerint a selejtezőből feljutott Falco-Vulcano Energia KC Szombathely mindenekelőtt tanulni akar a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája főtábláján.

– A Falco saját nevelésű játékosaként mindig is az volt a célom, hogy a klubbal bajnokságot nyerjek, és rangos nemzetközi kupákban szerepelhessek. 2019 erről szól, aminek nagyon örülök. Óriási eredmény a főtáblára kerülés Szombathelynek és az egész magyar kosárlabdának – nyilatkozta az MTI-nek a válogatott kosaras.

A 24 éves hátvéd szerint a vasiak roppant erős csapatokkal fognak találkozni, amelyek a BL-ben nagyobb tapasztalattal rendelkeznek.

“Tanulni akarunk ezeken a mérkőzéseken, végig jó meccseket játszani és a végsőkig küzdeni” – tette hozzá Váradi Benedek.

A magyar bajnok a kvalifikáció második fordulójában kettős győzelemmel, 148-124-es összesítéssel búcsúztatta vasárnap a lett BK Ventspilst. Gasper Okorn vezetőedző együttese a második magyar csapat, amelyik a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott, ez először a Szolnoknak sikerült a 2016/17-es szezonban.

A Falco ellenfele a 32 csapatos főtáblán a spanyol Zaragoza, a török Besiktas, az olasz Brindisi, a francia Dijon, a litván Neptunas, a görög PAOK és a német Bonn lesz.

fotó: ugytudjuk.hu

HIRDETÉS

45 hozzászólás

45
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
10 Comment threads
35 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
18 Comment authors
Best2CsapajevWSrebornAramisdonnarumma Recent comment authors
Rouge
Vendég
Rouge

Annak azért örülök,
hogy a sok mocskolódó Falco szurker legalább kicsit ráérez arra,
miről is szólt a mi legutóbbi tíz évünk…
mert mi ilyen csapatokkal játszottunk évről-évre… Paok, Besiktas, Bonn stb.

És ezeket le is nyomtuk a Ligetben… úgyhogy hajrá, lehet utánunk csinálni..:);)

(Van rá két-három évetek, mert aztán mentek vissza a süllyesztőbe, ahonnan jöttetek.)

MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!

donnarumma
Olvasó

Te senkivel nem játszottál,max. a homokozóban…a Szolnoki Olaj eredményeire bárki büsze lehet, akár én is…de ehhez neked mi közöd? Te az vagy, amilyen képet itt kiállítottál magadról…”cigánybálban sok a roma..”

Rouge
Vendég
Rouge

“…Szolnoki Olaj eredményeire bárki büsze lehet, akár én is…”

Hoppá, még egy látens Olaj drukker…küldök bérletet…:);):)

De egy dolgot viszont jegyezz meg kiscsávó:
nálunk nem divat a cigányozás,
az csak az arénában szokás… ezt vedd figyelembe kérlek.

https://www.youtube.com/watch?v=zIdAzDaaMKU&feature=share

derryl
Olvasó

Donna! Érdekes felfogásod van. Ha a Falco nyer, vagy pl mint most, továbbjut egy kupában ( ami most fordult elő először ), szinte az összes szombathelyi többes szám első személyt használ! Ha véletlenül mi is magunknak érezzük a csapatunk sikereit, na, az már nem oké. Mint, ahogy, ha valaki nem csípi a Filkót, akkor az rohadt büdös patkány. Mondjuk az utóbbi csak perspektíva kérdése.

Azon külön röhögök, ahogy rouge-t osztjátok! Ha földitek lenne, tapsolnátok minden beírása után. Természetesen ezzel nem akartam megsérteni őt, csak egy észrevétel volt.

Szép napot neked!

Best2
Olvasó

Rúzsósszájú megmondtam hogy egy csőköcsög vagy! Irogass a szopnoki cikkekhez!!! Ja hogy nincs? Fogyaték

WSreborn
Olvasó

A csőköcsögöt a saját táborodban keresd, lásd lejjebb, bár már biztos nicket vàltott a hőemelkedéses!

Rouge
Vendég
Rouge

Nem kell aláirnod, tudjuk.
Rouge

Csapajev
Vendég
Csapajev

Váradi nem rossz játékos, de eléggé unszimpatikus. Főleg az allürjei és a (szerintem) kicsit nagy arca zavaró.
Nekem mindig a honvédos-paksi Mészáros (vörös róka) jut eszembe, ha ránézek. Ő is eléggé megosztó személyiség volt… 🙂
De most nála a pálma, mert egy bajnokcsapat és BL továbbjutó csapat tagja….
Azért ez az kicsit beképzelt és arcos kép gáz…..még a BB1-től is. 🙂
Azonban a nemzetköziben hajrá neki….

donnarumma
Olvasó

Azt is kérdezte, a Szolnok mit játszott? Csak azt kihagyták…

Valvano
Olvasó

Szép főcím…de ha szomszéd néni mellé vásárolt volna valaki ilyen csapatot, akkor meg Mari nénié lenne. Pont az elmúlt évben hozta szerintem a leggyengébb játékot. Amúgy valóban nagy eredmény a továbbjutás, de leginkább a csapat társai érdeme.

donnarumma
Olvasó

A rájátszásban a csapat egyik legjobb embere volt…Nagyváradon,meg Ő hozta a hosszabítást…

Aramis
Vendég
Aramis

Nagyon buta vagy ehhez a játékhoz, ne erőltesd.
Nem látod mit védekezik, nem látod, hogy szed majdnem annyi lepit mint egy center meg ad annyi gólpasszt mint egy irányító.
Ha dob 10 pontot akkor már a csapat legjobbja.
Mindent tud erről a játékról.
Nem véletlenül utálják az ellenfelek.
Ilyen Cziczásokat meg Mérészeket nem utált senki…inkább sajnálták őket.
A SZOPnoki tradíció mintapéldányai.
Pssszzt..nem szabad röhögni.
Jön derryl és kioktat! ?

RRichieG
Olvasó

Talán nem véletlen, hogy két szolnoki Kupagyőztest soroltál fel, hiányzik a Kupa SZOPnakhelynek mi? ???
Röhögni ér (rajtatok)…

Aramis
Vendég
Aramis

nakhelyneknek? ?
Nem hiányzik rúzs mert meg lesz.
Tudjuk nektek olyan saját nevelésű játékosaitok vannak akiknek semmi közük egyetlen éremhez sem.
Tóthzolika meg mérész ciczások.
Nálunk Szanati többet tett le egymaga az asztalra.
Legyetek büszkék azokra akik odavitték nektek a dicsőséget az antikosárlabda városába.
Mangalica bácsira meg sokvénhülye szkosz elnök polgármester szalayra…

WSreborn
Olvasó

30 NB1-es év alatt 16 arany, 8 ezüst, 2 bronz……….ez lenne az Antikosárlabda városa???
Nekünk már Nyerges előtt több aranyunk és ezüstünk volt mint nektek 25 év alatt, mialatt feleslegesen öntötték belétek a pénzt. Nem is beszélve két hazai pàlyán elbukott kupadöntőről, ami már szinte meg volt véve……
Nagyon mélyen kussolj, a lúzerségtől a királyságig nagyon hosszú út vezet, aminek ti a feléig sem juttok el. Írj gyorsan még valami baromságot és égesd magad tovább labanc fajzat…..

Aramis
Vendég
Aramis

Nem fogod fel bucka?
Mangalica előtt sem volt egy szem saját nevelésetek akkor is import játékosokkal operáltatok.
A második aranyatok csapata:
Kelley Hollins Sabaliauskas Jurkunas Frana.
Ezek vagytok ti…az importkosárlabda királyai.
Tradíció ????

RRichieG
Olvasó

Olvasgasd csak az aranyaink történetét tátott szájjal továbbra is. És tedd be a saját neveléseket a vitrinbe. (kezdd Kálmánnal?) mi inkább a kupáinkat nézegetjük..

Aramis
Vendég
Aramis

Nézegetheted…most meg jönnek a söprűk mellé.???

RRichieG
Olvasó

Kisöpörtétek az U18 at? ???
Kupadöntő mi lett? ???
Cece Kupáról készül már a zászló?
A Mikulás Kupát még megnyerhetitek ???
Ha megszervezitek…

WSreborn
Olvasó

Aki itt nem fogja fel a tényeket az szánalmasságod……Takács-Mérész-Bódi vàligatott kerettagok voltak, emellett 2009ig folyamatosan 2-3 saját nevelésünk volt aktív tagja a rotációnak, akik vàlogatott szintűek ugyan nem voltak de hozzátettek a sikerekhez: Szarvas, Szabó, Harazin, Boldizsár, Cziczás. Ugyan mondd már meg ti hány nagyágyút neveltetek ki az elmúlt 20 évben Perlt és Váradit kivéve? Kálmàn körmendi nevelés, Szöszi játszott nàlatok kb 2 évet, azt sem egyben. Kit mondasz? Grácert? Dénest? Szanatit? Nem mondhatnám hogy hú micsoda veretes névsor! Anno a Honvéd igen, Körmend igen, pár éve az Alba igen, Kaposvár igen ezek nemzetközi szinten versenyképes játékosokat adtak a magyar… Olvass tovább »

Rouge
Vendég
Rouge

Hagyd a picsába ezt a nunit
(homár nevén Árámiszt..),
ne válaszolj neki
és inkább el se olvasd.

Egy kutyaszar a cipőd talpán…
vakard le és felejtsd el.

Aramis
Vendég
Aramis

Ez a válasz mindenhol ricsirúzs?
Feladtad…gyenge vagy ahogy a csapatod is.
A magyar kosárlabdatörténelem legnagyobb zakója a SZOPnoki olajbányász neve mellett!!!
48!!!!
?????

WSreborn
Olvasó

Azt hittem poénnak szàntad a homárt de már minden világos:
https://images.app.goo.gl/Xv3xa2rPgDdrPTaD6

Rouge
Vendég
Rouge

“….Azt hittem poénnak szàntad a homárt de már minden világos..”
??????????

comment image

Valvano
Olvasó

Kicsivel több évet töltöttem a kosárlabdával mint a Váraditok cumi nélkül, de ahogy látom, nem csak nekem csípi a szemem, hogy nagyobb az arca, mint amit a címlap elbír. A cikk alapján egyből az ugrott be, hogy biztos indul polgármesteri címért. Értem én, hogy ennyi idősen nehéz feldolgozni a sikert, de higgyétek el, hogy nem baj az ha őt is, meg titeket is kicsit vissza rángat valaki a realitásba.

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111

A képen láthatjuk Simeone gólöröméből és Faust ZTE szurkolonak mutogatott micsodjából az összemosott változatot.

pbask
Vendég
pbask

amúgy ez true.xD

derryl
Olvasó

Milyen tapintatosan fogalmazott, a Kupát meg sem említette a célok között.

drszepkaroly
Olvasó

1/3
Nyugi, minden sorra kerül.
A kupa 2020 áprilisában lesz.

BAJNOKCSAPAT!

olaj75
Olvasó

Sárga g…k

Rouge
Vendég
Rouge

2019 a Disznó éve.

pbask
Vendég
pbask

Ilyenkor kár,hogy Nyerges nincs az Olajnál 🙁 BL-t is vinnétek.

WSreborn
Olvasó

Bravó! Micsoda poén! Taps taps taps!!!!!!

pbask
Vendég
pbask

Köszönöm-köszönöm, a csokor rózsákat az öltözőbe kérem.
(Halkan megjegyzem hogy remélem látod a heccelést megint nem én kezdtem a falcos cikknél,szóval nincs mit erről beszélni.)

Rouge
Vendég
Rouge

De, ti kezdtétek,
két évvel ezelőtt a bajnoki döntő
utolsó mérkőzésén.

(Azelőtt nem volt különösebb gond a két tábor között, bár olyan nagy barátok sem voltunk.)

A cigányozás 3:35-nél kezdődik:

https://www.youtube.com/watch?v=zIdAzDaaMKU&feature=share

Aztán 12:55-nél a kupát a magasba emeljük, és jön a “szolnoki cigányok…”.

🙁

Azt viszont, hogy Körmend, ZTE, Sopron, Alba stb. miért utál benneteket, nos, arról pedig őket kell megkérdezni….

derryl
Olvasó

Meg úgy általában mindenki utálja őket!

2lee14
Olvasó

És ezzel gázoltál mélyen a lelkünkbe. Jaj.

majerle09
Olvasó

összesen ennyit nyilatkozott?

RRichieG
Olvasó

A nyilatkozat többi része a Film, színház, muzsika jövő heti számában lesz olvasható.

2lee14
Olvasó

A jövő heti számmal te meg talán kapsz egy kis észt. Nem kell sok. Csak egy kicsi.

JászaiMari
Olvasó

valóban.

2lee14
Olvasó

A kapitány Váradi Benedek!!??

Motoros
Olvasó

Ahogy kosaras berkekben ismerik :
Színész Benőőő@?

sargafekete
Olvasó

Téged milyen berkekben ismernek? Milyen ágazatban tudsz kimagaslót nyújtani?

pbask
Vendég
pbask

Legtöbb koccintós megivása és rímtelek versek skandálása a Hunorban?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés