
Arconic-Alba Fehérvár - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 93-80 (29-22, 20-15, 26-22, 18-21)
Bajnokság, 26. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Nyilas István, Lengyel Ádám József (Hartyáni Zsolt)
Alba Fehérvár: Chambers 21/9, Balogh 2, Roberts 12/3, Barnett 7/3, Dickey 10. Csere: Vojvoda 23/9, Philmore 12/3, Kass -, Takács Mi. 6/6.
Szombathely: Pot 10, Tanoh Dez 4, Benke 7/3, Tiby 20, Keller 7. Csere: Kovács -, Pongó 16/6, Perl 12/6, Barac 4, Jordano -, Verasztó -.
Tanoh Dez duplája után Chambers és Tiby két-két büntetőt vágott be, majd az Alba irányítója egy triplát is bevágott. Pot kosarára is ő felelt azonnal, majd egy betöréssel is szerzett két pontot, Roberts triplájávak pedig ideiglenesen 6 pontra is ellépett a hazai csapat, Pot állította meg a futást (12-8). Barnett és Chambers is elsüllyesztett egy trojkát, erre csak egy ponttal tudott felelni a Falco, így Milos Konakov időt kért (18-9). Keller fejezte be a szünet utáni figurát, Chambers adott nagy passzt Baloghnak, Perl átadásából Tiby fejezett be egy gyorsindítást. Pongó büntetőivel zárkózott tovább a címvédő, Vojvoda szerezte meg első pontjait a mérkőzésen. Tiby saját rontott dobását tette vissza, aztán újabb duplája után a hazaiak is időt kértek (22-20). Dickey egyik oldalon lepattanót szedett, a másikon befejezett, Pongó küldte helyére a büntetőit, egy hosszabb kosárcsendet Vojvoda hármasa zárt le. Végül a negyedet is a magyar válogatott kettese zárta. 29-22
Úgy kezdődött a második negyed, ahogy az első végetért – Vojvoda-kettessel -, Pongó egy hármast zudított be, Baracnak Benke kaparta ki a gesztenyét egy támadólepattanóval. Vojvodára továbbra sem volt ellenszere a vendégeknek, három sorozatban bedobott büntetővel már 10 ponttal állt jobban az Alba, ezt Tiby orvosolta hamar, Chambers és Roberts játszott össze. Hosszú kosárcsendet Tanoh Dez tört meg, Roberts csak a második büntetőjét dobta be, Tiby kettesére Vojvoda egy triplával válaszolt, Milos Konakov pedig időt kért (43-33). Barnett zsákolt, Roberts ziccerezett, aztán két büntetőt is a helyére tett. Tiby állította meg a “vérzést”, majd Perl büntetett egy eladott labdát, a félidőre így 12 pontos volt a differencia. 49-37
Vojvoda vezetésével a második félidőt is a hazaiak kezdték jobban az első szűk 3 percben 8-2-t rohant az Alba, így már 18 ponttal vezetett. A 20 pontot is elérte már a differencia amikor Keller szerzett gyors négy pontot, Tiby pedig két büntetőjét értékesítette. Barnett és Pongó is közelről volt eredményes, Dickey dolgozott remekül a festékben, Perl egy triplát dobott (63-50). Chambers robogott végig a pályán, Roberts dobta be a büntetőit, aztán Pongó is. Egy időkérést követően egy triplával folytatta az irányító, ám ennek ellenére a negyedből hátralévő időben nem tudott közelebb férkőzni a Falco, 16 pontos előnyből várta a záró etapot az Alba. 75-59
A negyedik negyed első három percét valamelyest ugyan a Falco kezdte jobban, de az Alba hamar megfordította ezt és 19 pontra növelte előnyét. Pot 2+1-et mutatott be, Perl ziccere után Alejandro Zubillaga időt kért (83-69). Philmore faulttal együtt volt eredményes, Tiby tett vissza egy támadólepattanót, Philmore azonban egy hármast is bevágott. A maradék időben már nem volt kérdéses a győztes kiléte, az Alba magabiztosan nyert. 93-80

Csodás élmény volt a tegnapi győzelem, nagyon fontos volt mentálisan a csapatnak, hogy le tudtuk győzni a Falcót.
Egyébként mi vertük meg az alapszakaszban a legtöbb ponttal a szombathelyieket, és összesen mi dobtuk a legtöbb pontot (2444), a Falco a második ebben 2443 dobott ponttal. Megsüvegelendő!
Csak az Alba!
Szép volt! Jól is esett bár nem volt tétje már.
Gratulálok a Fehérvárnak, ők ma tettek is a győzelemért. A Falco játékosok zöme fejben valahol elveszett egy jó ideje. Ilyen dobószázalékkal, ennyi eladott labdával és védekezéssel még ez a 13 pont is hízelgő. Statisztikát nézve igazából csak a triplákban volt szignifikáns különbség. Most véget ért a tétnélküli szakasz, innentől nem kellene több vereséget összeszedni. A következő három meccsből egy vereség a kupába kerülhet, a bajnokságban meg bár van hibázásra lehetőség az év zömét figyelembe véve illene verség nélkül végig menni. Ehhez biztosan fel kell szívnia magát pár játékosnak, mert az a forma, amit mutatnak, az igen messze van egy bajnoki… Olvass tovább »
Örülök, hogy senki sem sérült meg egyik oldalról sem. Én az első félidőben nem igazán éreztem, hogy tét nélküli meccs lenne, inkább azt, hogy most nincs olyan extra formában a falco. Szerintem úgy jöttek ide, hogy megpróbálják megnyerni, viszont a koncentrációjuk az ma otthon maradt, bár nem is nagyon erőlködött senki. Mi meg végre nem szartuk össze magunkat tőlük. Remélem tét meccsre is rakunk el ebből a formából! Ebben a szezonban benne volt, hogy az utolsó meccsen dőljön el az alapszakasz elsőség, TV sehol.. Gratulálok a playoff csapatoknak, a többieknek meg sok sikert, kár lesz bárkiért, aki kiesik!
Szégyelhetik, magukat akik azt írták, hogy sima lefutott és unalmas a bajnokság!
Emiatt csak a falkónak kell szégyenkeznie.
Te idiótább vagy, mint gondoltam! Menj el inkább gyónni, van mit!
Nyomós érveid vannak, nem lógsz ki te sem a sorból.
Te viszont nagyon.
Más fajhoz tartozol, az egysejtűekhez.
Nyilván nem véletlenek a bajnoki címek, a kupagyőzelmek és a mostani alapszakasz (főleg a legvégét nem nézve) eredménye. Ez a Falco egy nagyon jó csapat, de borzalmasan ez a sírás nyafogás, amit szinte mindenki előad bármikor ahogy megszólal a síp, élen a magasan legantipatikusabb játékossal a Kellerrel és a picsogó edzői stábbal!
Kellernek szülinapja volt tegnap, érthető hogy jobban hisztizett.
Eddig nem tűnt fel, de tegnap élőben, jobban megfigyelve katasztrófa az idegrendszere…
Albc téged még nem tiltottak le?! Ez a világ 8. csodája!
Miért tiltanák?
Ebben az országban jó dolga van a pedóknak.
Annyira jó látni, hogy remegsz. 🙂
Miért tiltanának le? Mindenki tudja mi a keller ákos.
Akkora a pofád pedofil.
Állj már egyszer oda Keller elé és mondd el neki azt amit gondolsz róla, ne ide kapard be minden héten.
Gyerünk te büdös féreg, most megmutathatod, hogy miért is kell annyira félni tőled.
Addig nevetség tárgya vagy itt.
Lett neki mondva. Sokszor kórusban egy egész csarnok. Te vagy az aki fél, azért tolod több nickkel.
Szóval itt is itt vagy te gyökér?!??!
Alsóházi. 🙂
Szarházi
Tarajos, Falco ellen hiányzott a gyökér fejedről, röplabda meccsen találkozunk a fejedre húzom nyugi
Nem jut döntőbe a máv.
Gyáva bicskás. : DDDD
Szerintem a tavalyi keret “gyengébb” volt, de motiváltabb. Így sem kétséges, hogy ki a toronymagas esélyese a kupának és a bajnokságnak, de az utolsó pár forduló alapján legalább eljátszhatunk a gondolattal, hogy hátha mégsem…
Legalább te normálisan is hozzá tudsz szólni.
Van még remény… Jól van…
Pot Pisti, Benke Szili, Borisz Baracs, minden szurkoló álma hogy a csapatában játsszon! Ja bocs, mégsem!
Csak egy csapat álma.
Úgy hívják azt a csapatot, hogy bajnoki és kupa címvédő, alapszakaszgyőztes.
Hát rengeteg falcos ( aki jár meccsre, nem úgy mint te ) utálja a potot.
Szokásodhoz híven megint mellélőttél, itt kb. te vagy az egyetlen aki nem jár meccsre.
Tegnap is ott voltam, ríttak is a cinegék is rendesen.
Ez alapján végképp nem értem mi bajotok van.. Ez egy gyenge keret.. 🙂
Na ugye. Akkor hol vannak extra légiósok? Amiket pl.a fogalmatlan herehugy haverod irogat?
Na látod beteg agyú…a dús gazdag Falconak ilyen játékos keretre futja! Vannak /szoktak/ még itt rajtad kívül is lenné jó páran akik nyugodtan köpjenek fel aztán álljanak is alá!
Szép volt, Albacsávók! Szezon végén hazajön a bajnoki serleg!
Ahogy a kupa is?
Hogy jön ide a kupa?
Igy van… 1 meccsen barmi lehet, de a 6 emberes Albát a dontoben bárki agyon fogja verni, persze ha tuljuttok a szolnokon..
Lottó okosban? 🙂
Gratulálok a Fehérvárnak! Nem lesz ez nekünk olyan egyszerű, a hátralevő egy hónapban elő kell húzni az őszi formát és a BL védekezést.
Tét vagy nem…kupa döntöre készülödés vagy nem…és sorolhatnàm…elég csak a statisztikàt megnézni…a jàtékoskeret is felujìtàsra fog szorulni a következö szezonra a bajnoki helyezéstöl fûggetlenül! Gratulàlok Fehérvàrra!
A Filkó most mutatta meg igazán hogy nem tud az OLAJ nyomába érni! Falusi csapatok kifelé !!!!
Szomorú, hogy az isten pénzéből még egy rendes kirakatcsapatot sem tudunk összerakni. A miénk még itthon sem tud helytállni, pedig az ország presztizsét kellene emelnie.
Komoly pénzbe fog kerülni még a városnak, ha ki akarják szenvedni (értsd: fizetni) azokat a kötelező aranyokat. Pedig már így is a négyszeresét költötték annak, mint amennyit Székesfehérvár városa.
Na, megjelent a másik madár. Rajtad még jó sokat fogunk röhögni.
Minek írsz a denevérnek?Úgyis az ostobaságát hajtja,pedig most vették torokra a Honvédot,mégis itt vergődik..
Felfele nem ugat…
8 légiós, válogatott center, edzőcsere, milliárdos költségvetésből egy 8-ba éppencsak becsúszó csapat ellen is csak a cumira képes a denevér banda.
Szánalmas.
4. Hely, és mínuszba fáztatok ott. Ez a szégyen mensi.
Nézz a tabellára pedofil.
Te nézd meg. Nem 8. lett a sötét zala te két profilú.
albc= A Legnagyobb Balfasz Címerese. Nyugi, egyike vagy ennek, nagy a verseny köztetek.
Kétszer az újonc Honvéd szopatta le ezt világ mázlistája, összevásárolt, szedett-vedett világ pénzét beleszórják sötéteket.
Szophatod herét. Egy szint vagytok. A legalja.
Élőben személyeskedj, mondtam már. Nem érdekel a sötét zala.
400 millió összesen menszeszke, a milliárdok nálatok folynak el. Nem szégyen az, hogy 3 csapat árát veritek el, a szégyen az a produktum, amit ebből fel tudtok mutatni.
Mekkora szégyen, hogy 2019 óta bajnoki címvédők vagyunk.
Ti meg fizetitek minden évben a légióshadsereget, edzőfenoménokat, aztán csak a nagy cumi van belőle.
Teljesen igazad van! Zalaegerszegen sajnos nagyon amatőr a vezetés. Bizakodunk viszont, hogy a 3 csúcsvezetőt sikerül lapátra tenni. Azt pletykálják legalábbis…..Sok lúd disznót győz. Az is a pletykák része, hogy bizonyos családi vállalkozás üzemben van valamilyen cég. Baszki, ez tűrhetetlen. Természetesen ez nem biztos hogy így van, ezek a pletykák. Viszont három bérből már egy jó légiós pénze is kikerülne talán. Természetesen ez csak egy vélemény….
Neked nem mindegy hogy mi van?
Te herehugy. Olyan sokszor bizonyítottad, hogy nulla közöd ehhez az egészhez. De nem állsz le, égeted magad folyamatosan. Mert ennyire ostoba vagy.
Mi faszért nem azzal foglalkozol hogy az újonc Honvéd szopatott le titeket le ma? Idén másodszor. Mekkora kretén vagy, atyaég. Esetleg nem cseréltek megint csapatod, mert a világ pénzét elszórjátok, hogy kurva nagy mázlival ne essetek ki..
De látom, kedvenced a Falco, azért jössz ide mindig, csak a nagy Falco érdekel téged.
Amúgy lassan a zete többet herdál el légiósokra,mint 2 élcsapat összesen. Nagy összeomlás lesz ott a vége.
Az újonc a Pécs, a számok meg nyilvános adatok.
Hétről-hétre önként rohangálsz tátott szájjal abban a bizonyos erdőben. Miért jó ez neked?
Mondtam már, hogy legalább magadadat tiszteld egy kicsit jobban! Olvass sokat, tanulj, próbáld egy kicsit megérteni ezt a játékot és utána gyere vissza! Jobb lesz neked is és nekünk is. Köszönöm előre is!
Még mindig itt vagy here?
Jövő héten is jössz?
Nekünk Kupa Final4.
Nektek? Neked?
Ja marad a szokásos.. Jössz ide fröcsögni és telehányod a Falcos cikkeket. (vagy a Honvéd elleni mai mélytorkosotokat elemzed ? )
Igazi szakértő vagy, ahogy a kupába bejutó 4 csapatot is megmondtad.
4 ből semmi. Nulla. Ami vagy. Egy 3 éves is eltalált volna legalább 1-et.
Ahhh.. Reménytelen vagy
Nem kellenek ide már szavak, a dislikeok beszélnek helyettem. Szép estét!
A diszlájkok a falkó szurkolók elfogultságáról és hozzáértéséről szólnak természetesen.
Mert aztán te értesz hozzá… Két értelmes gondolatod nem volt mióta ide írogatsz.
A tények beszédesebbek, mint a gondolatok. Itt van kettő, ha ez a vágyad:
Szombathely városának 470 millióba kerül a csapat, Székesfehérvár 120 milliót költ rá.
Pénzügyekben nagyon otthon vagy. Már már fétis.
És még a diszlájkos felvetésedre is egyértelmű bizonyítékot kapsz. Ha a tényekre is azt nyomják, akkor nem kérdés, hogy az elfogultság és/vagy a hozzá nem értés szüli azokat.
Jó jó, ha te mondod.
Az elmúlt 4 évben a Falco 4 bajnokságot és 3 kupát nyert.
Székesfehérvàr pedig semmit.
4×470 millió=7 arany
4×120 millió=semmi
Mi éri meg jobban?
Mekkora mázli, hogy Gyuri bácsi a sötét denevérrel beszéli meg a pénzügyeket a polgármesteri hivatalban….
Teljesen megérdemelten nyert a fehérvár.
A válogatott meccs óta, nagyon gyenge amit mutat a csapat…
Pontosan
Nem járt jól a filco a ztevel.
Akarod mondani DEAC-al…
Veletek fogják tolni a négy között, ha a Kispest nem csinál csodát.
Most aztán megijesztettél.
Fosol te anélkül is, gyáva.
Kitől is kellene?
Tőlem félsz.
Tőled maximum a kislányok félhetnek, te puhatestű pedofil.
Fenyegetőzöl itt minden héten de a rühes pofádat még nem merted odadugni sehova te senkiházi.
Két nickes ( aztán lehet hogy több ) pszichopata vagy. Tegnap is ott voltam. Fáztatok. 😉
Zetével mi nem játszunk már idén.
Kár. 3-0-val olyan szívesen elvertük volna azokat, de így marad a Deac.
Csak nehogy a baltás Honvéd elvigye a showt… Tudod előre nem iszunk…
Aztán lesz csatt.
Látható, hogy mennyire leeresztettünk. Pár meccse nincs fókusz. Kicsit megnyugodott a csapat pár hete. Nem kellene. A legnagyobb csalódás Benke. Azért gondolkodjon már el,mi a faszt csinál? Ki tartja őt jónak? Az elmúlt 3 meccsen több mint 25 percet átlagolt, ezalatt 1/15 tripla (ez nincs 7 %.)és átlagolt 6 pontot. Mióta a válogatott meccsek voltak azóta tripla 25-ből 4 jó. Ez meg 16 %. Miatta kevesebbet játszik a sokkal jobb Jordano ( nála elmúlt 2 meccsen 7/8 tripla), de Kovács Beni sem kap lehetőséget.(ő is jól visszaesett tavalyhoz képest) . Hát ez a teljesítmény Benke, ez kurva gyenge. Az Alba… Olvass tovább »
Oké,hogy nem volt tétje már egyik csapat részéről sem,de le a kalappal a Fehérvár előtt.Akarták a győzelmet és bőven tettek is érte.Nálunk Tiby és Marci volt,aki igazán odatette magát.Mondjuk ha a kupára spóroltunk és nyerünk is,akkor nem szóltam.
Szerintem semmiféle spórolás nem volt ebben a részetekről. Egyszerűen mi kb hiba nélkül játszottunk ma.
Mi meg extra sok hibával.. Ez igaz. Pont ezért nem lesz ez még egyszer így.
Sajnos egyetértek veled.Nyilván szurkolóként hinni akarok abban,hogy csak altatunk,de reálisan látni,hogy a válogatott meccsek óta minimum hektikusan játszunk….
Hát én nem tudom melyik meccset nézted, de konkrétan sétálgatott a csapat egész meccsen.. Ez persze nem von le semmit az Alba érdemeiből, megdolgoztak a győzelemért és el is nyerték. Gratula!
Ha ellazsáltuk,még rosszabb…oké,hogy nem számít,de azért legyen már annyi tartás a csapatban,hogy ne így és nem ennyivel küldenek minket haza…
Mennyivel? Még így is csak 13 ponttal kaptunk ki.. De egyébként nem csak az volt, hogy szartunk rá.. Ha megnézed a perceket, kapott mindenki rendesen időt. Kovács Bene pl. kifejezetten rosszul játszott, mégis fent hagyta Milos. Pedig tétmeccsen ilyenkor egyből lekapja.. Tanoh is próbálkozhatott párat. Nekem egyedül Tiby 32 perce érthetetlen. Rajta kívül mindenki 20 percet játszott.
Tiby és Marci nyújtott ma értékelhetőt. Bene, Szili meccsek óta rettenet gyengén dob, utóbbi védekezése legalább pozitívba nyomja a mérleg nyelvét…
Igen, bár ma nem jöttek Tiby hármasai. Reméljük a kupán újra szórja majd őket! 🙂
Úgy legyen
Te milyen statisztikát nézel?
Beni 9 percet játszott, Csoki pedig 15-t. Ez azt jelenti, hogy 4 perccel játszottak többet, mint amennyit a szabály előír 😀 Verrasztó pedig pályára se került… Érdekes egy pihentetés
Itt Alba-ZTE döntő lesz.Buzi szombathely
Igy van????
Sötét vagy,de legalább szorgalmas ostoba 🙂
Látszik a félelem. 😉
Te már nagyon sokmindent láttál.
Egy baj van, hogy a valóságot még soha.
A valóság hogy megint mínusz fokok jártak ma silverhelyen.
A valóság az, hogy a bajnoki és kupacímvédő idén is alapszakaszgyőztes.
Folyt. köv.
A valóság a tegnapi cumi.
Albc.. Rajtad? A börtöntől?
Te ismered belülről.
Köszönjük az értékes hozzászólást. Az megvan, hogy ehhez előbb még a Debrecent is ki kéne ejteni, ugye?
Nektek meg a Kispestet.
Így van. Megpróbáljuk, hátha sikerül.
A buzi te vagy. Te kretén.
Ti a 4 be se juttok, mert a Deac úgy ver ki titeket, hogy öröm lesz nézni. Kurva nagy pofátok lett, a semmire. Hulladék gyökér.
A Honvéd szopatott le titeket ma, te ostoba sötét. De álmodj csak.. Azt lehet
Ne remegj. 🙂
Remegsz te.. Látszik. Telefosod a Falcos cikkeket félelmedben, irigységedben, frusztrációdban.
Hallom pedofil is vagy? Van nálad baj rendesen.
Nem csak filcos cikkhez írok. Mire lennék irigy? A hazakullugó perl hozzaérnek faultot kap zolikára, az autista kellerre? Én mondtam, hogy legyen tali, tehát nehezen félek.
Ne magadból indulj ki.
Nemtudom, hogy ennyire hülye vagy, vagy csak simán anya meg apa testvérek nálatok, de bármikor várunk szombathelyen és kiderül, ki van befosva 😉
A saját városod kis betűvel írni? Kemény. Mondjuk amekkora putri ….
Ne foglalkozzatok a pedo korccsal.
Élőben már nem lennél dagadt. ;)!
Gratulálok a Fehérvárnak. Remélem, a szezon végén is megmérkőzhetünk…